Immár Dokival az oldalamon tértem vissza kedvenc, és egyben saját törzshelyemre.
Már a bejáratnál hallottam, hogy jóval nagyobb az élet, mint pár órával korábban.
Benyitottunk, és valóban sokkal többen voltak a megszokottnál is hétfőhöz képest.
Az arcok többsége ismerős volt, egy-egy idegen pedig mindig akadt.
- Komoly kis hely ez öcsém! – dicsérte Doki alaposan körbetekintve.
- Kösz! Igyekszik az ember. A mai naptól kezdve sok időt fogsz itt tölteni. Gyere, bemutatlak a kedvenc pultosomnak. – majd Kriszta felé vezényeltem.
- Csakhogy itt vagy! – üdvözölt újfent a leányzó.
- Kriszta, ő itt Doki barátom. Mától nálunk dolgozik, sokat lesz itt a klubban. A többi hústornyot is majd irányítja rendezvényeken, meg minden. Közben persze rátok is vigyáz, így nem kell aggódnia senkinek. Ha bármi gáz van Doki fog intézkedni. Világos? – vázoltam a tényeket.
- Mint a nap. Kriszta vagyok, üdv a csapatban, „Doki!” – fogtak kezet az új „kollegák.”
- Mikor is jön ez a Vadász, vagy ki a faszom? – kérdeztem Krisztától, ám ő ekkor döbbent képet vágott.
- Hülye barom, itt ül a hátad mögött. – suttogta. Ekkor hátrafordultam, és valóban a hozzám legközelebbi asztalnál ült négy fazon. Az egyikük fehér öltönyben, alacsony, köpcös kopasz férfi. Olyan ötven év körüli, s mivel valóban ismerős volt az arca arra következtettem, hogy tényleg láthattam már valami magazinban. A másik három pasas összsúlya olyan háromszázötven kiló körül lehetett, mind feketében, napszemüvegben. Ekkor a másik sarokba néztem, és ott megkönnyebbülve megpillantottam a mieinket.
- Doki, csatlakozz ahhoz a társasághoz ott. – mutattam neki az én haverjaim felé. – Mutatkozz be nekik, és majd ők elmondják mi az ábra. Tudnak mindenről, már várnak téged. Igyál valamit közben…
- Rendben van. – majd elindult a többiekhez.
Lassan sétálni kezdtem vendégeim felé. Vadász kaján vigyort eresztett meg felém, ebből arra következtettem, hogy hallotta iménti mondatomat.
- Uraim! Baráth Tamás vagyok. – mutatkoztam be illedelmesen. Vadász ekkor felállt, kezet nyújtott, és ő is bemutatkozott:
- Vadászi. Nem Vadász, „vagy ki a faszom.” – végig csak mosolygott, én pedig megint kezdtem a hülye dumát.
- Ó, kérem ne haragudjon. Kurva szar napom van ma, nem akartam megbántani…
- Barátom, maga ahhoz kevés, hogy megbántson engem. Köszönöm, hogy fogadott. Mellesleg gratulálok az esti győzelmükhöz, jó kis meccs volt. – erőltette a dolgot még most is azzal a sunyi vigyorral a pofáján.
- Köszönöm. Az urak a barátai? – kérdeztem a másik három hegyomlásra mutatva.
- Ha azt mondom, pont olyan barátok, mint magának azok ott hatan a sarokban, kielégítené a válasz? – utalt Dokiékra.
- Maximálisan! – válaszoltam, majd helyet foglaltam Vadászival szemben.
- Kellemes kis hely, sok lehetőség rejlik benne. – mondta elvigyorogva a mondat végén, amelyből már levontam némi következtetést.
- Mennyire sok az a lehetőség? – kérdeztem miközben belekortyoltam üdítőmbe.
- Ne szarakodjunk a felesleges körökkel, engem várnak az ügyfeleim, magát meg az edzés. – vetett véget a jópofizásnak.
- Ma nincsen edzésem, én ráérek. – dőltem hátra a székben.
- Akkor talán elkezdeném. Üzletet ajánlok magának, nem is akármilyet. Fellendítheti a klubja forgalmát. – gyújtott rá egy szivarra.
- Köszönöm, de így is nagyon jó itt a forgalom.
- Hogyne, persze. – mondta némi gúnnyal – Focisták, meg szurkolók, meg rendezvények. És persze a profi labdarúgás is egészen jól fizet, pláne ha az ember a Ferencvárosban kergeti a bőrt, igaz fiúk? – nézett embereire, és mind a négyen gúnyos vihogásba kezdtek. Éreztem, hogy bizonyos szinten engem röhögnek ki. Erre Doki is és a többiek is felkapták a fejüket. Erőltetett vigyort eresztettem meg a még mindig vihogó vendégeimre.
- Netán ez a három buzi az újpestért imádkozik esténként? – mutogattam a három nagydarabra. Ekkor azonban meghűlt a levegő. Vadászi testőrei eltorzult fejjel lestek rám, ezt még a napszemüvegen keresztül is érezni lehetett. Az enyéim is mind felálltak az asztaltól Dokival az élen, de még nem indultak meg. Vadászi és én is felpattantunk.
- Ezt meg, hogy merészeli? – meredt rám dühösen.
- Mégis mit?! Idejön, és a saját klubomban kezd sértegetni? Mondja el végre mi a faszt akar, aztán tűnjön el a picsába! – üvöltöttem én is.
- Ugye tudod, hogy akár most is darabokra tépnének, ha azt mondanám? – kérdezte nyugodtan.
- Az lehet, de akkor maga sem jutna ki innen élve. – böktem Dokiék felé.
Ekkor hátrapillantott a többiekre, majd hangosabb nevetésbe kezdett.
