Gyilkos szerelem

Csak bújj hozzám oly gyengéden,
Hadd érezzelek úgy, mint rég
Nekem Te vagy minden reményem
Lelkem hegycsúcsairól olvadjon a jég!

Gyilkoljon meg szerelmünk,
Tépjen cafatokra a néma szenvedély!
Szemeinkkel a múltban merengünk,
Míg közös utunk a végére nem ér.

Égesd bőrödbe a nevem minden betűjét,
Míg én magamba vésem: SZERETLEK
Hogy ne érjen téged semmi rossz,
Most a Pokol tornácáról LEVETLEK!

A Mennyek kapujában együtt leszünk újra,
Hogy kéz a kézben induljunk a kéj kövezte útra…

 Vagy mégsem szeretsz már?
Álom az, mit valóságnak gondolok?
Nem te vagy, ki reám vár?
Akkor mondd: Miért is tombolok?

Hát akassz kötelet sajgó nyakamba,
Majd szerelmünk emléke vessen le a szikláról!
Testem minden ere büszkébben dagadna,
Míg ki nem szállunk az örök körhintából!

Döfd át fájó szívemet halkan,
Mélyeszd bele pengéd lelkesen!
Szúrj, hogy sikításom még meghalljam,
Aztán vérezzek el csendesen.

Hagyj magamra kérlek, vagy te temess el ősi lázban!
Rothadjanak rám a falak is, bezárva egy fehér zsákban…