Fullextra.hu

1.

Tizenöt vagyok.

Na jó.

Tizennégy és fél.

Szeptembertől gimis leszek, most éppen a nyári szünetemet töltöm.

Megjött a menstruációm.

Tegnap.

Életemben először.

Már nagyon vártam, mert csak nekem nem volt meg a barátnőim közül. Anyám azt mondta, hogy későn érő típus vagyok, és ne izguljak, neki is tök sokára jött meg. Sőt! Neki olyan sokára, hogy orvoshoz akarták vinni Dédikéék, mert már tizenöt is elmúlt. De aztán csak megjött, és tessék, még mindig megvan. Mondjuk nem nagy öröm, ahogy tapasztalom, mert bazira fáj a hasam, és a betét is idegesítő, plusz szokatlan, hogy van valami a lábaim között. Majd egy kicsit később átállok a tamponra. Dédike azt mondta, hogy azt soha ne használjam, mert elveheti a szüzességemet.

Tulajdonképpen nem is lenne baj. Úgyis rettegek a szextől. Meg elég gusztustalannak is tartom, már amit eddig láttam belőle. Én speciel még nem is csókolóztam senkivel, ami persze nem azt jelenti, hogy még soha nem voltam szerelmes.

Rengeteg szerelemem volt már, de mind teljesen plátói maradt. Valahogy mindig olyan fiúk után tör a nyavalya, akiknek én nem kellek. Na nem mintha közölném velük, hogy tetszenek, maximum bámulok méla tekintettel, és ha észreveszik, akkor vörösödök, mint a főtt rák, de valahogy érzem. Igen. Azt érzem, hogy mind szaros kis libának néz.

Mondjuk, lehet benne valami. A melleim még nem nőttek ki. Sajnos nem fűzök vérmes reményeket hozzá, hogy valaha is bombasztikus keblek birtokosa leszek. Ezt anyukámból kiindulva gondolom. Neki sincsenek túl nagyok. Most már azért mutatkozik némi-nemű a mi születésünk óta, de azt mondja, ő sem volt egy kimondott tejcsárda lány korában.

A merevtős melltartó szerencsére divatba jött, ha rásegítek egy ki töméssel, az sokat dob a dolgon, így legalább, - ha némi csalás árán is – nem úgy nézek ki, mint egy 10 éves tüdőbeteg kisfiú. Félek, hogy életem végéig a szivacsos melltartók, és ezek divatban maradása fogják meghatározni az önbizalmamat és ezáltal a szexuális életemet. Mert ugyan jelenleg nem ácsingózom túlzottan a szex után, de egyszer – gondolom - eljön az a pillanat is. Nyilván nem szeretném kolostorban végezni, mint Angelika nővér II. , aki nem kellett egyetlen hímnemű egyednek sem, a „kis” testi hibája miatt. Na hagyjuk. Végül is tizennyolc éves koromig még igazán változhat a dolog.

E mellett az arcom is meglehetősen gyerekes, és a hosszú, szőke hajamat is folyton copfban hordom – van, hogy két copfban befonva – (Anyuci szerint így igazán csinos, szerintem idétlen), úgyhogy esélyem sincs arra, hogy egyszer egy jobb pasi felfedezi a bennem szunnyadó erotikát. Mert igazság szerint veszettül szunnyad, sőt mélyen alszik, észrevehetetlenül. Én ugyanis nem érzem, hogy engem bárkinek is fogdosnia, meg nyalogatnia kellene ahhoz, hogy boldog legyek.

