Foltos paradicsom - 6.
A frissítő fürdő után irány a gumicsónak, azonnal fel akarjuk fedezni a környéket. Sötétedik. Kicsit félek, mert tele van a víz és az ég sirályokkal. Nekem madárfóbiám van, rettegek a madaraktól. Egyre több fény gyúl a parton, mi pedig a nyílt víz felé tartunk. Fecónak mániája a nyílt víz, nem akarom letörni az örömét. Aztán letöröm.
- Menjünk ki! – mondom határozottan.
- Miért? – néz rám meglepetten.
- Mert sötét van, és mi messze vagyunk a parttól. – mondom magyarázva.
- Nincs is még sötét, meg a part is itt van, nem látod?
- Sötét van, te pedig evezel a nyílt tenger felé. – kötöm az ebet a karóhoz.
- De hát nincs még sötét, a nyílt víz meg kilométerekre van. – mondja szelíden.
- Én akkor is félek! Ott az a sok kurva sirály! – mondom, és elárulom, hogy
tulajdonképpen a madarak ijesztettek meg.
- Ja! – érti meg. – De ha nappal lenne, nem félnél?
- Akkor nem. De nem nappal van, hanem este, és nem látod, hogy a többi hajó ki van világítva? Majd jól elütnek bennünket. – sorolom a problémáimat.
- Nincs még sötét, látnak bennünket. De ha félsz, akkor kimegyünk. – mondja kedvesen, és megsimítja a lábamat.
- Oké. – mondom, és egy kicsit szégyellem magamat, mert ilyen betoji vagyok.
Máris semmi bajom, ahogy kifelé vesszük az irányt. Csacsogok.
- Nézd milyen szép az a templomtorony ott fenn, a kemping fölött, látod?
- Be kellett volna hozni a fényképezőgépet!
- Majd holnap, napközben behozzuk.
- Persze, de akkor nem tudjuk az esti fényeket fotózni. – szontyolodik el.
- Tudod, hogy úgysem látszik semmi az esti fotókon… - próbálom vigasztalni.
- Inkább menjünk ki, és főzzünk valamit. Babfőzelék? Na? Mit szólsz? – csábítgatom.
Kicipeljük a csónakot a vízből, és végigbandukolunk vele a kempingen. A gumicipő talpa semmit nem ér, minden apró kavicsot érzek, mintha tűkkel szurkálnák a talpamat. Éhezem. Meggyötört ez a nap.
Elővesszük a kempingfőzőt, meggyújtjuk, ráteszem a fazekat, bele a konzerv babot, és öt perc múlva tálalok. Előkerülnek az eldobható műanyagtányérok, az evőeszközök, szalvéta, poharak, a kemping marketjéből a csónakázás után vásárolt két doboz jéghideg Zlatorog, és egy doboz úgynevezett Favorit sör, a jó kis szeletelt kenyér, és olyan vacsorát csapunk, hogy bárki megnyalná utána mind a tíz ujját. Ez talán túlzás, de nagyon finomak szerintem a konzerv főzelékek, és tökéletesen alkalmasak arra, hogy meleg kaját varázsoljunk belőle öt perc alatt. Az összetételét elvből nem szoktam megnézni. Kit érdekel? Minden káros, még a Kolynos fogkrém is, meg a tejnek nevezett, dobozos, tehenet sosem látott fehér színű, kalciumban gazdag ital is, akkor a babfőzelék vajon mennyivel rombolja jobban az egészségünket? Az a véleményem, hogy semmivel. Úgyhogy kempingezéskor boldogan fogyasztom a gyorsan elkészülő étkeket, s a párom nem különben. Sajnos a sör sebesen fogy, már a Favoriton osztozunk, és megállapítjuk, hogy elég ócska, ettől a Zlatorog, vagy az Ozujsko Pivo sokkal finomabb. Azért a gyatra sör is bekerül a szervezetbe. Már csak zuhanyozni kell, aztán lehet aludni végre, mindketten laposakat pislogunk a nehéz nap, és a fejenként másfél doboz sör után.
Zuhany után újra felébredünk. Ma már kitudja hányadszor. A sör elfogyott, a market meg zárva van. Meginnánk még egy sört, de az étteremből kiszűrődő horvát lakodalmas zene nem vonz bennünket. Szeretnénk kettesben, a klassz kis kemping székünkön, asztalon egy-két mécsessel romantikusan meginni a sörünket, de hol szerezzünk?
Ráfanyalodunk a vendéglőre, bemegyünk. Két pincérlány ácsorog a belső részen, a vendégek a teraszon ülnek, és dülöngélnek a pocsék zenére. Biztos, hogy németek, csak ők képesek ennyire otthon érezni magukat bárhol Európában. A helyesebbik pincérlányhoz fordulok, és megérdeklődöm, hogy vehetünk-e sört csak úgy, üvegesen, mert nem itt akarjuk meginni. Azt mondja, hogy persze, de csak Edelweiss van, az meg ugye búzasör. Bennünket már nem izgat, meginnánk a Favoritot is, csak alkalmat keresünk, hogy az esti tengert bámulva sörözgethessünk a táborhelyünkön. Kérünk két üveg Edelweiss sört, Fecó azt mondja, hogy kéne hozzá citrom, mert így lehet, hogy nekem nem fog ízleni. Szerintem nekem ízleni fog, úgyhogy nem akadok fenn a citromon, amikor a kezemben érzem a jéghideg, párás üveget. A lány kér ezért 50 kunát, ami először nem tűnik föl, de egy perc múlva már döbbenten vesszük tudomásul, hogy kétezer forintot hagytunk ott két sörért.
- Ezt megisszuk, akármilyen is! – mondja Fecó.
Nekem nem ízlik, pár korty után otthagyom az aranyárban mért nedűt, és csak lesem a fekete messzeséget. Fecó megissza az én sörömet is, ilyen drága holmit nem dobunk ki. A mécsesek lángjai kezdenek összefolyni a szemem előtt, együtt táncolnak a könnyű, nyáresti szellővel, magamban mosolygok, milyen hosszú volt ez a nap, milyen mozgalmas, milyen …
Folyt.köv.
|
|