Rögtönítélő
Amint kiléptek az üzletből az idősebbik rendőr rákacsintott a fiatalabbra:
- Láttam amit láttam! Nagyon tetszik neked az eladólány, Vera!
- Ennyire lerítt rólam? - mosolyodott el Karcsi. – Tényleg helyes lány, nem? És úgy tűnt nekem, hogy én sem vagyok közömbös a számára.
- Lehet, de gondold meg, hogy kivel kezdesz Karcsikám, mert ez a kiscsaj a szemét drogdílerünk barátnőjének az alkalmazottja. Én el tudom képzelni, hogy hasonló a gondolkodásmódja, mint a főnökasszonyának, akkor pedig neked, csórikám, nem sok esélyed van nála. – intette Elek a társát.
Elek nem sokkal volt idősebb Karcsinál, alig négy év lehetett közöttük, de úgy érezte, hogy egy generáció választja el egymástól őket. Gyakran mondogatta is, hogy amikor ő volt kamasz, még nem is hallottak drogokról, még az almabort vedelték, ha „lebegni” akartak, maximum néhány elvetemült próbálta ki a technokolt, mint kábítószert. Egyszer, amikor még általános iskolába járt, híre ment, hogy egy fiú ragasztóval szipuzott, a fejére ragadt a zacskó, és megfulladt. Hogy ebből mi volt az igazság, és mi nem, az nem derült ki, de az eset nagy hatással volt a város fiatalságára. Nem is találtak több beszívott gyereket a Kiserdőben, találtak viszont továbbra is – szokás szerint - néhány akasztott embert. A Kiserdő volt az öngyilkosok egyik választott terepe akkoriban, és akik az élet helyett a halálra adták le a voksukat, azok – meglepő módon – gyakran az akasztást választották, mint üdvözítő halálnemet. Elek kamaszként úgy gondolta, hogy ez meglehetősen fájdalmas halál lehet, úgyhogy nem is értette, miért így vetettek sokan véget az életüknek. Aztán ott volt a halálház. A másik kedvelt öngyilkossági helyszín. Ez egy tízemeletes panelház volt, melynek a magasabb régióiból rendszeresen kiugráltak az életuntak. Elek gyerekként megfigyelte, hogy minden haláleset alkalmával megjelentek a rendőrök, intézkedtek, és roppant fontosnak látszottak. Tetszett neki a munkájuk, és mint kisfiú úgy gondolta, hogy ő ezt a hivatást választja majd. Aztán amikor végül valóban rendőr lett rájött, hogy a munka egyik legkellemetlenebb része, amikor öngyilkossági ügyben kell kiszállni.
Egy napon, egy asszony megunva férje alkoholizmusát, a másodikról vetette ki magát az ablakon. Nem halt meg, azonban olyan gerinckárosodást szenvedett, hogy többé nem állt lábra, tolókocsiba kényszerült. A férje az ugrás után nem sokkal meghalt májzsugorban, az asszony pedig élte a rokkantak életét, és még boldogtalanabb volt, mint amikor a férje élt. Addig, amíg az ura nap, mint nap látta, úgy érezte, eléggé bünteti azzal, hogy tönkretette magát, és mint élő lelkiismerete szembesülnie kellett vele.
- Ez miattad van, te állat - sugározta az asszony vádló szeme reggel, délben, este.
Ettől a férfi csak még többet ivott, úgyhogy elkerülhetetlen volt a halála. Ez a rendkívül csúnya ügy közelről érintette Eleket, mert szerelmes volt a nevezett asszony lányába, Andiba. Nagyon csinos lány volt, helyes kis pocokarccal, természetes göndör hajjal, és hatalmas mosollyal. Addig a napig. Elek megpróbált udvarolni neki, de a lány folyton hárította a közeledését. Elek nem értette, hogy miért, hiszen az eset előtt nagyon is úgy nézett ki, hogy Andi örömmel fogadja. Azon a kegyetlen napon azonban minden megváltozott.
Andi munkából ballagott hazafelé, amikor az embergyűrűt meglátta a házuk előtt. Odament ő is kíváncsiskodni, és a földön, teljesen eszméleténél az édesanyja feküdt kitekeredett pozitúrában, fájdalmas arccal, összetört tekintettel, mozdulatlanul. Andi üvöltött, mert azonnal tudta, hogy nem egyszerűen elesett, hiszen gyakran fenyegetőzött azzal, hogy ha az ura nem tér észhez, ő kiugrik az ablakon. De senki nem vette komolyan.
Közben megérkezett a mentő, és a rendőrök is. Az egyik rendőr Elek volt, aki maga is döbbenten vette tudomásul a történteket. Andit kereste a tömegben, de nem találta, így még beszélni sem tudott vele, nem volt lehetősége rá, hogy mellette legyen, hogy megnyugtassa. Andi elfutott. Nem maradt az anyjával, elfutott, és senki nem találta meg három napig. Elek tűvé tette a várost, kereste még a Kiserdőben is, de nem találta. Aztán előkerült, és kiderült, hogy az egyik, nem kifejezetten a rendes, jóravaló viselkedéséről híres helyi fiatalember lakásán töltötte a napokat. Elek nagyon megdöbbent, mert Andiról nem feltételezte, hogy szóba áll valaha is ilyen alakokkal. Aztán már csak ennek az embernek a társaságában lehetett látni szinte, Elek hiába próbálta lebeszélni, Andi még szóba is alig állt vele.
