Fullextra.hu

Először Umag következik, bevesszük magunkat a városba, és szerencsésen leparkolunk egy közért háta mögött. Látjuk, hogy mindenütt 4 kuna a parkolás óránként, ha nem fizet a delikvens, csúnyán elszállítják az autóját. A közért mögött ingyen lehet parkolni, ennek megtudakolásában már gyakorlatot szereztem Bécsben, ahol szintén húzós a parkolási díj, ráadásul félóránként kell megújítani. Legutóbb, amikor a rendőr lenyúzta a gatyánkat is kényszerből a külvárosban álltunk meg, én pedig bementem az út melletti török kifőzdébe megérdeklődni, hogy mi lesz, ha itt hagyjuk az autót. A török azt mondta, hogy semmi, itt nem kell fizetni hétvégén, csak a belvárosban. Így a kocsi a külvárosban maradt, mi pedig bevillamosoztunk a centrumba. Akkor megfogadtuk, hogy legközelebb is így csináljuk, mert megspóroltunk egy csomó pénzt.

Szóval a kocsi biztos helyre állítása után indulunk felfedezni a várost. Fél négy van, a sziesztának bőven vége, a boltocskák kipakolva, tárva, nyitva, csalogatják a turistákat. Amiből itt van bőven. A mi utunk azonnal a tengerpartra vezet, azért jöttünk, hogy a nagy vizet csodáljuk, és ha véletlenül az utunkba akad egy műemlék, vagy olyan nagy, hogy elkerülhetetlen, akkor megállunk és megnézzük, egyébként nem keressük a lehetőséget. Kizárólag azt nézzük, amit látunk, nem keressük a néznivalót. Nem rohangálunk múzeumról múzeumra. Nem megyünk be minden utunkba akadó templomba. Csak oda, ami megtetszik. Ez az Umag egy hatalmas bazár. A parton szállodák, rengeteg boltocska kínálja a gagyi portékáját, kagylóból készült láncokat, műtürkiz karkötőket, kis kör alakú domborműveket Umag felirattal, tengerrel, hajóval, apró, horvát házikók másolatai, vitroláshajó modellek, úszógumik, békatalpak, matracok, és még sorolhatnám. A part másik végén vendéglő bárt ér, kávézó kocsmát, mi pedig tikkadtan gyalogolunk bámulva a hűvös kékséget, mígnem egy pincérlány meg nem fogja a karomat és be nem tessékel egy a szinte vízre épített vendéglátó ipari egységbe. Majdnem hálás vagyok, amikor a kért három deci frissen facsart narancslé helyett fél litert kapok. Valamit félre magyarázhattunk egymásnak, de nem számít, megiszom, jól esik. Közben enyhe hányingerrel küzdök, mert a vendéglő tényleg úgy tűnik, mintha a tengeren táncolna, a hullámok mossák az oldalát, és mi épp ott ülünk.

- Tisztára tengeribeteg vagyok. – mondom Fecónak, aki nem ért, hisz ennél nincs is jobb. Árnyékban vagyunk, fújdogál a szellő, és az Adria kristályvizű hullámai nyaldossák az oldalunkat.

Elücsörgünk, keveréknyelven társalgunk a pincérlánnyal, aztán ő huszonöt kunát kér, ami nem kevés egy narancsléért, és egy tonikért, még ha a lé frissen is lett facsarva. Mindegy, azt gondoljuk, hogy mára ennyit megérdemlünk, aztán sétálunk tovább. Kiérünk egy kis térre, a tér közepén egy templom áll, nem tudom megállapítani, hogy mikor építhették. Szép. Tipikusan mediterrán kövekből épített Istenháza, mely előtt egy színpad feketéllik most árván, üresen. A tér jobb és bal oldalán kávézók sorakoznak, nyilván ez Umag kulturális központja, itt szoktak hangversenyeket, és egyéb programokat tartani. Nem vagyunk befogadóak. Elmegyünk a tér mellett, elcsattantunk egy-két fáradtan vigyorgó fotót, és besétálunk egy parkba, ahol a szökőkút vize fátyolszerűen permetezi a környező növényeket, embereket. Aki odaáll, vagy akit odaültettek. Mi odaállunk a gyerekek közé, közben némileg fásultan bambulunk a pálmafák törzsére. Ahhoz már nincs erőnk, hogy felemeljük a fejünket.

- Keressünk kempinget Cica, mert itt alszom el állva. – mondja szerelemem, és én megértem, nagyon sokat vezetett.

