Tinitonik-1984-II.
2.
Attól fogva, hogy Jucusék a házunkba költöztek, minden reggel együtt mentünk suliba, és ez a mai napig is így van. Mondhatom, hogy ő a legjobb barátnőm, megbeszéljük az összes létező problémánkat, a fiúkat, a fiúkat és a fiúkat. Néha-néha pletykálunk a többi csajról az osztályban, de ez igazán ritkán fordul elő ahhoz képest, ahányszor a fiúkat elemezgetjük.
Egyszerre több fiú is tetszik nekünk általában, szóval több vasat is tartunk a tűzbe. Szerencsére alapjaiban különbözik az ízlésünk a pasik terén, úgyhogy ezen nem fogunk összeveszni.
Jucus azt szeretné, ha minden az ölébe hullana.
Nekem fontos, hogy megdolgozzak a delikvens figyelméért, különben unalmassá válik az egész szerelem dolog.
Hát Pistiért – ő az a srác, akiről az előzőekben beszéltem - meg kell melóznom keményen, az biztos.
Észre sem vesz, illetve egész pontosan szerintem azt sem tudja, hogy létezem. Ezt az állapotot készülök megváltoztatni a táborban a csajok segítségével.
Csak Ancsa, nagy igyekezetében, hogy nekem segítsen, nehogy elhappolja előlem projektem tárgyát, mert ilyenre azért már volt példa a történelemben, bár most az anyja életére megesküdött, hogy eszében sincs lenyúlni a fiút. Na hiszen. Ancsának egy kis vetítésért nem kell a szomszédba mennie, úgyhogy nem bízom benne száz százalékosan.
Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha Ancsa sokat pörög-forog álmaim pasasa körül, az akaratán kívül is rácuppanhat könnyűvérű barátnőmre.
Mert az Ancsa arca ugyan nem a szépségéről híres, de olyan bomba alakja, és szövege van, hogy bármelyik pasi lehidal tőle.
Én meg tök bamba vagyok ezen a szinten. Zavarba jövök, és vörösödök, fehéredek, és egyetlen értelmes mondat nem sok, annyi sem jön ki a számon.
Azért szeretnék olyan dumaláda lenni, mint az Ancsa! Egy csomó gondom megoldódna.
Jucus azt mondta, hogy amelyik pasinak Ancsa kell, az nem érdemli meg, hogy mi foglalkozzunk vele.
Dédikém azt mondta, hogy „Madarat tolláról, embert barátjáról, fiam, úgyhogy válogasd meg, hogy kivel barátkozol!”
Passz. Ezen igazodjon el az ember. Mindenesetre ha nem segít a táborban rám
terelni a célszemély figyelmét, akkor továbbra is levegő leszek, észrevétlen.
Hát igen. Ancsa kicsit ribi típusú, de a lelke mélyén rendes lány. Én ismerem, amióta egyáltalán emlékeim vannak az életemről, és elmondhatom, hogy nagyon jószívű, és szórakoztató is, ami fontos. Kinek van kedve unatkozni? Ugye.
A múltkor levágatta a haját olyan punkos rövidre. Jelzem: ettől nem lett szebb, úgy néz ki, mint egy hirtelenszőke, tépett csirke. Suliban az ofő be is szólt neki, hogy tán nem kéne minden trendnek behódolni, mert nem mindenkinek áll jól. Ancsa eléggé megsértődött, és óra után azt mondta, hogy az ofő egy köcsög. A sok hülyesége ellenére Ancsa elég divatosan öltözködik. Igazából nem is divatosan, inkább merészen. Simán felveszi a rózsaszín szoknyát a piros pólóval, ami számomra szentségtörés számba megy, de rajta valahogy mégis meglepően passzolnak a színek.
Én most a „kék a zölddel” korszakomat élem. Megnyílt a városban az első turi (gyengébbek kedvéért: kilós használt ruhákat árusító egység), és jobbnál jobb cuccokat újítottam. Ráadásul mind márkás, és nem jönnek velem szembe az úton egyéb lányok testén.
Azért tudnak élni ezek a nyugatiak, ha ilyen frankó göncöket kidobálnak, az biztos!
Sokkal szívesebben vásárolok most már a turiban, mint az áruházban, mert ott minden olyan egyforma.
Van még egy butik is a városban, itt farikat lehet kapni, Blue Jeans, meg Lee Cooper márkájút, elég jók, csak nem olcsók éppen.
Én az első farimat kb. 2 éve kaptam Amerikából, az odaszakadt rokonoktól. Na az aztán nem volt semmi!
Koptatott kertészfari, zsebekkel, övtartóval, répa szabással. Húúú! Hogy irigyeltek a többiek. Csak sajnos kinőttem. Addig hordtam, míg bele bírtam tuszkolni magamat, aztán elsirattam, és duzzogva az unokahúgomnak ajándékoztam. Mióta várt rá! Még azt is megígértette velem, hogy ha véletlenül meghalnék, rátestálom a gatyót.
Hozzáteszem, ez volt az egyetlen ajándék, amit a nyugaton elvileg bazi nagy jólétben élő rokonságtól kaptam. Eddig!
Holnapután érkezik Brazíliából a nagyapám egyik bátyja. Olyan vastag, hogy még magánrepülőgépe is van. Legalábbis a fotón, amit küldött magáról, egy kis kétszemélyes gép előtt pózol nagy büszkén, és sokkal fiatalabbnak látszik a nagyfateromnál, pedig a bátyja, és vagy 70 éves. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz. Mondjuk lehet, hogy semmit. Leginkább azért, mert nem is vagyunk vérszerinti rokonok.
A nagyanyám, anyám megszületése után elvált a nagyfateromtól, aztán hozzáment a mostani nagyfateromhoz, aki így nekem mostoha. Az igazi nagyapámat sohasem láttam, és hozzáteszem, hogy anyukám sem sűrűn találkozott vele. Amióta férjhez ment Apához, azóta nincsenek is kapcsolatban. A nagyapámat sosem érdekelte, hogy létezünk-e, mi van velünk, vagy ilyesmi, úgyhogy engem sem izgat, hogy vele mi a helyzet. Mindegy, akit nem ismerünk, az nem fáj.
Na szóval ebből következik, hogy Jóska bácsi, a brazíliai rokonunk, nem is igazi rokonunk. Azért hozhatna valamit. Mondjuk egy új farit.
Folyt.köv
|
|