Dermedten figyeltem az asztalon heverő cetlit, amelyet Reni írt nekem. Félreérthetetlen volt, és talán kimagyarázhatatlan. S ez a kis darab papír most Kicsim kezében hevert.
Kíváncsian nézett rám, olyan fürkésző tekintettel, mint amikor először találkoztunk azon az augusztusi estén néhány éve. Ugyanaz az arc, egy teljesen más jelentéssel.
Még most sem tudta elrejteni angyali vonásait, akármennyire is maga a végrehajtó ördög szerepe várt rá. Kedvesen mosolygott. Bárki látná, el sem hinné mi is a valóságos jelenlegi szituáció.
- Kicsim, félreérted…Megmagyarázom… - hebegtem kezeimet magam elé téve, mint egyfajta pajzsot.
- Kíváncsian hallgatom. – majd cigaretta után nyúlt, és újra rágyújtott.
- Az a cetli…az a cetli…egy lány „tukmálta” rám. Én csak utólag kaptam meg, és…
- Akkor miért nem dobtad el? – sakk-matt.
- Mert…mert…
- Mert be voltál baszva! – támadt rám hirtelen. – Hol voltál akkor éjjel, amikor állításod szerint „dolgozni” mentél?
- Dolgoztam! – hazudtam továbbra is határozottan.
- Ide figyelj, legalább most ne hazudj nekem! – kelt fel a székből.
- Nem ha…
- Ez az utolsó esélyed, hogy elmond nekem az igazat!
Nem tántorított. Bármit mást is mondok, nem hiszi el. Az igazságot viszont annál inkább. Ha viszont elmondom, rendesen megváltoznak a játékszabályok. Vesztes pozícióban voltam, ez nem is kérdéses. Kis hezitálás után végül úgy döntöttem, elmondom az igazat. Lesz, ami lesz, elmondom.
- Rendben van. – ültem le. – Beszélgessünk.
- Hallgatlak. – majd leült ő is kérdőre vonó tekintettel, és füstszűrőig szívott cigivel.
- Azon a napon…valóban nem dolgozni voltam. – sütöttem le a szemem.
- Valami újat, ha kérhetném! – kicsit sem könyörült rajtam.
- Dokiéknál buliztam. Meg akartam ünnepelni, hogy beválogattak a felnőtt csapatba. Egyszerűen bulizni akartam. De te ettől mindig kikészülsz, és arcokat vágsz! Ezért nem mondtam el. – gondoltam, legjobb védekezés a támadás.
- És hajnalban részegen jöttél haza, és azt hazudtad, a plázában a kollegákkal ünnepeltél… - fejezte be ő a mondatot.
- Őőőő…igen… - vallottam be szűkszavúan.
- Megkefélted? – jött egy nem várt, az ő szájából primitív kérdés. Ám ez esetben érthető volt.
- Nem. – válaszoltam mélyen a szemébe nézve.
- Akkor mi történt? – jött a következő kérdés.
- Semmi. – és a következő válsz.
- Egy ilyen üzenetet nem hagy olyan nő, aki semmi jelet nem kap… - és ezután a mondat után ugyanaz a hideg tekintet.
- Kicsit…kicsit be voltam piálva. Pár percet beszélgettünk, ez mind. Magányos, és szomorú volt, mert…Mert…Te jó ég! Hát a pasija is ott volt, barátja is van neki! Meddig kínzol még?! – támadtam újra.
- Én kínozlak?! Még van pofád engem lecseszni?! – ez is jogos volt.
- Nézd… Ha ez számít valamit is, akkor elmondom azt is őszintén, hogy mennyire szeretlek téged. Hibáztam, aláírom, rettenetesen sajnálom! De ettől még nagyon szeretlek, és esküszöm, semmi nem történt Renivel! – ez így igaz.
- „Renivel?” – ismételte ismételhetetlen hangnemben.
- Cinikus vagy. – mondtam halkan, hátha elmosolyodik.
Ám nem mosolyodott el. Hosszú csend ereszkedett ránk, egyikünk sem tudott mit mondani a másiknak, mígnem kisebb szipogásra lettem figyelmes.
Felnéztem Kicsimre, és láttam, ahogy halkan elefántkönnyek hagyják el gyönyörű szemeit.  Ő is rám nézett. A már megszokott fekete smink cseppenként gördült le könny formájában angyali arcáról. Egyetlen, mindent eldöntő szót suttogott reszkető hangon.
- Vége…
- Te…tessék? – nem akartam hinni a fülemnek.
- Elhagylak. Nem tudok bízni benned Tomi, nem megy…
Utoljára öt évvel ezelőtt hívott Tominak, amikor megismerkedtünk. Ez volt a második alkalom. Az eleje, s most a vége…
- Ne csináld ezt, kérlek!
Ám minden hiábavalónak bizonyult. Berohant a szobába, és két jól megpakolt táskával jött elő. Határozottan elindult az ajtó felé, ekkor bal kézzel megragadtam a vállát. Ebben a pillanatban visszakézből egy hatalmas pofont kaptam. Nőieset, fájdalmasat.
- Ne érj hozzám te rohadék! – ekkor már zokogott.
- Kérlek, ne csináld… - nekem is akadozott a hangom.
- Ha ilyen olcsó kis kurvák kellenek, semmi baj… Csak szólj, én megértem… De nem alázhatsz meg, soha! – rettenetesen sírt. – Majdnem minden nőt megkaphatsz mostantól, pláne a mai meccsed után. Innentől szabad vagy…
Majd elemi erővel bevágta maga mögött az ajtót. Nem volt pofám utána menni, csak lebénultan álltam a konyha közepén. Kicsim úgy tűnt el a semmiben, mintha soha nem is lett volna…

folyt.köv.