Őszintén szólva ezt a nyálcsere dolgot sem találom túl gusztusosnak. A barátnőim közül az egyik már szexelt is. Az Ancsa. Legalábbis azt mondja, bár akárhogy faggattuk, nem volt hajlandó részleteket elárulni az aktusról. A fiúja sokkal idősebb nála, már húsz is elmúlt. Csak annyit osztott meg velünk, hogy egymáson feküdtek, és minden megtörtént, amit csak el tudunk képzelni. Na itt van egy kis gond. Én ugyanis nem tudom elképzelni, hogy a fiú beteszi, az a lánynak jó, és akkor …stb. Ezt láttuk ugye a filmekben, mesélték a nagyobbak, meg olvastam az Ifjúsági Magazinban is, de semmi konkrétum. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy a valóságban hogyan zajlik a dolog. Megvallom, nagyon érdekel, de eszem ágában sincs egyelőre kipróbálni. Ráadásul álmaim Bergerje (Hair) sem veri az ajtót, hogy engedjem be, és azonnal dobjam le a ruháimat és a gátlásaimat.

Mellesleg van fontosabb dolgom is, mint a szex. Egy hét múlva indulok táborozni a Balcsihoz, ami tuti, hogy a legszuperebb buli lesz a nyáron, ugyanis nem csak taknyosok, hanem gimisek is lesznek a táborban. Jó alkalom az ismerkedésre, lehet helyezkedni, és nem utolsó sorban - reményeim szerint - ott lesz az a srác is, akit már egy ideje kinéztem magamnak. Ő az egyik tanárom fia, és iszonyú sármos, baromi jóképű, és okos is, plusz gimis, ami szintén komoly súllyal nyom a latba nálam a jövőmet illetően. Egész pontosan arról van szó, hogy aki úgy megy a gimibe, hogy semmi kapcsolata nincs a nagyobbakkal, az számíthat egy kis beavatásra. Aki viszont időben megfelelően pakolgatta magát, az száz százalék, hogy megússza a szívatást.

Jucus és Ancsa is jön, nélkülük lehet, hogy nem is mernék elmenni. Azért mégiscsak idegenek közé készülök minden előképzettség nélkül. Ancsa nagyon érti a fiúk nyelvét, meg amúgy is sokkal felnőttesebb, mint mi, úgyhogy mellette nagy biztonságban érzem magam. Remélem, hogy fiúügyekben kihúz a csávából, és segít eligazodni is e téren. Otthon semmiféle útbaigazítást nem kaptam az érzelmi, és szexuális életemmel kapcsolatban, mert a szüleimnek meg nem fordulna az őslelet agyában, hogy nekem ilyenem is lehet. Legalábbis érzelmi.

A teljes felvilágosításom általános iskola harmadikban annyi volt, hogy amikor az egyik fiú az „A”-ból írt nekem egy szerelmes levelet, és én ledér módon válaszoltam neki, majd kialakult egy meglehetősen viharos szerelmi levelezés, anyám, - miután elkapta egy levelünket – közölte, hogy egy lány nem válaszol ilyen levelekre, pláne, ha még csak kilenc éves. Legyen tartás az emberben, vagy mi, ha már nőnek született. Ennyi. Később elmesélte, hogy iszonyúan röhögött, és kínjában ez jött ki belőle. Hát köszi. Én meg tisztára elszégyelltem magam, és eszméletlenül sokáig gyászoltam a dugába dőlt szerelmi kapcsolatomat a Gyuri nevű fiúval. Megjegyzem: nagyon jóképű srác lett, és ha én annak idején nem játszom a zárdalányt, akkor talán még ma is epedne utánam. Bár ez nem biztos. Negyedikben egy osztályba kerültünk, és párszor még próbálkozott nálam levelekkel, amiket én azonnal, és látványosan megsemmisítettem. Én hülye. Elhittem anyámnak, hogy egy kilencéves még nem lehet szerelmes. És akkor ugye egy tízéves se. Egy idő után Gyuri ráunt, hogy hiábavalóságokat műveljen velem kapcsolatban, például, hogy nyomdázzon szép figurákat, azokat kifesse, és néhány kedves sor kíséretében elküldje nekem, ehelyett iszonyatosan megsértődött, és elterjesztette az osztályban – ahol én új voltam ugye – hogy egy stréber és fennhéjázó picsa vagyok. Ezért aztán jól megutált mindenki. Nem indult valami fényesen a karrierem a 4. „A”-ban.