Eltelt egy év, amikor Eleket újra riasztották egy esethez, mely öngyilkosságnak látszott ugyan, de ki kellett vizsgálni. A kórházba ment, mert az öngyilkosság nem sikerült, magától a kísérlőtől kellett a jegyzőkönyvet felvennie. Majdnem rosszul lett, amikor belépett a kórterembe, és az ágyon nem más várt rá, mint az ő Andija. Meg akart halni, mert a fiúja elhagyta, kidobta, mint egy használt papír zsebkendőt. Eleknek zokogta el, hogy mennyire szereti azt a férfit, és hogy mindent megtenne azért, hogy visszakapja. Elek ezt hallgatva arra gondolt, hogy a lány örökölte az édesanyja labilis idegrendszerét, hogy bármit tesz, ő Andit soha nem fogja megkapni, és arra is rádöbbent, hogy a lánynak az a bűnöző a nagybetűs „férfi”, neki tehát semmi keresnivalója mellette.
Az eset után Elek sem és Andi sem tudott mihez kezdeni a helyzettel, úgyhogy a kapcsolatuk baráti szintre szelídült, Elek nem akarta többé Andit, Andi pedig már régóta nem akarta Eleket.
Később, amikor a városba begyűrűzött a drogkereskedelem, Elek átállt a kábítószerosztály csapatába, és itt meg is találta a számítását, hiszen ténylegesen a bűnt üldözte, és valódi rosszfiúkat kellett elkapnia. Az osztályon megbecsülték, és megkapta társnak ezt a Karcsit, akire mindenben számíthat, becsületes, jó gyerek, és vág az esze, így öröm vele a munka. A magánélete azóta sem rendeződött, futó kalandjai voltak, senki nem érintette meg a szívét, de nem kesergett, hitt a sors erejében, hitte, hogy egyszer mindenki rátalál a párjára, ha nem keresi, nem erőlteti, akkor is.
Ez a mostani drogügy nagyon fontos volt a számára, rács mögé akarta juttatni a felelőst, hiszen egy kislány, egy éretlen kölyök halt meg. De ez az éretlen kölyök valakitől kapta a szert, valaki eladta neki. Ez a valaki pedig biztos, hogy Joe volt, és nem is lesz nehéz rábizonyítani így, hogy mindenki ellene vallott.
Megérkeztek a kapitányságra, ahol rögvest elővezettették Joet.
Joe meglehetősen összeszakadt az elmúlt éjszaka alatt, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki biztos a dolgában. Jóképű arca nyúzott volt, borostás, a ruhája gyűrött, a tekintete riadt, bármennyire is igyekezett ezt palástolni. Inkább hasonlított egy sarokba szorított, ijedt kutyához, mint egy ereje teljében lévő, tehetős aranyifjúhoz, aki eddig volt.
- Hogy aludtál te féreg? – kezdte Elek, és figyelmeztetés nélkül gyomorszájon vágta Joet. Az összerogyott a fájdalomtól, a kezét a gyomrára szorította, arca eltorzult, de aztán felemelte a fejét, és gúnyosan ránézett a rendőrre.
- Tudom, hogy Andi miatt ütsz, te barom, mert én kellettem neki, nem te… - fájdalmai ellenére elvigyorodott. - Feljelentelek rendőri brutalitás miatt… - nyögte, amikor megkapta a következő ütést a gyomrába. Már a földön hevert, összegömbölyödve, magzati pózban, védve magát a karjaival.
- Bizonyítsd be, hogy bántalmaztunk, te görény! – bömbölte közvetlenül az arcába Elek, és egy jól irányzott rúgással ágyékon találta a földön vonagló embert. – A kurva anyádat, addig ütlek, amíg be nem ismered, hogy te vitted a drogot abba a kurva buliba!
- Hogy van Andika, Baromarcú? Még mindig … olyan… tüzes kislány? Ja? …Vagy te sosem …kaptad…meg?
Elek szó nélkül ütött, addig ütötte Joet, míg az már nem tudott megszólalni, akkor lépett közbe Karcsi. Lefogta a társa karját egy erős szorítással.
- Hagyd abba Elek! Megölöd! Nem éri meg! Ülni akarsz életed végéig, emiatt a patkány miatt? – bökött a fejével a földön görnyedő felé.
Elek karja lehanyatlott, kimerülten lerogyott a székre, és megtörölte a homlokát.
- Nem éri meg, tényleg nem éri meg ez a rohadék. De… tudod, nagyon jól esett összeverni. Nem is tudod, mennyire jól esett. – mosolyodott el Elek.
|
|