Csalódás
A Kiskancsó western kultúrkocsma még üresen tátongott, amikor Piri, a csapos megérkezett. Dél volt. A nap melegen sütött, Piri izzadt fekete pulóverében. Ideges volt. Az utóbbi egy hónapban nem volt nap, hogy ne hergelte volna fel magát valamivel. Ma, amikor a városban sétált meglátta, hogy Feri, a férje az utcán Lebov Andival kokettál. Ők nem vették észre, annyira elfoglalták magukat egymással, Piri pedig amennyire csak tudta, kikerülte a párocskát. Nagy igyekezetében, hogy láthatatlan maradjon, gyorsan szedegette a lábait, így erősen kimelegedett, mire a munkahelyéhez ért. Belépett a helységbe, és azonnal ledobta magáról a pulóvert. Alatta piros kivágott blúzt viselt, ami nem sokat hagyott a férfiak képzeletére. Néhány vendég kizárólag miatta járt oda inni, csak azért, hogy nézhessék, mert tudták, hogy másra úgysincs esélyük. Piri nem volt kikapós lány, amióta pedig férjhez ment még a sikamlós párbeszédektől is elzárkózott. Viszont olyan szép fekete hajú, kreol bőrű nő volt, hogy már a látásától jobban érezte magát a férfinép, a mosolya pedig egy eunuchot is elbűvölt volna.
Piri nekiállt letörölni a pultot, csak törölte, törölte, még akkor is azt törölte, amikor már egy gramm por sem volt rajta.
- Mit törölsz még azon a pulton Pirikém? – kérdezte Pista, a kocsma tulajdonosa, aki már néhány perce figyelte szépséges alkalmazottja bánatos arcát.
- Jaj, Pista bácsi, de megijesztettél – kapott viccesen a szívéhez Piri. – Csak elgondolkodtam a világ dolgain…meg a magaméin is.
Abbahagyta a törölgetést, és bedobta a rongyot a pult alá a polcra, összefogta hosszú haját egy gumival a feje tetejére, hogy szabaddá tegye a nyakát, ne legyen melege a vastag hajzuhatag alatt munka közben. Rákönyökölt a pultra, úgy nézett felfelé a férfira.
- Gondolod, hogy visszaszerezhetem? – Ferire, a férjére gondolt, aki elhagyta egy hónapja. Piri nem volt benne biztos, hogy azért hagyta-e el, mert nem tudott neki gyereket szülni, vagy azért, mert már nem szerette őt. Mindkettő végzetesen rossz gondolat volt, ezért szívesen hitte azt, hogy csak elege lett a veszekedésekből, még ugyanúgy szereti, és vissza fog térni hozzá.
- Nem tudom. Kiderült már, hogy konkrétan miért ment el? – hunyorgott Pirire, nem volt jó a szeme, de a szemüvegét hiúságból a zsebében hordta. Az is zavarta, hogy mindenki bácsizta, pedig alig múlt ötven éves, egyszerűen csak korán megőszült. Az különösen idegesítette, hogy Piri apapótlékot látott benne, mert bár egyetlen szavával, vagy mozdulatával sem árulta el magát, amióta megpillantotta, vágyott a remektestű, tüzes szemű cigánylány után. Eleinte nem akart ajtóstól rontani a házba, tudta, hogy semmire nem menne ezzel nála, büszke volt és megközelíthetetlen. Aztán Feri elvitte a szívét, és magánál is tartotta, Pista pedig plátói szerelmét titkolhatta tovább. Most, hogy Feri elhagyta, a férfi reményt látott arra, hogy megszerezze a vágyott nőt, de az még mindig a férje után epedezett.
- Láttam beszélgetni Lebov Andival az áruház előtt. Nagyon jókedvük volt, csak úgy virultak mind a ketten… - halkan mondta, szinte magának, de azért tágra nyitott szemmel várt valamiféle magyarázatot Pistától, bízott benne, hogy tud egy jó választ erre a meglepő és zavarba ejtő helyzetre.
- Na és…? – nézett rá a főnöke felvont szemöldökkel, miközben a poharak tisztaságát ellenőrizte a pult mögötti polcon. Közel álltak egymáshoz, annyira, hogy Pista érezte a lány illatát. Elfordult, úgy válaszolt, nehogy feltűnjön, mennyire felkavarja, hogy csaknem összeér a válluk. – Biztosan régóta ismerik egymást.
Piri bólintott, hogy lehetséges, de nem elégedett meg ennyivel.
- Feri sosem említette az Andi nevét. Sosem beszélt róla, azért lepett meg, hogy olyan nagy egyetértésben láttam őket. Feri nem az a csajozós fajta, ráadásul most minimum annyira rossz bőrben kellene lennie, mint nekem. De ő nagyon vidám volt.
Pista nem tudott válaszolni, mert megérkezett az első vendég, kezdődött a nap, ami mindig addig tartott, amíg szomjas ember volt a kocsmába. Piri felöltötte a kedves, de távolságtartó mosolyát, amit kifejezetten a férfi vendégeknek tartogatott, és gyakorlott mozdulatokkal csapolta a sört, mérte a rövid italokat, öntötte az üdítőt.
