Tinitonik-1984-VI.
VI.
Tudtam, hogy örökké nem menekülhetek, és azzal is tisztában voltam, hogy egyszer be fog következni az, amiről titkon álmodozok, és amit elképzelek minden fiúval, aki megtetszik…az első csók.
De azért én nem siettetem a dolgot, mert mint már utaltam rá, elképzelni sem tudom, hogy ez a fajta nyálaskodás őrületesen buja vágyakat ébresztene bennem.
Mégis tök sokat gondolok rá, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ha egyszer egy fiúval járni fogok, ez megtörténik, különben teljesen hülyének fog nézni.
Amúgy is le vagyunk maradva Jucussal együtt (még ő sem csókolózott senkivel), mert az osztályban már alig-alig akad lány, aki még ne próbálta volna.
Aki kimaradt a szórásból, az vagy bűn ronda, vagy bűn ronda.
Meg vagyunk még mi: én a fejletlen, és Jucus a duci.
Túl kéne már esni rajta, hogy ne csak hazudjuk a többieknek, hogy már régen profi smármesterek vagyunk, hanem a valóságban is azok legyünk.
Egy fontos kérdés azért folyton foglalkoztat az üggyel kapcsolatban: Mégis hogyan kell csókolózni?
Beírtunk az Ifjúsági Magazinba a Veress Pali bácsinak, hogy világosítson már fel bennünket e téren, de tényleg, ne úgy, mint másokat, de még nem jött le az újságban.
Mert mások is kérdezték már, és nekik azt írta, hogy: „Rá fogsz érezni, ne aggódj!”
Hát én azért aggódom, mert nem szeretném, ha a fiú tudná, hogy nekem ő az első.
Az ebben a korban már vér ciki.
Valami technikai leírást várok, hogy mit kell csinálni a nyelvünkkel, meg a szánkat hogy kéne tartani, meg ilyenek…
Megvolt a tábori ismerkedési est.
Erre erőteljesen készültünk mindannyian, mert tudtuk, hogy ott lesz az összes táborlakó, és diszkó is lesz az ebédlőben.
Izgatottan vártam, ugyanakkor veszettül tomboltak a lepkék a gyomromban, ha arra gondoltam, hogy az a jóképű bolgár fiú is jelen lesz az eseményen.
Márpedig miért is hagyná ki?
A csajok a legdögösebb ruháikat vették elő, Ancsa fantasztikusan nézett ki a testhez álló narancssárga sztreccs rucijában, a fene egye meg…
Nekem van egy piros nyári gatyám, meg hozzá egy fehér pólóm, semmi különös, de ebben még úgy ahogy kinéztem valahogy.
A póló szabása elég jól palástolja a hiányosságomat, úgyhogy többnyire meglehetősen csinosnak érzem magam benne.
Jucus is gatyót vett fel pólóval, mert ő meg egy kicsit túlfejlett, és ez a cucc nála is előnyösen palástolt.
Csak neki a többleteit rejtette el kiválóan.
Eleinte különböző műsorokat kellett megnéznünk, amit a gimisek adtak elő, és csak utána kezdődhetett a diszkó.
Ahogy körülnéztem megállapítottam, hogy nem választottam ki rosszul a szerelésemet, mert mindenki hasonlóan egyszerű öltözéket viselt. Kivéve Ancsát, de őt soha nem zavarta, hogy kilóg a sorból.
Engem nagyon zavart volna.
Én szeretek belesimulni a környezetembe, utálom a feltűnést, és a nyomulást.
Ezért is voltam bazi nagy zavarban, amikor az első lassú számnál mindenki szemlesütve támasztotta a falat, engem meg felkért táncolni a bolgár fiú.
Bemutatkozott oroszul: „Minyá zavút: Toni. Kak tyibjá zavút?” kérdezte, én meg aléltan közöltem a nevemet, majd amikor táncolni hívott, képtelen voltam nemet mondani.
Egy fiú, akit Toninak hívnak és külföldi!
Na jó. Nem ez volt életem első lassú tánca, sőt, a külföldiekkel kapcsolatban is van némi tapasztalatom, ugyanis egy évvel ezelőtt már megtörtént Zánkán, méghozzá egy chilei fiúval, aki Hector Hugo-nak hívtak (ejtsd: Ektor Ügó, tisztára Victo Hugo, nem?), és a szüleivel – akik diplomaták voltak - Budapesten élt, így jól beszélt magyarul.
Tehát nyelvi problémáink nem voltak, viszont a „Lakatemísántále” című szám alatt, amíg velem táncolt összeborulva, az egyik finn csajszit fixírozta.
Ez egy kicsit rosszul esett, de el kellett ismernem, hogy a Pia nevű szőke csoda sokkal jobb csaj volt nálam.
Ráadásul én tizenhárom voltam, ő meg tizennégy. Nagy különbség az, ebben a korban. Szóval azon túl, hogy megvolt az első lassú táncom, nincsenek kirobbanóan kellemes élményeim ezzel kapcsolatban.
Egy hasznom származott a dologból, hogy megtanítottak a finnek is, és a kedves chilei fiú is a saját nyelvén káromkodni.
Nem mintha azóta használtam volna bármelyik kifejezést is, de sosem tudni, hogy mikor lesz rájuk szükségem.
Visszatérve Tonira, ő nem fixírozott mást, miközben velem táncolt. Ő csak szép, lassan táncolt, én meg tök vörös lehettem, mert rajtunk kívül senki nem volt a táncparketten.
Azon tipródtam, hogy vajon hová süllyedhetnék el, amikor eszembe jutott, hogy meg kell szaglásznom.
Valamelyik újságban olvastuk Jucussal, hogy fontos a szagminta, mert abból lehet érezni, hogy összeillünk-e vagy sem.
Ha tetszik az illata, akkor minden rendben, de ha kicsit is büdinek találjuk, akkor jobb, ha szélsebesen lekoptatjuk az illetőt, mert annak jó vége nem lesz.
Szóval megszaglásztam feltűnés nélkül, és megállapítottam, hogy szappan szaga van.
Semmi különös. Szappan.
Végül is jó jel, mert így az ápoltságára nem lehet panaszom, nyilván fürdik rendszeresen.
Ezekkel a szép gondolatokkal a fejemben táncoltam Tonival, már szerencsére nem egyedül. Egy idő után mások is bátorságot merítettek vakmerőségemből, és megtelt a táncparkett.
Toni válla fölött nézelődve láttam, hogy Ancsa egy idősebb fiúval simult össze.
Nem vacakoltak, egy hajszál nem fért volna el közöttük, úgy összepréselték a testüket. Na – gondoltam – itt még lesz valami!
Miután véget ért a lassú szám, Toni kézenfogva visszakísért Jucushoz, közölte, hogy „szpasszíba” és otthagyott. Én bután bámultam utána.
Jucus lökdösött meg, hogy ne bámuljak már olyan birkán, és különben is inkább nézzem a Toni haverját, mert az aztán a jó csávó!
Hát…nekem nem tetszett, de az a lényeg, hogy Jucusnak igen, én meg semmi jónak nem vagyok az elrontója, úgyhogy mondtam, hogy szerintem is jóképű.
Toni azon az estén nem kért fel többet táncolni, mondjuk megnyugtató volt, hogy mást sem. Csak támasztotta a falat a haverjával, és nézett a két kék szemével zavarba ejtően.
Folyt.köv
|
|