Fullextra.hu

Feri nyugodtan ült az okmányirodában, türelmesen várt a sorára. Hozott magával újságot, tudta, hogy nem megy gyorsan az ügyintézés, de csak tartogatta a kezében, bele sem lapozott. Úgy hallotta, hogy Pesten sokkal rugalmasabban el lehet intézni az útlevelet, de itt rengeteget kellett várakozni, míg az egykori tanácsról mai önkormányzatra szakadt, majd az okmányirodába avanzsált nénik szólították a következőt. Őt azonban most nem zavarta a bürokrácia csigalassúsága, elfoglalta magát a gondolataival. Elmosolyodott, amikor az előző éjszakára gondolt. Úgy érezte magát, mint egy kiskamasz, mi több, egy szerelmes kiskamasz. Egész éjjel kettesben sétáltak. Soha nem hitte volna, hogy egy olyan szép és tanult lány, mint Andi szóba áll vele, partnernek tekinti, hagyja, hogy megcsókolja. Már gyerekkorában Andiról álmodott, egyszer az óvodában, egy óvatlan pillanatban szeleburdi csókot nyomott az arcára, amitől Andi éktelenül elkezdett bömbölni. Éva óvónéni rohant, hogy megtudja mi történt, Andi pedig beárulta Ferit neki, úgyhogy állhatott a sarokban egy órát. De nem bánta. Megérte az a puszi, meg bizony. Később az általános iskolában is egy osztályba kerültek, de míg Feri bűn rossz kölyöknek számított, addig Andi jó tanuló, a tanárok kedvence volt. Feri tudta, hogy nincs esélye nála, mégis folyton reménykedett. Aztán elsodorta őket az élet, Andi gimnáziumban tanult tovább, tanítónő akart lenni, Feri szakmunkásképző intézetbe jelentkezett, és kitanulta a kőműves szakmát. Nem is gondolt rá, hogy mást is tanulhatna. Az apja, és a bátyja is kőműves volt, rendes, dolgos emberek, szépen kerestek a munkájukkal, sosem volt rájuk panasz. Néha tapasztalták, hogy egy-egy helyen másképp szólnak hozzájuk, mint szeretnék, de már megszokták, és zokszó nélkül tűrték a megkülönböztetést. Ők tisztában voltak vele, hogy mit érnek, és akik fontosak voltak a számukra, azok elismerték őket. Ez volt a lényeg, bár Feri ennél némileg többre vágyott. Ő azt akarta, hogy egyszer Andi és a hozzá hasonló, tanult emberek is megbecsüljék, sőt, felnézzenek rá valamiért. Ha a műveltségét nem is, de tiszteljék a dolgos két kezét, a józan eszét, és a hatalmas szívét. Ő ezt akarta, és ezért hajtotta magát nap, mint nap.

Természetesen nem őrült bele az Andi utáni vágyakozásba, azt az érzést eltette a lelke kis rejtett zsebébe, hogy elővehesse, amikor kedve tartja, nézegesse kicsit, álmodozzon róla, aztán visszapakolja jó mélyre, hogy ne zavarja a mindennapi életében. Ennek ellenére tudott Andi viselt dolgairól, tudta, hogy milyen tragikusan bénult le az édesanyja, tudta, hogy akkor Joehoz, ahhoz a nagyképű, kiállhatatlan alakhoz költözött, és tudott az öngyilkossági kísérletéről is. Sőt. Az is a tudomására jutott, hogy Szabó Elek is szeretett volna udvarolni neki, de ő Joet választotta. Ez nem tetszett neki. Eleket rendes embernek tartotta, nem azért mert rendőr volt – a rendőrök közt is van ilyen is, meg olyan is, egy szakma nem garancia az ember jellemére – hanem mert valóban jólelkű, vidám, szimpatikus fiú volt. Legalábbis Ferit sosem bántotta. Nem voltak barátok, de olykor, ha összetalálkoztak váltottak egy-két szót. Általánosságokról beszéltek ilyenkor, semmi személyes nem volt a társalgásukban, mégis a kapcsolatukban benne volt a kölcsönös megbecsülés. Feri persze annak sem örült volna, ha Eleknek sikerül meghódítania Andit, de mégis könnyebb lett volna a szíve, ha így történik. Joe megbízhatatlan, bűnöző alkat volt, vele nem érezte biztonságban a lányt, aggódott érte.

