-         Na ki vele! Mit mondott Ralf? – kérdezte Judit, és rajta is izgatottság lett úrrá, látva, hogy barátnője milyen jókedvű lett. Ledobta magát az egyik baldachinos heverőre, melynek mélyvörös brokát takarója meggyűrődött a váratlan támadástól.

-         Nem fogadta el a meghívást… - kezdte Trudy mosolyogva.

-         Nem? – kerekedett Judith szeme. Nem értette, hogy ennek miért örül olyan nagyon a barátnője.

-         Nem. Ő hívott meg bennünket, és nem is akárhová, hanem a villájába, egy meghitt, pár fős vacsorára, ahol csak néhány barátja, és mi leszünk jelen. És ami a legszebb az egészben, hogy a vacsora előtt értünk küldi a kocsiját, ami körbevisz bennünket Isztambulban, hogy igazán kényelmesen nézhessük meg a nevezetességeket. Micsoda gentleman, nem igaz?

-         Na de mennyi idő alatt kell végignéznünk a nevezetességeket, mert azért engem érdekelne egy-két dolog… - motyogta Judith zavartan.

-         Ne légy már ilyen kicsinyes. Csak azt mutatja meg a sofőr, hogy mi, hol van, a többi ránk van bízva. Végül is három hétig itt leszünk. Egyébként a vacsora holnap lesz, úgyhogy van még időnk összeszedni magunkat romjainkból… - nevetett fel Trudy. Ránézett Judithra, és úgy érezte, hogy tényleg nem ártana neki valami frissítő szépítkezés, mert eléggé megviseltnek látszott.

Judith nem érezte magát megviseltnek. Repesett, hogy nem kell majd gyertyát tartania Ralfnak és Trudynak, örült, hogy új ismeretségeket köthet. Már attól tartott, hogy végig hármasban vacsoráznak, és Trudy – szokásához híven – nem igen törődik az ő érzéseivel, és nyíltan, gátlástalanul elkezd flörtölni a férfival.

-         Na mit szólsz? – kérdezte Trudy, mert úgy látta, hogy Judith nincs elragadtatva a remek hírtől.

-         Remek! Ennek igazán örülök. Így legalább megismerkedhetünk másokkal is – mondta, de az esze azon járt, hogy hogyan tegye magát a lehető legvonzóbbá másnap estére. Trudynak persze könnyű – gondolta – egy zsákban is csábos, de neki igazán ki kellett magáért tennie, hogy csinosnak érezhesse magát.  – Mi veszel fel? – kérdezte hirtelen Trudytól. 

-         Még nem tudom. Miért? Te mit akarsz felvenni? – kérdezett vissza. Gyakran hangoztatta, hogy szerinte Judith akkor jár a legjobban, ha világos ruháit részesíti előnyben, mint a repülőn is, nem az otthon, munkába járás alkalmával megismert, unalomig hordott fekete együtteseket. – Ugye nem valamelyik fekete cuccodat?

-         Miért? Mi bajod velük?

-         Az, hogy feketék, szomorúak, és egyáltalán nem látszol bennük soványabbnak, csak vigasztalhatatlannak…

Na igen. Trudy mindig megpróbálta rávenni, hogy öltözzön színesebben, mert ettől vidámabbnak, kiegyensúlyozottabbnak látszik, de Judith ragaszkodott a feketéhez, mert az szerinte slankította, ami az ő esetében igazán nem volt elhanyagolható tényező. Így gondolta szinte kamaszkora óta. Sosem volt sovány, manapság pedig nem volt igazán kövér, de számára a teltkarcsú, vagy gömbölyded is elfogadhatatlannak számított, tekintve, hogy minden családtagja, és még a barátnői is mind vékonyabbak voltak nála.

Önbizalma akkor sem lett erősebb, amikor ahhoz a reklámügynökséghez ment asszisztensnek, ahol immár három éve koptatta a klaviatúrát. Sok csinos, jó alakú, jól öltözött nő dolgozott a cégnél, a férfiak is ápoltak, sőt, némelyek határozottan jóképűek voltak, köztük a főnökük, Herr Miszter is, aki Trudy szoknyája alatt tett kalandozása következtében kapott egy karácsonyi pofont.  Trudy valamiért nem szenvedhette, Judith igazán nem értette, hogy miért. Herr Miszter amolyan férfiasan volt jóképű, napbarnított, barázdált arca erőt sugárzott, nem lányos bájt, ez igaz, de azért határozottan vonzó volt delejes fekete szemével és azzal a dögösen őszülő halántékával – mosolyodott el magában Judith.

-         Hát te min mosolyogsz? – nézett rá meglepetten Trudy.

-         Herr Miszterre gondoltam. Miért is nem tetszik neked? Pedig olyan cuki!

-         Hát ha te olyan cukinak látod, akkor járj vele, nekem nem kéne, ha dobálnák utánam sem. Nem bírom az öreg pasikat – rántotta meg a vállát Trudy. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Herr Miszter nem volt öreg, csak egy kicsit meggyötörte az élet, és ezért komolyabb volt néha, mint egy vakbélgyulladás. Trudy eleinte kedvelte, de egyszer hibázott. Produkciósként dolgozott a cégnél, és két nyomdába induló anyagnál összekeverte a szöveget a képekkel. Egyértelműen ő volt a figyelmetlen, de felmentette magát azzal, hogy Herr Miszter halálra dolgoztatta, és ezért úgy elfáradt, hogy képtelen volt odafigyelni a munkájára. Ez persze nem felelt meg a valóságnak. Előző este túl sokáig bulizott, ezért volt fáradt, és ezért nézte el a két anyagot. Herr Miszter óriási patáliát csapott, és majdnem kirúgta. Ha őszinte akart lenni magához, tudta, hogy meg is érdemelte volna. A főnöke azonban adott neki még egy esélyt. Ezek után Trudy úgy érezte, hogy hálát kellene éreznie, így zsigerből utálta a férfit… Utált hálás lenni.

-         Nem is öreg. Szerintem még nincs negyven. És annyira helyes az őszes halántéka… Mi bajod vele? Az, hogy a szoknyád alá nyúlt? Nyúltak már oda mások is, és mégsem akadtál ki ennyire…

Na igen. Az a bizonyos szoknya alá nyúlás is egy kicsit másképp volt, mint ahogy azt később Judithnak elmesélte. Ez még az ominózus elhibázott nyomdai munka előtti karácsonyon történt. Sokat ivott, és kikezdett a főnökével. Herr Miszter viszont hárított. Nem kellett neki Trudy, vagy legalábbis úgy viselkedett, mint akinek nem tetszik a flört a vörös démonnal. Kedves, mégis határozott szavakkal szerelte le, de Trudy annyit ivott, hogy nem boldogult vele, ezért később szinte durván tessékelte ki az irodájából, amikor a lány oda is utána ment. Az összes többi dologról hazudott mindenkinek, Judithnak is, mert szégyellte, hogy valaki visszautasította. Kitalálta a pofont, hogy tudjon mivel védekezni, ha Herr Miszter kirúgná részeg tolakodásáért… Erre az epizódra nem szívesen gondolt vissza, úgyhogy gyorsan elterelte a beszélgetést.

- Szóval mit akarsz felvenni holnap este? Pakold ki a bőröndödet rögtön! – dörrent játékosan Judithra, aki vigyorogva tápászkodott fel baldachinos ágyáról.

Folyt.köv.