Sőt. Kifejezetten rosszul indult, mert nem voltak barátaim. Ez a helyzet a tipikus esetét szemléltette annak, hogy vagy azért utáltak, mert volt rajtam sapka, vagy azért, mert nem volt. Én meg utáltam iskolában járni. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy meggyőzzem a birka bandát, hogy sem stréber, sem nagyképű nem vagyok.

Akkor szereztem be a barátnőmet, Jucust. Na nem azért haverkodott velem, mert felfedezte bennem a rengeteg, eddig ismeretlen jó tulajdonságomat, na nem. A házunkba költöztek a hatodikra. Mi egy tízemeletes panelban lakunk, ahol rajtunk kívül még cirka 120 család él, nem túl nagy egyetértésben. Egy ilyen házban mindenféle emberfajta fellelhető, így meglehetősen változatos képet mutat a felhozatal. Van itt értelmiségi, segédmunkás, alkoholista, agresszív, buzerálós, kekeckedő, jóindulatú, rosszindulatú, koszos, büdös, tiszta, ápolt népség, úgyhogy nem nagyon egyeznek a műveltségi és az intelligencia mutatók.

A tipikus gyökér bunkók is megtisztelték a házat, mint például az Ecsedi és a Pinkó család. Ők valamelyik környező településről cuccoltak be a panelba, és sem a veszett hangoskodásról, sem pedig az otromba beszédstílusról nem bírtak leszokni, mind a mai napig.

Ecsediné mellesleg az előzőekben már említett, korán érő barátnőm anyja. Amikor kicsik voltunk és a ház előtti téren tengtünk-lengtünk gyakran üvöltötte az ablakból, hogy:

- Ánitá! Gyere fel!

Ezt erős „Á” hanggal és főképpen olyan durván kiabálta, hogy mindannyian azt gondoltuk: na az Ancsának annyi. Jól meg fogja gyepálni a muterja. Aztán másnap kiderült, hogy csak kész volt a kaja.

Pinkóné meg folyton ütötte-verte a lányát, Bettit, pedig a szerencsétlen egy kicsit sem szolgált rá az ütlegelésre. Nem egy fakanál tört el Pinkó Betti seggén, az biztos.

Én velük barátkoztam, nem nagyon volt más választásom, meg aztán mi nem is tettünk különbséget egymás közt aszerint, hogy kinek mivel foglalkoznak a szülei. Ezzel a szülők voltak folyton elfoglalva.

Engem speciel tiltottak az Ancsától, mert 6-7 évesen verekedett, bicskázott, meg kártyázott (pénzben) és a szüleim nem szerették volna, ha ilyen proli panelpatkány tempót nyomok én is. Ehhez képest titokban bicskáztam, pincehunyóztam és kártyáztam is. Csak azért nem verekedtem, mert bármilyen összecsapásban esélytelen lettem volna a győzelemre nyamvadt kis testemmel.

Az Ancsa szülei még most is elég sokat piálnak, pár éve pedig kifejezetten alkeszeknek számítottak, Ecsediné ráadásul hihetetlenül közönséges módon viselkedik többnyire, úgyhogy nem csoda, ha csúcsértelmiségi családom nem nagyon kultiválta az Ancsával pólyában kötött szoros barátságomat.

Most már más a helyzet, nem tiltanak Ancsától, mert azt gondolják, hogy rendes lány lett, és ellenállt szülei összes erőlködésének, hogy saját igénytelen színvonalukon tartsák. Szó, ami szó, remek színésznő a csajszi. És anyámék persze nem tudják, hogy 14 évesen már szexelt is, úgyhogy tiszta nyugodtak a táborozással kapcsolatban, ahová együtt készülődünk.

Folyt.köv.