A következő napok csendesen teltek. Már ami engem illet. Tisztességesen jártam edzésre, és mindig a maximumot nyújtottam. Minden idegszálammal a sorsdöntő meccsre összpontosítottam.
A klubba sem jártam le sűrűn. Vadászi halála óta maga a város is csendesebbé vált.
Talán a kelleténél sokkal többen tudták, hogy én állok a dolog hátterében, mégsem piszkáltak sem a rendőrök, sem más külső emberek. Bárki bármit is mond, ez azért elég nagy fegyvertény volt. A mocskos éjszakák első embere nincs többé.
Megölte egy hozzá hasonló mocsok. Rengeteget foglalkoztatott, vajon különb vagyok-e nála?
Nem tudtam eldönteni, mely kérdés aggaszt jobban: az, hogy megöltem egy embert, méghozzá különös kegyetlenséggel, vagy az, hogy nem érzek bűntudatod miatta?
Fogalmam sincs. Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Nándi halála is az én lelkemen szárad. De őt egész egyszerűen leszarom. Remélem sokáig fog oszlani a Dunában. Ha mást nem, legalább rágják szét a halak…
Nem, nem vagyok jobb. Ugyanolyan szörnyeteg vagyok, mint Vadászi László. Megöltem egy gyilkost, tehát gyilkos vagyok!
De nem! A fenébe is, sokkal különb vagyok nála! Gyilkosnak gyilkos, de én nem kereskedek drogokkal, nem futtatok kurvákat. A klubomból is kitakarítottam az effajta kórokat. Na jó, ha őszinte akarok lenni a született luxusribancokat én sem vetettem meg az elmúlt időkben. Viszont hiába a sok pajzán éjszaka, ha életem szerelme oly távol van tőlem. Kicsim, nagyon szeretlek.
Rengeteget gondolok Rád, rengeteget Renire, Csabira, Sandeszra, Anitára, Vadászira, Lajos bácsira…
Csupa-csupa elvesztett ember. Mindössze Vadászi a kakukktojás. Őt nem hiányolom, de a többiek…
Ez egy elbaszott szar dolog az életben. Anno Marcellus Wallace is megmondta.
Filmszereplő, s mégis mennyire maga a valóság minden szava.
Nagyon meghatározó ember lettem. Fradi játékos, hip-hop sztár, és immár hatalom is volt a kezemben az éjszakai életben.
Nem kívántam ezt az életet, ezt a szerepet, mégis magamnak harcoltam ki azzal, hogy öltem. Óriási csapat állt a hátam mögött, csupa megbízható ember, akik még a golyó elé is odavetnék magukat értem. Hát éppen ez az. Talán már attól is tartanom kell, hogy egyszer a nyílt utcán főbe lőnek.
Nem volt túl kellemes teher ez, de cipeltem. Nem is lehetett kérdés, hogy előbb-utóbb én is céltáblává válok, ha nem szállok ki időben. De nem is akartam kiszállni. Vállaltam. Már rég nem érdekelt, élek-e, vagy halok. Ha mást nem, legalább addig tartson meg a jószerencse, amíg az Újpestet kiütjük hazai pályán, és utána egy óriási bulit csapok a Margitszigeten a zenémet kedvelők között. Utána jöhet az árvíz. Jöjjön! Sodorjon! Fulladjak bele a mocsokba, amibe saját magamat ástam.
Korábbi csapattársammal, Breske Petivel is megszűnt a jó kapcsolatom.
Ráadásul a meccs sem fog ennek az állapotnak sokkal jobbat tenni.
Ha belegondolok abba, amikor hét éves koromban először hozott el apám a vecsési pályára, hogy a kisfia levezesse a felgyülemlett feszültséget magában. Ez volt a cél. Semmi több. Egy kis mozgás, és kész. És lássuk, hol tartok most…
Mindenesetre kiderült, hogy a sorsom már hét éves koromban megpecsételődött.
Most pedig itt ülök magányosan a teraszomon, sörrel a kezemben.
Megint egy átvirrasztott éjszaka. Szerdáról csütörtökre virradt. Két nap múlva meccs.
Kicsim, rád gondolok. Szerelmes szívvel, véres kézzel, de rád gondolok. Szeretlek.
Írtam Neked egy dalt. Illetve csak elkezdtem. De azért megpróbálom előadni az első sorait. Benne vagy?... Mertem remélni. Látod, mennyire mosolygok most?...
Persze, igazad van. Részeg vagyok. Nem is kicsit. Van ez így. De te mondtad azt mindig, hogy részegen mutatkozik meg az ember igazi énje. Remélem ezt most is így gondolod. Mert ez tiszta szívből íródott Neked. Az énekléshez nem túl jó a hangom, de azért remélem, nem okozok nagy csalódást. Figyelsz rám?... Rendben van. Akkor kezdeném. De nem ér kinevetni, ebben a percben találtam ki! Szóval:

Más lett minden, más lett a világ,
hogy tegyem jóvá azt a rengeteg hibát?
Mit elkövettem…ellened,
Visszacsinálni késő, NEM LEHET!

Tudom, nem vagyok szent, nem vagyok jó
de ma is megöl az a néhány szó,
Ami a szívembe mar, csak téged akar,
egyszer nekem ad, aztán eltakar.

Ilyenek vagyunk, szépek és rosszak.
Éljük át együtt, amit az élet csak hozhat
Egyszer szép volt, de ma elemészt a bánat.
Veled kell nekem a XXI. század...

Hatalmas csörömpölés. Mi a franc volt ez? Értetlenül néztem szét a teraszon.
Mellettem egy összetört sörös üveg, én magam pedig a hideg kövön fekszem.
Szétnézek. Látom, amint a műanyag szék mindössze három lábbal feldőlve hever előttem. A negyedik lába kitört.
A hajnali világosodás határozottan közeleg. Az asztal csupa pára, és én rettenetesen fázom.
Egy pillanat alatt világossá válik: elaludtam az asztalnál. Elaludtam, Kicsimről álmodtam. Majd felborultam székestül. Még most is ittas állapotban vagyok.
No, de…miért könnyes a szemem? Egyre csak törölgetem, hátha tévedés.
Nem az. Mindkét szemem olyan. Az ember képes sírni álmában?
A hűvös levegő ellenére miért úszom az izzadtságban?
És mégis, mennyi az idő ilyenkor? Nem kéne felkelni a földről, mielőtt megfázom?
Felpattanok gyorsan. Ránézek az órámra. 5:38.
Korán van. Aludni szeretnék.
Bemegyek végre a hálószobáig. Sikerül eljutnom odáig. Az ajtófélfának dőlök, majd ezzel a lendülettel a szőnyegre esek.
Nincsen semmi baj. Csak álmos vagyok, és részeg.
Nincsen semmi baj. Megverjük az Újpestet.
Nincsen semmi baj. Volt már rosszabb is ennél.
Kicsim, ha nem baj, egy kicsit még visszafekszem…

folyt.köv.