A kocsma kicsi volt, alig fért el benne a pult, hat asztalka székekkel, és persze a hátsó traktus, ahol az iroda, és a mellékhelységek voltak. Fából épült öt éve 1990-ben, és egyáltalán nem illeszkedett a város panel környezetébe, de az önkormányzaton nem akadályozták meg az építését. Abban az időben semmit nem akadályoztak különösebben. Pista kocsmát akart nyitni, hát nyitott egyet. A többi ivóhoz képest még mindig meglehetősen modernnek számított, a westernfilmek vendéglőit utánzó berendezésével. Kultúrkocsmának nevezte, mert járatta a napilapokat, amit helyben el lehetett olvasni, és még egy tévét is beszerelt, hogy a meccseket meg tudják nézni azok, akiket érdekelt. Remek törzsközönsége volt, nem panaszkodhatott. Ha valaki kérte, akkor rendezhette itt a születésnapját, vagy bármilyen jeles évfordulóját, az mindig jó hasznot hozott.
Piri, amióta megnyitott a hely, azóta mérte itt az italt, úgyhogy szinte hozzátartozott a házhoz. Pista úgy gondolta, hogy Piri nélkül semmit sem érne a kocsmája, sőt, az élete is jóval kevesebbet taksálna.
Figyelte, ahogy dolgozott, ahogy nyugodt, takarékos mozdulatokkal töltötte az italokat, ahogy néha végigsimított a homlokán, szinte letörölve róla a fáradtságot, hogy újra mosolyoghasson Jenőkére, Jóskára, vagy Béla bácsira a nyugdíjas váltókezelőre. Szerették az emberek, mert kiválóan tudott hallgatni. Neki mindenki elmondhatta búját-bánatát. Béla bácsi például nemrégen veszítette el a feleségét, sokat panaszkodott, az egyedüllétre, a magányra. Jenőke elégedetlen volt a munkájával, utálta a főnökét, és mindig rosszkedvűen tért be a kocsmába, Jóska nem jött ki a feleségével, ő meg azzal traktálta Pirit.
Pista nézte, ahogy a lány megmozgatta a pult mögött a lábát a cipőjében, az idő haladtával egyre gyakrabban, és olthatatlan vágyat érzett, hogy magához ölelje, megsimogassa. Kellett neki ez a nő, és nem egy-két éjszakára, hanem örökre.
A probléma csak az volt, hogy Piri mit sem tudott az egészről. Amikor ritkultak egy kicsit a vendégek ismét hozzá fordult:
- Szerinted milyen taktikát válasszak? Menjek el hozzá, és könyörögjek, hogy jöjjön haza, vagy tartsam magam, hátha hiányzom neki annyira, hogy visszajön? Vagy mit csináljak? Így nem maradhat, már szinte minden nap fejfájással ébredek, nem örülök semminek… valamit muszáj tennem – kérdezte a férfit gyötrődve, látszott rajta, hogy az elmúlt két órában, amikor a kocsma vendégeit szolgálta ki, akkor is ezen gondolkodott. – Annyira szeretem, hogy ha tudnám, hogy miért hagyott el, akkor megváltoznék, úgy élnék, ahogy ő akarja, még a munkámat is itt hagynám, ha ezt kérné tőlem, bármit megtennék, csak gyereket nem tudnék szülni neki. De lehet örökbe fogadni, nem? Annyi kis nyomorult intézetis gyerek van…
- Ne rágd magad Piri, nem mész ezzel semmire. – Pistát bosszantotta, hogy Piri megalázkodna Feri előtt, csak hogy visszakapja, pedig aki elhagy egy ilyen fantasztikus nőt, az nem érdemli meg a könyörgést, az semmit sem érdemel. – Szedd össze magad, és ne könyörögj. A férfiak irtóznak a könyörgő, síró nőktől. Ha el tudott hagyni, és már egy hónapja feléd sem néz, akkor a könnyeiddel nem hatod meg, az biztos.
- Akkor mit tegyek? Beleőrülök, hogy elhagyott, meghalok a gondolattól, hogy mást szeret, ki vagyok teljesen… - Piri szinte sírt. Pista látta, hogy ha nem hagyják abba a beszélgetést, Pirinél el fog törni a mécses, már párásodott a tekintete, amikor az utolsó mondatot kimondta.
Szerencsére nyílt a kocsma ajtaja, és új vendégek érkeztek, Piri lefoglalta magát. Először észre sem vette, hogy Feri bejött, és odalépett a pulthoz. Amikor ránézett, felragyogott a szeme, szinte könnybe lábadt a boldogságtól.
- Ferikém, hát itt vagy? Hozzám jöttél? Vagy adjak valamit inni? - mosolyogta örömmel, madarat lehetett volna vele fogatni. A feszültséget, búskomorságot egy pillanatra, mintha elfújta volna a szél, de aztán megérezte, hogy valami nem stimmel, és elkomolyodva várta, hogy mit mond a férje.
Feri nem mosolygott, sőt kifejezetten komor volt az arca, szép szemöldökét összeráncolta, úgy nézett a feleségére.
- Ma ügyvédnél voltam, beadtam a válókeresetet. – mondta halkan, de a Piri fejében mint egy üvöltés, úgy hangzott ez a mondat.
Pista látta, hogy baj van, mert a lány tekintete elborult, megtántorodott, így hirtelen odaugrott Piri mellé - még éppen időben - hogy elkapja a hosszú ideje tartó kétségektől és szerelemtől kínzott lány alélt testét.
|
|