A következő hetekben fellendült a klub bevétele. Nem mintha korábban gondok lettek volna, de ez így is minden várakozást felülmúlt. Ráadásul a bérleti díjak mind az én zsebemet dagasztották, amiket Vadászi küldött. Így a klubot ellepték a kábítószerek, és a kurvák.
Panaszra nem volt okom, senki nem piszkált, nem kérdezett, nem faggatott.
Időben értesítettek, a pénzeket időben megkaptam, és a pásztorórák is csendesen zajlottak, már ami a helységben történő részét érinti a dolognak.
Doki és a többiek amúgy is nagy fegyelmet tartottak, nem volt okom aggódni.
Kriszta kicsit ugyan félt a változásoktól, de idővel belerázódott ő is, és a személyzet többi tagja is.
A Renivel való kapcsolatom egyre hidegebb lett, egyre jobban távolodtunk egymástól, de igazából mindketten szartunk rá. Csak sodródtunk az árral, és ez így volt jelen pillanatban a legkényelmesebb neki is, és nekem is.
Olyan időszakomat éltem, amikor nem volt szükségem érzelmekre, csak a karrier, és a pénz számított. Illetve pontosítanék. Egyetlen nő van, akiért kicsit újra a régi lennék, de ő sajnos már elérhetetlen számomra. Még mindig ugyanúgy hiányzik, ugyanúgy szeretem, mint a legelső napokban, amikor egymásra találtunk.
Ha van olyan dolog, amit a pénz nem pótolhat, hát ez olyan. Kicsim emléke szent, és sérthetetlen. Minden percben hiányzik nekem.
Rengeteg dal íródott neki, amiket Reni soha nem hallhatott, a legnagyobb titokban vettem fel ezeket a dalokat.
Mindeközben lázasan vártam az általam meghirdetett tehetségkutató versenyt.
Szép számmal jelentkeztek, nagyon kíváncsi voltam. Már csak azért is, mert én is pont olyan amatőr voltam e tekintetben, mint a versenyemre nevezettek. Ennyi erővel jómagam is felléphettem volna a saját banzájomon, de az elég tróger dolog lenne.
Kénytelen voltam továbbra is arra koncentrálni, amiben igazán jó vagyok. A focira.
A Ferencváros tizennyolc forduló után az első helyen állt, hat ponttal megelőzve legnagyobb riválisát, az Újpestet.
Az Újpesttel kapcsolatosan nem elhanyagolható tény, hogy az első számú gólvágójuk Breske Peti lett, az én korábbi csapattársam. A góllövőlistát is ő vezette tizenöt találattal, míg én tizenkettővel a harmadik helyet foglaltam el e tekintetben.
Sajnálatos dolog, hogy az első FTC – Újpest mérkőzést egy apró, ám annál kellemetlenebb sérülés miatt ki kellett hagynom, így ellenfélként nem találkozhattam Petivel a pályán. Azt a mérkőzést nagy csatában, egy-nulla arányban veszítettük el a Megyeri úton, a győztes gólt természetesen Breske Peti szerezte. Ám mivel ők utána többet bukdácsoltak akkor, amikor mi győzni tudtunk, mi vezethettük a tabellát. Ha csak hat pontos előnnyel is, de mi álltunk az élen.
Mind edzőmmel, mind a klubvezetőkkel jó kapcsolatot ápoltam, és a csapattársakkal is jól kijöttem. Elégedetten nyugtázták a szakemberek is, hogy a nagy terv bevált, és a fiatalság hozta meg a kellő lendületet. Ennek köszönhettük eddigi jó szereplésünket.
Ám egy nap meglepő elbeszélgetésen kellett részt vennem edzőmmel, Petróczi Jánossal. Edzés után hívattak be a klub egyik társalgójába. Fogalmam sem volt, miről lehet szó, így aggódni kezdtem.
Leültünk, majd edzőm belekezdett mondókájába:
- Néhány hét múlva gálameccset játszunk. – vágott bele.
- Pont most, a szezon kellős közepén? – lepődtem meg. – Most sok minden eldőlhet a bajnokság végkimenetelével kapcsolatban, és hamarosan jön az Újpest is. Nincs igazam, mester? – kérdeztem döbbenten.
- Dehogynem! Ám mint említettem, ez csak gálameccs. Pontosabban jótékonysági.
