Miután elhagytuk a kórházat, és edzőmet is értesítettük a történtekről Petivel elindultunk haza. Már majdnem nyolc óra volt, elég hosszúra, és eseménydúsra sikeredett a mai nap. Ám azzal tisztában voltam, hogy a legnagyobb harc még otthon vár rám. Kicsim már régen hazaérhetett, de ezek szerint oly nagyon berághatott rám, hogy még fel sem hívott, vajon merre járhatok ilyen későn.
Biztos lehettem abban, hogy túl sok jóra nem számíthatok. Ám mégsem érdekelt különösebben, csak a történtek után nem voltam épp berendezkedve egy otthoni ordibálásra. Peti lelassított a ház előtt, majd váltottunk még pár szót:
- Biztos vagy abban, hogy tudsz játszani szombaton? – aggódott.
- Semmi kétség. Bár a holnapi napon inkább könnyített edzést végeznék.
- Hagyd a francba! Holnap nem kéne edzened. Gyere ki, az utolsó taktikai faszságait még ledarálja az öreg, de nem kell edzened. Majd szombaton, élesben.
- Jól van, majd meglátjuk. Holnap mindenesetre ott leszek időben. Most mennem kell. – ráztam le.
- Persze, menj csak!
- Köszi mindent, Peti!
- Nincs mit haver, csak gyógyulj meg! – vigyorgott.
- Igyekszem, megígérem. Jó éjt!
- Jó éjt!
Ahogy elhajtott, néhány másodpercig még haboztam, mielőtt felmentem volna. A baszogatást elkerülni nem tudom, talán csak késleltetni, ha picit jobban fájlalom a lábamat, mint ami a valóság. Vagy inkább jobb lenne most túl esni rajta?
Nem tudom. A pillanatra bízom magam. Unott pofával felkászálódtam az emeletre, majd beléptem a lakásba. A látvány nem épp a megszokott volt. Kicsim ugyan a konyhában dekkolt, de nem úgy, mint máskor. Nem főzött, még csak kaja szagot sem éreztem. Fakanál sem volt a kezében, csak egy szál cigaretta, ami szerintem az elmúlt fél órában a harmadik lehetett. Talpával szinte ütemre paskolta a padlót, amolyan kérdőre vonóan. Tekintete ideges volt, mint aki most azonnal át akarja harapni a torkomat. Nem hazudtoltam önmagam, a szokásos stílusban, gúnyos mosoly kíséretében üdvözöltem:
- Szervusz, Kicsim!
- Ne jó pofizz itt nekem, hallod?! – ez már kevésbé volt barátságos.
- Én csak üdvözöltelek, mint minden este, amikor találkozunk. Mi olyan meglepő ebben?
- Ne játszd itt nekem a hülyét, pontosan tudod, mi a probléma! – emelte a hangját, és ekkor hirtelen a székből is felpattant.
- Most meg mi a franc bajod van velem?! – nem akartam csúnyábban kérdezni, pedig a nyelvemen volt. – Igazán megkímélhetnél a megjegyzéseidtől, így is kurva nehéz napom volt ma. Nem vagyok erre berendezkedve, hogy még te is baszogass! – majd előkotortam egy sört a hűtőből.
- Micsoda? Hogy én „baszogatlak?” – ha így beszélt, akkor már valóban nagy volt a  baj.
- Tudod, mit?! Ne köríts itt tovább, hanem mondd meg végre, mi a picsa bajod van velem?! – förmedtem rá immár én is.
- Hát jó! – kezdett bele – Először is hol fenében voltál idáig?! Tudomásom szerint az edzésnek nem nyolc óra után van vége, nemde?!
- Nem, basszus! Az én edzésem idő előtt véget ért, ugyanis olyan rúgást kaptam a combomra, hogy az egyik csapattársam vitt kórházba, ahonnan most szabadultam el! Szerinted miért vagyok még most is edzéshez öltözve, és miért vagyok ilyen rohadt büdös izzadtságszagú?!
- Ó, csakugyan? – jött a gúnyolódás. – Szóval megsérültél. Talán az lehetett az oka, hogy hajnalban totál részegen jöttél haza, és nem tudtál kellőképpen koncentrálni a pályán… Vagy tévedek? Másnaposan szar lehet futkározni. – vártam, mikor hozza fel.
- Most mégis mit vársz tőlem? – kérdeztem nagyon halkan, nagyon beletörődve a dolgokba.
