A hétfő reggel már normálisnak mondható volt. Pici győzködés után rávettem Renit, hogy maradjon ott éjszakára, hogy végre a franciaágyat is kipróbálhassuk.
Miután mondhatni boldogan ébredtünk újfent egymás mellett, még kiegyensúlyozottabban vártam a délutánt, hogy megérkezzen az ember a Fraditól.
Reni dél körül hazament, hogy mindenkit megnyugtasson nem veszett el, és elbeszélgessen a szüleivel a további terveiről. Szomorúan közölte, hogy a hétfő éjszakát már nem tölti velem, mivel sok cuccot kell összeszednie az elkövetkezendő napokra, amelyeket viszont már nálam kíván tölteni.
Miután hazament, nem maradt más, mint izgatottan várni a három órát.
Valahogyan egész gyorsan telt az idő. Kicsit rendet raktam a lakásban, normálisan felöltöztem, s mire az órámra néztem már majdnem negyed négy volt.
Kicsit aggódni kezdtem, mi van akkor, ha ez az egész csak blöff, vagy nem jön el az illető.
S míg ezek a rossz kombinációk mozgolódtak a fejemben, megszólalt a csengő.
Izgatottan rohantam az ablakhoz, és egy jó fajta japán autót pillantottam meg a kapu előtt, és egy középkorú, jól öltözött bajszos férfit egy nagy aktatáskával.
Villámgyorsan robogtam lefelé, hogy beengedjem. Próbáltam határozott tekintetet erőltetni magamra.
- Üdvözlöm, Baráth Tamás vagyok. – mutatkoztam be már a kapunál.
- Szép napot! Ismerem én magát. – vigyorgott, miközben nyitottam a kaput. – Én Zsiga Attila vagyok, velem beszélt tegnap telefonon.
- Igen, tudom. Már nagyon vártam önt. Kérem, kerüljön beljebb. – majd mutattam neki az utat. Csendesen elmosolyodtam a lépcsőházban fölfelé menet, ahogy eszembe jutottak az ott történtek.
- Foglaljon helyet! Megkínálhatom egy itallal? – kérdeztem, miután felértünk.
- Köszönöm, egy pohár kristályvizet elfogadok. – mondta. Valahogyan éreztem. Az ilyen fazonok csak a szódát nyomatják ezerrel.
Elétettem a legszebb poharak egyikéből, majd én is leültem.
- Hallgatom, Zsiga úr! – türelmetlenkedtem.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogadott. Ez minden fronton nagy megelégedést fog kiváltani. A klubvezetők azonnal lecsaptak magára az incidens után az itteni edzőjével.
- Ennek szívből örülök. Már-már azt hittem, emiatt megpecsételődik a sorsom, és már nem fogok kelleni sehova. – ismertem el.
- Tény, hogy a kis verekedést látva mi is elgondolkodtunk, vajon kell-e nekünk ilyen botrányhős a csapatunkba, mikor így is elég csehül állunk. Idén már nem nyerhetünk semmit sem, már a következő szezonra koncentrálunk.
- Értem. És mit tehetek önökért? – kérdeztem talán kissé nagyképűen.
- Ó, ön ugyan semmit nem tehet értünk. Mi szeretnénk önnek szívességet tenni azzal, hogy felajánlunk egy vissza nem térő lehetőséget. Ha ezt az aprócska kis esélyt az élettől maradéktalanul kihasználja, akkor beszélhetünk csak arról, hogy ön mit tehet értünk… - tartott szemlélet kiigazítást.
- Értem. Akkor mit tehetnek önök értem? – javítottam iménti mondatomat.
- Mint említettem, ez a bajnokság már elúszott számunkra. A következő szezonban viszont nem engedheti meg magának a klub, hogy ilyen szégyenteljes szezont produkáljon. Meg kell nyernünk a bajnokságot, kiharcolva ezzel a bajnokok ligája részvételt is. Ehhez az elkövetkezendő négy hónapban kell felépítenünk a leendő bajnok csapatot. Ennek érdekében összeírtunk egy listát már hetekkel ezelőtt, hogy kikkel szeretnénk együtt dolgozni. A kiválasztott fiatalokat a következő négy hónapban folyamatosan fogjuk szerepeltetni mind külföldi, mind hazai kupákban, barátságos mérkőzéseken, edzőtáborokban. S mikor a következő szezon beindul, addigra már verhetetlen csapatot küldünk ki az első fordulótól az utolsóig.
Innen két játékost szerettünk volna elcsábítani, ám Breske Péter az ősi riválishoz szerződött…
- Petit megkeresték önök is? – lepődtem meg.
- Igen. Ki akartuk próbálni magukat itt is, együtt. Ám ez sajnos nem jöhet már létre, mivel a barátja már aláírt az újpestiekhez.
