Tinitonik-1984-VIII.
8.
Másnap és harmadnap sajnos nem láttam Tonit, mert mindkét napon reggeltől estig kirándulni voltunk a ragályi busszal.
Ez az idő arra volt jó, hogy lehiggadjak, és kikérdezzem Ancsát a szexuális dolgok menetéről.
Amint elindultunk Tihanyba, Jucussal Ancsára vetettük magunkat, és még a buszon nekiláttunk kikérdezni.
- Na! Mesélj már! Mi volt?
- Nagyon jóképű, ugye? – kérdezte, majd válaszra sem várva folytatta:
- Már negyedikes lesz a gimiben, orvosira jelentkezik, mert nőgyógyász akar lenni. Sanyinak hívják, és olyan keze van…
- Milyen? – kérdeztük tágra nyílt szemekkel.
- FANTASZTIKUS! …Ha értitek, hogy mire gondolok.
Nem értettük.
- Szóval kisétáltunk az erdőbe, senki, még az ügyeletes sem vett észre bennünket. Ott nekidöntött egy fának, és órákon keresztül csókolóztunk.
Meg ilyenek…
- Milyenek? – néztünk értetlenül. – Ne izélj már Ancsa! Milyenek?
- Hát…tudjátok, ami ilyenkor megy. Minden volt, csak az nem. – mondta némileg zavartan.
Ez a kimerítő beszámoló? Ennyit már eddig is tudtunk.
- Mi minden? Ne kelljen már harapófogóval kihúzni belőled! – nyaggattuk.
- Hát…tapi. Meg a bugyimba is benyúlt. De ennél több most nem történt. – kételkedve néztünk rá. – Esküszöm. – mondta, de én úgy éreztem, hogy nem mondta el a teljes igazságot.
Jucussal összenéztünk, ő is ugyanazt gondolta, amit én: Ancsa bizony nem mond el mindent, de hát végül is az ő dolga, ha akarja, majd elmondja, nem lehet ezt erőltetni, csak így mi nem sokkal lettünk okosabbak.
Ez a két kirándulós nap nekem maga volt a pokol. Mindenhol jártam már, ahová elvittek bennünket, a kétnapi hidegélelmünk a forró buszban undorítóvá olvadt a papírzacskóban, amiben kaptuk, és nekem kizárólag csak Toni járt az eszemben. A felügyelő tanártól megtudtunk egy jó hírt a buszon, mégpedig azt, hogy visszaérkezésünk éjszakáján az egész táborra kiterjedő számháború lesz. Éjszaka. Tök jó. Alig vártam, hogy vége legyen a nyavalyás kirándulásnak. Főleg, hogy közröhej tárgyai voltunk a béna buszunkkal, elsősorban nem is a kinézete, hanem a felirata miatt. Sokan nem tudják sajnos, hogy létezik egy Ragály nevű község Magyarországon, így meglehetősen sokan asszociáltak arra, hogy ragályos betegeket szállító busz utasai vagyunk.
Nagy nehezen eltelt ez a két nap is, úgyhogy készülhettünk teljes gőzzel az esti számháborúra. Nem mintha oda ki kellett volna csípni magunkat, mert ugye egy ilyen helyzetben bármi megtörténhet, nevezetesen, hogy dög mocskosak leszünk a csúszás-mászásban, úgyhogy hasonló esetekben a normális ember nem a nagyestélyijét húzza magára. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen akció keretén belül gyakori, hogy a gatyóba, pólóba beletörik a fű, amit maximum az olló hoz ki, de a mosópor biztos, hogy nem. Ezért többnyire a legócskább vacak gúnyáját húzza magára az, aki józan eszét még nem hagyta el, és nem a diszkós szerelését, mert szinte biztos, hogy kivakarhatatlanul retyós lesz. Én nem voltam beszámítható ezen az estén. Úgy értem, hogy nem a tiszta gondolkodás volt a jellemző rám, az öltözködésem vonatkozásában. Csinibe vágtam magam, és belőttem a sérómat, sőt kölcsönkértem Ancsától a szempillafestékét is, és meg voltam róla győződve, hogy csábító démoni tekintetet varázsoltam magamnak a segítségével. Aztán Ancsa mondta, hogy mossam le, mert fölkentem a szemhéjamra és a szemöldökömre is, úgyhogy halál gáz, ahogy kinézek, és majd ő kifesti úgy, hogy frankó lesz. Így is történt, bár megjegyezném zárójelben, hogy bazi nehéz ám lemosni egy ilyen fekete festéket, vagy fél órán keresztül dörzsöltem a szememet, mire lejött mindenhonnan. Ki is vörösödött csúnyán mind a két pislogóm, ezért az újrafestés előtt meg kellett várni, míg egy kicsit rendbe jönnek. De megérte, Ancsa tényleg csábos pillákat intézett nekem, úgyhogy totális harci díszben vártam, hogy kezdődjön a számháború.
Folyt.köv.
|
|