A szerelem mérlege-14.

14.

A szél finoman lengedezett, a tengerszem vizére a napfény a zöld és a kék minden árnyalatát rávetítette, az apró fodrozódás a sziklák hófehér falán tükröződött. A hihetetlen mély tavacskát magas, függőleges sziklafal ölelte körül, egyetlen kavicsos földnyelv kúszott csak a vízhez. Piri csukott szemmel élvezte a napsütést fenn, a sziklapadon kiterített pléden fekve, fekete haja vizesen terült el a vállai mellett, a bőrén a cseppek ezernyi csiszolt brilliánsként ragyogtak az erős napsütésben. Úgy érezte, hogy ez a tökéletes boldogság. A szél néha meglebbent, akkor az aprócska bikini fedte testén a halvány, napszítta piheszőrök az ég felé törtek, majd megnyugodtak, amint elcsendesült a légmozgás. Ferinek minden mozdulatát érzékelte. A közelükben álló magányos fa alatt kiterítette a kendőt, amit magával hozott, és egyesével kirámolta rá az otthon összekészített finomságokat. Aztán letépett egy fűszálat, és Piri mellé heveredett a plédre. A fűszállal simogatta a lányt, kezdte az arcán, a füle mellett haladt tovább, aztán a nyakánál folytatta, elérte a kis gödröt a kulcscsontjánál, majd a karján osont alá. Aztán átugrott remegő, feszes hasára, felfelé vette az irányt. Piri teste libabőrös lett a fűszál finom érintésétől, összerázkódott és kinyitotta a szemét. A fűszál a melle alatt járt, ő felnézett Ferire, aki abbahagyta a csalafinta kis közvetítő irányítását.

- Kész az ebéd. – mosolyogta, és felpattant a plédről, megfogta a Piri kezét, és felhúzta őt is.

- Nahát! Te aztán kitettél magadért! – ámult Piri.

A kendőn rántott csirkecombok, paradicsom, paprika, friss kenyér és egy üveg bor kellette magát két karcsú pohárral.

Nekiláttak a falatozásnak, Feri tekintete a távolba révedt.

- Mi a baj? – hajolt közelebb Piri a fiúhoz.

- Nincs baj. Csak Nyüzüge jutott az eszembe. Kamaszkorunkban, amikor jobban összehaverkodtunk, elmentünk pecázni a Sajóra. Akkor is vittünk magunkkal kaját. Rántott húsos szendvicset. De régen volt!

- Tényleg. Mi van Pityuval? Két éve semmit sem tudok róla, csak köszönünk egymásnak, aztán annyi. Haragszik rám, amiért nem tanultam tovább…

- Leérettségizett, és felvették a műszaki egyetemre. Klassz, mi? Hitted volna? És még kőművesnek tanult… - mondta a fiú.

- Én tudtam, hogy neki sikerülni fog. Nagyon okos volt mindig. Emlékszel! Engem is ő korrepetált!

- Hogyne emlékeznék? Az összes fiú a suliból őt irigyelte. – nevetett Feri.

- Te is? – nézett rá félénken Piri. Látszott a szemén, hogy ehhez a kérdéshez minden bátorságát összeszedte, és hogy a válasz nagyon fontos neki.

- Igen. Én is. – mosolygott Feri. Nem mondhatott mást.

Valóban irigyelte Nyüzügét, de ő akkor nem volt szerelmes Piribe, mint a többi fiú. Neki csak tetszett a lány. Ő még akkor is Andiba volt szerelmes, de az a szerelem sosem teljesülhet be…Piri pedig olyan fantasztikusan szép nő, hogy úgy érezte, most már akár bele is tudna szeretni. Andi fényévekre volt tőle, tudta róla, hogy tanítóképző főiskolára jár Sárospatakra, amire mindig is vágyott, már szakított Snecivel, a gyógyegérrel, most valami pénzes, vagány fickóval fut… nem valók ők egymáshoz.

Feri már vágyott egy komolyabb kapcsolatra, az elmúlt négy évben, amióta a szex betette a lábát az életébe, kizárólag futó, egy-két alkalmas ügyei voltak, egyik lány sem tetszett neki annyira, hogy hosszabb időt vele töltsön. De Piri más volt. Nemcsak gyönyörű, de kedves volt és értelmes, az erotikus kisugárzása pedig minden férfit levett a lábáról. Nem volt hímnemű lény a közelében, aki ne akarta volna közelebbről megcsodálni a bájait, és némelyek a kisujjukat is odaadták volna azért, hogy egyszer megérinthessék a testét. Azonban Piri olyan védőbástyát épített magának, hogy ezt senki nem merte megtenni. Elég volt egy pillantása, és a felhorgadni vágyó vágyakozó azonnal lecsillapodott. Hatalmas visszatartó erő volt Piri egyetlen nézésében. Most viszont bájosan és szemérmesen mosolygott Ferire.

- Örülök. – mondta halkan. – Mondhattad volna korábban is, akkor már régebben…

- Mondhattam volna… - hajolt közelebb a fiú, és könnyű csókot lehelt a lány ajkára. Piri elpirult, mintha nem tizenkilenc, hanem tizennégy éves lett volna, és lesütötte a szemét zavarában.

- Mesélj még Pityuról! – kérte, bár az esze nem ott járt.

- Van barátnője, még az esti gimiben csípte fel a csajt… – kezdte Feri, de nem távolodott el Piritől, szinte a szájába beszélt. Érezte a lány lélegzetvételét, a bőre finom, napfény illatát, látta a kis pihéket az arcán, félretolta hosszú haját, majd megakadt a szeme egy apró anyajegyen, ami a nyakán, a haja alatt helyezkedett el, és csak az láthatta, aki igazán közelről vizsgálta. Megbűvölten nézte a kicsi szépségpöttyöt, és annyira szeretnivalónak, annyira sebezhetőnek látta tőle, abban a pillanatban annyira szerette a lányt, hogy majd’ szétrobbant az érzelemtől. Nem értette ezt a hirtelenjött szerelmes érzést, de nem törte rajta a fejét, élvezte, és boldog volt.

- Gyönyörű vagy! – suttogta, szelíden megcsókolta a nyakát, és amikor érezte, hogy lány nem ellenkezik, hosszú, érzéki csókkal zárta le a száját.

Pirinek lassan eltűnt a zavara, élvezte a boldog, csókokkal, könnyű ölelésekkel telt délutánt, sajnálta, amikor kezdett hűvösre fordulni az idő, és indulniuk kellett. Tudta, hogy itt, most, történt valami, ami az egész életét meg fogja változtatni. Tudta, hogy olyan szerelemes lett, amilyen még soha nem volt, hitte, hogy ilyen érzelem csak egyszer adódik az ember életében, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ez a szerelem megmaradjon, az övé maradjon örökre.

Folyt.köv.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=11964