Ez a gondolat néha rátört, de ettől függetlenül normális magánéletet élt. Vadászott a lányokra, és meglehetően sikeres volt a körükben, hiszen jóképű fiúnak számított, és tudott is a nyelvükön beszélni. Kellemes társaságnak tartották, persze bizonyos körökbe nem jutott be, de ezt nem is erőltette. A kisvárosi aranyifjak nem fogadták maguk közé, de erre neki nem volt szüksége, jól érezte magát a saját barátaival.

Pirivel húsz évesen találkozott, egy év múlva elvette feleségül. Akkor úgy érezte, hogy ez a legjobb dolog, ami vele történhetett. Piri életvidám, csacsogó, szép lány volt. Hibátlan kreol bőre és ragyogó fekete szeme megőrjítette a férfiakat, ami nagy előny volt az ő szakmájában. Sokan csak miatta jártak a Kiskancsóba, ahol pultosként dolgozott, bámulták, próbálták elcsábítani, de neki Feri kellett, aki erre annyira büszke volt, hogy meglehetősen kurta együtt járás után megkérte a kezét. Piri boldogan igent mondott, és rövidesen elkezdték közös életüket. Nagyon szerettek volna gyereket. Nem is egyet, egy szekérderékkal, de sajnos minden próbálkozásuk ellenére sem sikerült nekik. Pedig annyira akarták. Végül az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy Piri meddő, valami régi betegség visszamaradt szövődménye tette azzá. Feri eleinte igyekezett megnyugtatni, azt mondta neki, hogy ez mit sem változtat a kapcsolatukon, emiatt nem lehet köztük probléma… de lett. Elmérgesedett a helyzet. Piri minden szavát úgy figyelte a férjének, mintha folyton támadástól tartana, kiforgatta a mondatait. Komplexusa lett a meddősége miatt, úgy gondolta, hogy nem teljes értékű nő, így Feri már biztos, hogy nem szereti. Feri szerette. Szerette, amíg szerethette, de amikor minden nap összevesztek, és minden alkalommal a Piri által felhozott gyermektelenség volt a vita tárgya, egyszer elege lett. Elhagyta a feleségét, nyugalmat akart, elege lett a civódásból elege lett az állandó önvádból, amivel Piri ostorozta magát. Elköltözött a közös lakásukból, kibérelt egy apró garzont, és egy idő után, amikor látta, hogy nem fog javulni a helyzet közöttük, beadta a válókeresetet.

Elkeseredetten, megromlott házassága gondolatával a fejében baktatott a főutcán, éppen útban haza az ügyvédtől, amikor szinte feldöntötte Andit. A lány éppen a cipőfűzőjét kötözve guggolt a járdán, amikor Feri belebotlott.

- Bocs, ne haragudj, nem akartalak fellökni – szabadkozott a fiú zavartan, de a lány mosolygó arcát látva ő is jobb kedvre derült.

- Nem számít Feri, úgyis sokszor kikaptál miattam, amikor kicsik voltunk – kacsintott huncutul Andi, mire Feri felnevetett:

- Az tuti. Emlékszel, amikor oviban egy órát álltam a sarokban, mert beárultál, hogy megpusziltalak?

- Persze. Te voltál az első fiú, aki megcsókolt, még ha az arcomon is – kacagott a lány felszabadultan a gyerekkori emlékek hatására.

Beszélgetni kezdtek. Gyorsan megtalálták a közös hangnemet, témát pedig eleget szolgáltatott a világ, a város, és a közös gyerekkori élmények. Feri megállapította, hogy a lány megváltozott, talán az anyja öngyilkossági kísérletének a hatására, vagy a csalódás miatt, melyet Joe okozott neki, vagy mindkettő, de teljesen más lett. Jót tett neki a változás. Elrepült az idő, észre sem vették, hogy már két órája diskurálnak. Andinak dolga volt, így elbúcsúztak, de a következő találkát már előre megbeszélték. Olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer randevúztak.

Feri boldog volt. Békésen ücsörgött az okmányirodában, és reménykedett, hogy a származása nem fog soha közéjük állni. Sokan mondják, hogy a vér nem válik vízzé, hát akkor az ő vére jó vér, mert az ő családjában kizárólag csupa dolgos, jóravaló ember nőtt fel. Így morfondírozott magában, amikor szólították:

- Lakatos Ferenc! Jöjjön kérem, ön következik!