- Oké, oké! Mi lenne, ha mind szépen megnyugodnánk, és visszatérnénk a beszélgetés civilizáltabb részébe, amikor még csak üzletről volt szó. Fiúk, üljetek le! – parancsolt embereire, majd én is leintettem Dokiékat.
- Elmondja végre, mit akar tőlem? – kérdeztem már nyugodtan, közben mindenki visszaült a helyére.
- Természetesen. Magában szorult rendesen vér, ez egyszer biztos. Fiatal, sikeres, és forrófejű. Régen én is ilyen voltam. Nem retten meg senkitől, és semmitől. Dicséretes. – ismerte el „képességeimet”, de szinte meg sem hallottam. – Amit azonban most ajánlok, még nagyobb emberré teheti. – majd kivárt. Az előbb nagyjából ennél a résznél akadt meg a beszélgetésünk.
- Halljam, mitől lehetnék én még nagyobb ember? – kérdeztem már kicsit unottabban.
- Mit szólna, ha a péntek és szombat estéket, amikor a legnagyobb a nyüzsgés itt, és sok a fiatal… - tartott szünetet – Feldobnánk valamivel, ami az itteni tehetősebbeket érdekelné. – tudta, hogy tudom mire gondol.
- Mondjuk drogokkal? – vágtam bele.
- Mondjuk drogokkal, és lányokkal. – mondta határozottan.
- Aha. Foci, kábítószer, kurvák. Ráadásul mind egy helyen, a Holland klubban. Ez lenne az óriási ajánlat? – kérdeztem kissé csalódottan.
- Netán nem elég jó a magafajta sztárfocistának?
- Nem egészen erről van szó. Csupán bátorkodom feltételezni, hogy önnek is van saját szórakozóhelye, ráadásul ennél sokkal forgalmasabb részen a városban. Miért pont itt? – néztem értetlenül.
- Az igazság az, hogy megoszlanak a vélemények rólam. Bármilyen hihetetlen is, vannak, akik nem kedvelnek…
- Én azért ezt el tudom képzelni… - vágtam bele, de szemrebbenés nélkül elengedte a füle mellett.
- Szóval sok zsaru járkál oda szimatolni utánam, így ami az igazán nagy pénzt hozná a konyhára, az halott dolog arrafelé. Mindenáron meg akarnak buktatni, de nem hagyhatom, hogy bemocskolják a nevemet.
- Ezért inkább rám szabadítaná a kopókat…
- Ó, ugyan. Ne legyen ostoba. – mosolyodott el – Kockáztatnám, hogy azonnal beköpjön, ha egy razzia folyamán szétbasznák itt az egész Üllői utat? – ebben azért volt némi igazsága.
- Ez igaz. És ha esetleg igennel válaszolnék, mi lenne a „jutalmam?” – tértem a lényegre.
- Fix összeget akar, vagy az eladott „termékekből” részesedést?
- Fix összeget, éjszakákra lebontva. Szarok a bevételükre. Én kapjam meg azt, amiben megegyezünk. Továbbá minden egyes alkalommal, mikor ide küldi az árucikkeit, velem egyeztet telefonon. Ha egyszer is ide keveredik egy díler, vagy egy prosti a tudtom nélkül, a barátaim azonnal kibasszák őket. Valamint ha azt mondom, az aktuális hétvége nem megfelelő, akkor az nem képezi vita tárgyát. Ellenkező esetben véget ér a megállapodás. És végül nem szeretném, ha a gorillái közül túl sokan fordulnának meg itt, csak aki feltétlen szükséges a lányok miatt. A többit az enyéim is le tudják rendezni. Világos? – daráltam le a feltételeimet határozottan. Vadászi újra elvigyorogta magát, amolyan alvilági mosoly volt ez.
- Kemény gyerek maga, Holland. – ekkor hívott először becenevemen – Kérem, írja rá erre azt a bizonyos összeget. – majd felém nyújtotta a pohara melletti szalvétát.
Előkotortam a zsebemből egy tollat, és ráírtam azt hat számjegyű összeget, amely ezúttal sem egyessel kezdődött.
- Nos? – érdeklődtem.
- Maga aztán nem szarozik. – válaszolt.
- Ugyan már, Vadászi úr! – mosolyogtam gúnyosan. – Mindketten tudjuk, hogy a maga haszna ennek legalább kétszerese, de inkább jóval több… - dőltem hátra.
- Úgy véli? Nem baj. Azt hiszem, megegyeztünk. – mondta elégedetten. – Feltérképezhetnénk a helyet mondjuk ezen a hétvégén?
- Ám legyen. Három hét múlva pedig rendezünk egy mini tehetségkutatót, tizenhat év felett. Sok vendégre számítunk, legfőképp fiatalokra. Hip-hop kategóriában lesz a kis verseny, pénzjutalommal. Csapjunk egy nagy bulit! – invitáltam őket.
Újdonsült üzlettársam arckifejezése azt sejtette velem, hogy maximálisan elégedett mind az új befektetésével, mind a feltételeimmel.
- Akkor mi nem is zavarnánk tovább. – állt fel az asztaltól, majd kezet nyújtott. – A pénzét mindig az aktuális estén kapja meg  valamelyik emberemtől. Mindig előre fogom tájékoztatni, hogy éppen kitől. Minden jót, Baráth úr! – majd sarkon fordult, és elhagyták a klubot mind a négyen.
Voltak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban, de csak minimálisak.
Távozásuk után magamhoz hívtam a jelenlévőket, köztük Krisztát is. Elégedetten közöltem velük, hogy ezután kissé megváltoznak a dolgok a Holland klubban…

folyt.köv.