Okom volt rá, hogy újra alámerüljek a társkeresési mizéria  gyanúsan zavaros tengerében.  Történt ugyanis, hogy az egyik kolléganőm halálosan szerelmes lett egy fickóba, akit nem máshol, mint a most már számomra is világosan roppant népszerű bugyioldalon ejtett el. A kíváncsiság szerintem minden önérzeten úrrá tud lenni, ha akar, és minden ellenérzést legyőz, ha keményen fúrja az ember oldalát. Nos, meg akartam nézni magamnak ezt a szuperment, akit Kata kihalászott a dzsuvából. Hm, hm. Fotó alapján nem is rossz – gondoltam – de azért nekem nem jönnek be a biztonsági őr típusúan kopaszra nyírt pasik, úgyhogy az irigység legkisebb szikrája sem pattogott a szemem előtt. Pláne, hogy előző nap megismerkedtem valakivel… Tudod, Szikszaival. Marcsival elmentünk a klubba, tele volt olaszokkal, és valamiért aznap a nőnemű populáció erősen csökkent mennyiségben képviseltette magát, így hatalmas sikerünk volt. Szinte idegesítően nagy volt a férfiak lelkesedése velünk kapcsolatban, úgyhogy mielőtt baj történt volna, úgy gondoltuk, hogy lelépünk. Előtte azonban engedve a természet szavának a női szakaszt látogattuk meg, illetve látogattuk volna, ha az utunkat nem állja el egy hű de jó pasi. Ő volt Szikszai. Egyszerűen nem engedett be a vécébe, és bár nagyon sürgős találkozóm volt a benti porcelánnal, mégsem bántam olyan nagyon ezt a kis késlekedést.

A sok olasz után igazi felüdülés volt a magyar szó, és hogy könnyebben juthassak a csésze közelébe, hát hagytam magamat, és megadtam a telefonszámomat neki. Neki, a magas barna, tényleg jóképű idegennek, aki lehetséges, hogy úgy cserkészi be a nőket, hogy a vécéajtóban ácsorogva egyszerűen leakasztja a számára legjobban tetszőt. Így visszagondolva fura szokás, egy pöttyet zsarolás szaga is van a dolognak, mert ugye a nő csak akkor mehet a legkisebbe, ha megadta a telefonszámát, még jó, hogy nem akart azonnal DNS-t is, például egy csók formájában… Bár… Tényleg nagyon jó pasi volt Szikszai, ezt meg kell hagyni. Kifelé a klóból már nem ácsorgott őrhelyén, úgy tűnt, hogy elégedett volt az aznapi fogással, nem erőltette magát tovább. Nem hittem, hogy fel fog hívni. Nem is hívott jó darabig, úgyhogy semmi nem akadályozott abban, hogy garázdálkodjak egy kicsit a lovemaster.hu-n.

Miután megnéztem a Kata pasiját, és eldöntöttem, hogy nekem nem a típusom, csak nem bírtam megállni, hogy megnézzem a saját leveleimet. Újabb négy üzenet várt rám, arra gondoltam, hogy nyilván kopik a varázsom, mert egyre kevesebb jelentkező akarja épp az én kezemet és egyebemet. Nem áltattam magamat azzal, hogy a fotón, vagy a bemutatkozáson átsüt izgalmas szellemem, úgyhogy biztos voltam benne, hogy nem a lelkemet vágyják ezek a jóemberek.

Kibontogattam őket. Volt közte egy, amit félretettem ínséges időkre, amikor a kutya sem akar majd velem randizni, tekintve, hogy egyre kevesebben erőltetik meg magukat levélírással, és volt közte egy olyan is, ami izgalomba hozott. Szikszai nem hívott, pedig a találkozásunk óta eltelt legalább tizenöt óra, igazából nem is számítottam rá. Egy ilyen klotyóbetyár nyilván csak a számokat gyűjti, aztán azt hívja fel, akit a legadakozóbbnak gondol. Vagy ki tudja, hogy miként szelektál. Én nyilván kiestem a vécétündérek méretes kosarából, mert azóta biztosan csörgött volna.
A maradék két levél közül az egyik egy emlékem nyomán megmosolyogtatott. Emlékszel még Tibcsikére? Arra a nagyon szép, és nagyon fiatal fiúra a grafikán? Három hétig jártunk. Tudod… Igazából Tibcsike nem volt társ semmilyen szinten, semmilyenen, gondolom tudod, hogy miről beszélek, de olyan iszonyú szép volt… Egyem meg, elvittem egy melegfelvonulásra, lásson már valami „mást” is, tudod, akkor voltam tele meleg haverokkal, nahát alig tudtam megvédeni, úgy tetszett a fiúknak az én Tibcsikém. Ha láttál kínosan heherésző fickót, aki nem tudja, hogy mijét védje a bámész tekintetek elől… Szegény, egészen megsajnáltam. Annyira gyerek volt, annyira ártatlan, hogy úgy döntöttem, nem rontom meg jobban, mint amennyire megtettem… Bár 20 évesen talán már nem számít liliomtiprásnak egy melegfelvonulás, hacsak nem látens a drága… Na az a bizonyos üzenetküldő épp Tibcsikére emlékeztetett, ez a fiú is legalább egy tízessel volt fiatalabb nálam, ami azért az én koromban nem elhanyagolható különbség, pláne hogy épp most vágyom családalapításra gyermekvállalással megfűszerezve. Nem hinném, hogy egy nálam tíz évvel fiatalabb pasi épp tőlem akarna gyereket…

Az izgalmam tárgyát képező levelet egy bizonyos Zoli írta, akinek a fotón tengerszínű szeme volt, és a témához illeszkedő hullámos haja… Vonzó volt. Miután nem bíztam Szikszai hívásában, ezért ezt a Zoli fiút nem dobtam virtuális kukámba. Kicsit ugyan ő is fiatalabb volt nálam, de azért négy év az nem tíz, akárhogy is számolom. Egy 28 éves fiatalember már tud felelősen gondolkodni a jövőjéről, tud dönteni házasságról, gyerekről… Hű de előre szaladtam… Nos igen. Erre vágyom titkon. Vagány álarcom mögött én is csak egy kétségbeesett, nyamvadt vénlány vagyok, aki semmi mást nem kíván, mint egy jóképű, a szerelemtől megszelídült mácsót, és egy-két apró gyermeket, kicsi mácsókat… Sőt. Ne röhögj ki, de én még mindig hiszek a halhatatlan, nagy szerelemben, abban, hogy száz év múlva is úgy tudunk egymásra nézni, mint az első szerelemes éjszakán… Nem, nem vagyok hülye. Csak idealista… Mi? Hogy az egyenlő a hülyével? ... Na ja...