- Azt, hogy mondd el nekem az igazat! Te nem dolgozni voltál az éjszaka, hanem bulizni! Most azonnal mondd el az igazat, különben már a ma éjszakát egyedül fogod tölteni! – fenyegetőzött elég hihetően. Lecsillapítottam magam, és belekezdtem a mondókámba.
- Rendben van. Nyugodjunk meg mind a ketten. Elmesélem töviről hegyire, mi történt tegnap. Üljünk le, te gyújts rá a tizedik szál cigarettádra, én pedig elkortyolgatom a sörömet… - próbáltam csitítani a rossz hangulatot. Leültünk, és ő tényleg rágyújtott, én pedig tényleg söröztem.
- Nos? Hallgatlak. – sürgetett.
- Tegnap, amikor felhívtalak, emlékszel mit mondtam?
- Hogy éjszakára be kell menned. És valami jó hírről is akartál velem beszélni.
- Igen. Nos, a jó hír az, hogy a felnőtt csapatban játszom szombaton a Kaposvár ellen. Ráadásul ez tévés meccs lesz, így mindenképpen mérföldkő lehet az életemben.  Ezt szerettem volna veled megosztani, hiszen óriási lehetőség előtt állok, és kezdőként lépek pályára… - kortyoltam a sörömből, s ezt ki is használta.
- Ennek igazán örülök, de ez még nem magyarázat a ma hajnalban történtekre…
- Akkor folytatnám. Melózni mentem éjszakára, mivel behívtak! – adtam hangsúlyt a hazugságomnak – Elmeséltem a kollegáknak, hogy szombaton szurkolhatnak nekem a sportcsatornán, hisz ott közvetítik a meccsünket. Mivel meglehetősen nyugis éjszaka volt, ezért megünnepeltük a dolgot. Valóban söröztünk, pezsgőt bontottunk, egy kisebb fajta bulit rendeztünk odabenn. És ahogy ez lenni szokott, elég rendesen berúgtunk. Szerencsénkre a váltás nagyon korán érkezett az új vidéki gyerek személyében, így meg tudtunk lépni, mielőtt a csoportvezető megérkezett volna. Valóban részeg voltam, mikor hazaértem. Nincs ezen mit szépíteni! Aztán felébredtem, tök másnaposan elmentem edzeni immár a felnőtt csapattal, ahol tizenöt perc játék után szarrá ment a combom, és kérdésessé vált a szombati játékom. Ezt követően Breske Peti bevitt a sebészetre, ahol megállapították, hogy kisebb húzódást szenvedtem, és csak saját felelősségemre vállalhatom a játékot.Most pedig itt vagyok! És ha nem hiszel nekem, akkor fogd magad, pakolj össze, és indulj anyádékhoz!  Még a kocsit is viheted! – majd idegesen fölpattantam, és bemasíroztam a fürdőbe. Kicsim dermedten ült a konyhában, mint akinek tényleg most állt össze, hogy feleslegesen  csinálta a fesztivált…
Ám valójában csak részben volt felesleges, de ez sajnos így jött ki, túl kell élnem nekem is. Hülye voltam, és kész. Hibát követtem el, ez tény. De talán még nem késő visszalépni, s a „legjobb védekezés a támadás” elv most hatásosnak bizonyult.
Már vagy tíz perce feküdhettem a kádban, mikor nyílt az ajtó. Természetesen Ő lépett be, egy szál köntösben mindössze, bűnbánó arccal.
Kíváncsian néztem rá, vajon most milyen jelenet fog következni?
- Ne haragudj, nem kellett volna így neked esnem… Még az örömödet is elrontottam, pedig valóban óriási lehetőség előtt állsz. És erre én, akinek a leginkább ki kéne tartanom melletted, lehordalak mindennek. Sajnálom… - ez most a forró kádban is hidegzuhanyként ért…
- Semmi baj, Kicsim…Megértem, elég érdekesen alakultak a dolgok, de ez nem azt jelenti, hogy az ember tilosban jár. Valóban nagy esély előtt állok, és ha minden jól megy, a sikert veled akarom átélni, csak veled! – higgadtam le én is végleg.
Ekkor azonban se szó, se beszéd ledobta magáról azt a szexi kis kék köntöst. Alatta a „meztelen valóság” még a combomat is meggyógyította egy pillanat alatt. Ám ezt a csodás valóságot nem csak látni, hanem érezni is akartam, így egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam a kádba. Érzékien egymás fülébe súgtuk azt a bizonyos szót, teli őszinteséggel, tiszta szívből.
Majd az iménti hidegzuhanyt ezer fokra forrósította a szenvedély…

folyt.köv.