- Mester, nem szeretnék tiszteletlen lenni, de nem kockáztathatjuk a sérüléseket. Ahogy említettem, fontos időszak jön, erre mi leállunk bohóckodni? – háborodtam fel.
- Ne oktasson ki. – figyelmeztetett csendesen. – Én tudom a legjobban, milyen időszak következik most. Elhiheti nekem, tudom mit kell tenni. Ezt bízza csak rám! – csitított le.
- Persze, hogyne… - fogtam be a pofámat.
- Nem is a mérkőzés fontossága a kérdés, hanem az ellenfél. – mondta kicsit olyan érzéssel, mintha a forró kását kerülgetné.
- Miért, ki lesz az ellenfél? A Real Madrid? – poénkodtam.
- Nem. – tartott szünetet. – A Vecsési csapat. – vágta rá határozottan. Azonnal lehervadt a pofámról a mosoly, és próbáltam feldolgozni a hallottakat.
- Úgy érti… A nevelőegyesületem? – kérdeztem félve, pedig tudtam a választ.
- Pontosan úgy. – válaszolt határozottan. – És a gálaelőadás része lenne, hogy maga is játszik. Ám mivel tisztában vagyunk vele, milyen viharos körülmények között távozott a klubtól, gondoltuk kikérjük a véleményét…
Felpattantam a székből, és idegesen járkálni kezdtem. Petróczi a válaszra várva ugyanolyan fapofával ült továbbra is.
- Mennyire…mennyire érinti az Újpest elleni meccset? – kérdeztem félve.
- Hetekkel korábban lesz, mielőtt jönnének a lilák. Maga abban a szerencsés helyzetben van, hogy ez esetben dönthet arról, kíván-e volt csapata ellen szerepelni.
- Akkor le is egyszerűsödött a dolog! – nevettem fel – Köszönöm, de nem kívánok ellenük szerepelni. – válaszoltam megkönnyebbülten.
- Én viszont szeretném, ha játszana. – jött a meglepetés.
- Miért?
- Éppen az Újpest miatt. Én nem jótékony focinak fogom ezt fel, hanem a sok próba egyikének. Ha nem sikerül legyőzni az Újpestet, könnyen veszélybe sodorhatjuk saját magunkat. Ezt nem engedhetjük meg! Tőlem eredményeket várnak, és a bajnoki arany már nagyon jó eredmény! Ezért akarom, hogy a kulcsemberek még ott is játszanak! – emelte a hangját ő is.
- Mester, én összeverekedtem az akkori edzővel! – érveltem.
- Lovász már a múlté! – jött az ellenérv.
- De a szurkolók nem felejtenek soha! – támadtam vissza.
- A szurkolók nem ítélik el azért, ami akkor történt. Ideje lenne magának is túllépni a dolgon! Már az FTC játékosa! Sikeres, szorgalmas, ráadásul megbecsülik! Valamint ne felejtse el, ha holnap vége lenne a szezonnak, maga élete első profi ligás bajnoki címét ünnepelhetné… - majd elhallgatott.
Hosszasan elgondolkodtam. Megannyi kép villant be a múltból, amikor még nevelőegyesületem mezében rúgtam a bőrt a pályán. S ekkor eszembe jutott az egyik legfontosabb is.
- Mondja, mester… Mészáros játszik még a Vecsésben?
- Amennyire én tudom, igen. Miért fontos ez?
- Ó, semmi érdekes. Csak kíváncsi voltam, mert tudja ő…ő elég kemény védő. Ellene próbára tehetem magamat is. – füllentettem. Valójában messze nem ezek a szándékok vezéreltek.
- Tehát? – kérdezte türelmetlenül.
- Lehetne egy kérésem, mester?
- Hallgatom.
- Szeretném, ha csak egy félidőt játszatna. Nem szeretnék végig szerepelni, ha nem gond. – mondtam halkan.
- Ezt a kérését teljesíthetjük. Majd beáll a második félidőben. Jó lesz így?
- Természetesen. De mint ön is említette, ez még messze van. Addig bármi történhet…
- Rendben van. Örülök, hogy sikerült ezt megbeszélni. Nem is tartom fel tovább, elmehet. – adta meg az engedélyt.
- Köszönöm, mester! – majd nem túl boldogan, de távoztam az edzésről…