Én is tudnék aludni, de előttem a feladat, minden útba eső kempingbe be kell mennem, és meg kell tudakolnom az árakat, aztán döntünk. Nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Az útikönyvünk 2001-ben készült, azóta triplára módosultak az árak. A tavalyelőtti túránk áraihoz képest, is magasabbak a tarifák, illetve rosszabb a forint. Nekünk így drágább Horvátország, pedig nem nagyon emeltek árat. Haladunk lefelé a térképen, csalódottan vesszük tudomásul, hogy nem a tenger mellett megy az út, hanem beljebb, csak itt-ott tűnik fel a víz. Elhagyjuk Porecet, eszünkben sincs bemenni Isztria legnagyobb turistaközpontjába. Persze Isztria olyan kicsi, hogy ezeket a városokat húsz, harminc kilométer választja el egymástól, úgyhogy az Umagból való indulás után villámgyorsan Porechez érünk, itt már nagyon sürget a természet és a fáradtság is bennünket. Négy kempingbe megyek be, ebből háromban egyáltalán nem tetszik az ár, és a puccos miliő. Te jó ég! Mi csak egy kempinget keresünk! Itt mindenütt van szauna, luxusbeach, csúszda, étterem, stb. Minimum 200 kuna egy éjszaka. Ez átszámolva durván nyolcezer forint, mi úgy számoltunk, hogy legrosszabb esetben is megússzuk ötezerből. Két éve négyezer forint alatt kijött egy éjszaka. Ennyit nem romolhatott a forint! Végül már olyan hullák vagyunk, hogy elhatározzuk, hogy a következő kempingben letáborozunk, lesz, ami lesz. 204 kuna/éj. Viszont van a fürdőben hajszárító. Luxus. A helyet Turist Camping-nek hívják, és egy Vrsar nevű település mellett van, közel a Limsky csatornához. Az a feladat, hogy egy térképpel a kezünkben bejárjuk a kempinget, és kiválasszunk egy placcot magunknak, amelyikre nincs ráírva, hogy foglalt, aztán visszasasszézunk a recepcióra és bemondjuk a számot. Kapunk mindenféle papírokat, meg egy műanyag táblácskát, és ezzel birtokba vesszük a kiválasztott helyet. A recepciós fiú kedves, feketehajú horvát legény, kiváló német nyelvtudással, udvarias testtartással magyaráz. Én máris le vagyok égve, a homlokomon az Egyesült Államok térképe néz vele farkasszemet, melyet a napallergiám előhozott. Fénylik az arcom az izzadtságtól, az induláskor oly vagány, laza öltözékem gyűrötten lóg rajtam. Lihegek, amikor visszaérünk a terepszemléről a légkondis recepcióra, és meggyötörten kinyögöm, hogy a nyolcvankilences hely éppen jó lesz nekünk. A fiú ingatja a fejét, mondja, hogy az holnaptól foglalt, én meg lecsapok, hogy nem baj, hisz holnap már árkon-bokron túl leszünk, nem maradunk csak egy éjszakát. A fiú is megörül, és elkéri az útlevelünket, majd megkapjuk a fent említett papírokat. A kemping konkrétan a tenger partjára épült, s a placcunkat egyetlen sor választja el a bícstől. Beparkolunk, és leterítjük a gyékényt, amit kifejezetten arra szántunk, hogy a kocsi mellett, a tolóajtónál papucs nélkül tudjunk mászkálni rajta. Kirakjuk rá a kempingasztalt, a székeket, és boldogan nézzük, hogy milyen otthonos lett a területünk.

- Csobbanjunk? – kérdezi a párom, csillog a szeme, eltűnt a fáradtság belőle.

- Csobbanjunk. – mondom, és én sem érzem már a fáradtságot. – Vagy hajózzunk ki!

Itt a gumicsónakra gondoltam, melyet nagyképűen hajónak hívunk, de hát meg is van rá minden okunk, hisz két éve már tengerjáróvá minősítettük. Átvedlek bikinibe, jó érzés megszabadulni az agyonizzadt göncöktől.

- Jé! Már nem is Európa, hanem Egyesült államok… - mutat a homlokomra Fecó. – Tavaly még Európa volt…

- Láttam. Ne mutogass! Nem valami szép. Pedig hoztam 25 faktoros krémet a homlokomra, és még alkalmam sem volt bekenni…

- Úgysem ér az semmit, Cica! Csak azon gondolkodom, hogy jövőre vajon Afrika telepszik a homlokodra?

- Nem! A Föld műholdfelvétele. Ne idegesíts már! Inkább fürödjünk, mert még mindig dög meleg van!

- Kell a matracod?

- Kell hát. Felfújod? Mi az neked? A csónakot is szájjal fújtad fel! – mondom kedvesen.

- Na add ide! Bár csodálkoznék, ha sokáig egyben maradna. Mennyi is volt? Kétszázötven? Jól kiköltekeztél!

- Na igen. De ha jó, akkor kétszázötven forintból van egy klassz pink matracom. – replikázok, mert amikor megvettem, akkor is kinevetett, hogy szart veszek, meg olcsó húsnak híg a leve.

Közben nekiáll felfújni, de nem megy neki. Nem mozdul a matrac az istennek se.

- Benne van az a rohadt biztonsági szelep. Hozzál valami szúró szerszámot!

Előveszem mindentudó bicskámat és átnyújtom. Ő kiszúrkálja a biztonsági szelepet, illetve remélem, hogy azt, és fújja megint. Most egy darabig megy a levegő, aztán leáll. Megint szúrkálja, ideges. Végül nehezen felfújja, és leballagunk a vízhez. Csupa hínár. Vagy mi. Növény. Elgyalogolunk addig, ahol már nem olyan organikus a víz, és belevetjük magunkat a tenger habjaiba. Én a matracommal és a gumicipőmmel együtt. Fecó csak úgy álá natur, fürdőgatyában.