- Értem. Szóval, mi a teendő? – kérdeztem.
- Ha elfogadja, amit felajánlunk, nem lesznek gondjai. Egy öt hónapos szerződést kötnénk önnel. Ez idő alatt az ifiben kapna lehetőséget, velük kell részt vennie minden egyes tornán. Edzés hetente négy napon, napjában kétszer. Minden költségét a klub fedezi, önnek mindössze annyi dolga van, hogy időben megjelenjen az edzéseken, végrehajtsa az edzői utasításokat, és a maximumot hozza ki magából. Eredeti posztján szerepelhet itt is, gólokat várunk öntől. Továbbá fokozottan oda kell figyelnie a pályán, és azon kívül tanúsított magatartására. Ez utóbbi különösen az edzője miatt fontos.
- Lovászra gondol?
- Nem. A mi edzőnkre. Ő negyede annyit nem fog tűrni, mint amit magának itt elnéztek. Ráadásul a Lovász féle balhéja kételyeket ébresztett néhány nagyobb beosztású emberben a klubnál, így nagy változáson kell keresztülmennie. Amennyiben ez nem következik be, azonnali hatállyal kiteszik a csapatból. Kár lenne magáért… - vigyorodott el.
- Értem. Ám az a kis probléma fennáll, hogy ugyebár albérletben lakom, és van egy munkahelyem is…
- A munkahelyét hagyja ott. Olyat talál bármikor. Magának most csak a Fradi van, semmi más. Elhoztam a szerződést, amelyet kínálunk. – majd kotorászni kezdett a táskájában, és elővett valami formanyomtatvány féleséget. – Parancsoljon, tanulmányozza! – majd elém tolta a több oldalas nyomtatványt.
A következő percek azzal teltek, hogy olvastam. Oda-vissza, egy-egy pontra többször visszatérve. A szerződésben leírtak alapján valóban nem volt szükségem arra, hogy dolgozzak. A klub mindent elkövet annak érdekében, hogy csak a játékra kelljen koncentrálnom.
A leírtak alapján hat számjegyű összeget kapok öt hónapon át, és az első szám nem az egyes. Hozzájárulnak az albérletemhez, és mivel van egy régi szar autóm, besegítenek az üzemanyag költségben is. Kár lenne egy ilyen lehetőséget veszni hagyni, még ha először a rostában is kezdem.
- Nézze, Zsiga úr! Hálásan köszönöm ezt az esélyt, szeretnék élni a lehetőséggel, és szeretnék a Fradiban focizni. – válaszoltam tömören, boldog vigyorral.
Zsiga ekkor elővett zakója mellényzsebéből egy tollat, és ő is mosolyogva így szólt:
- Akkor legyen kedves az utolsó oldalra lapozni, és aláírni a szerződését.
Remegett a kezemben a toll, ahogy elvettem tőle. Nagy izzadtságcseppek árán sikerült aláírnom életem első profi szerződését, még ha csak próbajáték is volt ez.
- Isten hozta a Fradiban, „Holland!” – örült, és még őszintének is tűnt. – Ettől a perctől kezdve új időszámítás kezdődik az életében. Az ország első számú csapatánál bizonyíthatja képességeit. Ez már nem a másodosztály, felejtsen el minden eddigi módszert, minden tervet, amit ott hallott. Mi nem csak a hőn áhított sikerről beszélünk, hanem meg is éljük azt! Vért kell izzadnia, ha sikeres akar lenni. Minden héten újra és újra bizonyítania kell, hogy maga a legjobb. A száz százalék kevés, itt még rá kell dobni legalább ötvenet. Ez már nem a vecsési csapat barátom.
A profik világa teljesen más. Tanuljon meg úgy viselkedni, úgy küzdeni, ahogyan egy profi játékoshoz méltó. Ha mindez sikerül, akkor nem csak az elkövetkezendő öt hónapját alapozta meg, hanem az egész életét… - valósággal ittam minden szavát. Lehet, hogy mindenkink ezt adja elő, de tetszett, ahogyan előadja.
- Mindent el fogok követni! Mi a teendőm ezek után?
- Holnap tizenegy órakor jelenjen meg a klubnál. Egyetlen percet sem késhet. A további, végleges eligazítást ott kapja majd meg.
- Értettem.
- Addig is pihenjen, amíg megteheti. – vigyorodott el. – Hamarosan komoly feladatok várnak majd önre. – majd felállt, és kezet nyújtott. – Nekem most mennem kell, hogy beszámoljak a vezetőségnek az érkezéséről.
- Rendben van. Köszönök mindent…
- Nem, barátom. Még nem. – húzott széles vigyort a szájára.
Ezután kikísértem, és néztem, ahogy elhajt a minimum hat milliós verdájával a kapu elől…

folyt.köv.