Fullextra.hu

2.
Eltelt az illatos tavasz, a verőfényes nyár, és Kósmerekre elérkezett az augusztus vége, mely ugyan a nyár leánya volt, mégis inkább az őszhöz húzott már a szíve. Melengető napfényével, arany és bíborpompába borított erdeivel, a gyümölcsök érett mosolyával csábítóbb volt, mint ifjonc tavaszi társai. Megkezdődött az iskola, a sok kis elsős tétován ácsorgott az udvaron, a szülők, kicsit távolabb, könnybe lábadt szemmel figyelték csemetéiket. A Négyes utcai általános iskola évnyitóját az iskola aszfaltos sportpályáján tartották, melynek mindkét végén volt focikapu, és kosárpalánk egyaránt. A gyerekeket osztályok szerint sorba állították a nevelők, szemben az épület lépcsőjével, melyen egy álló mikrofon magasodott várva, hogy az igazgatónő fontos beszédét mindenki számára hallhatóvá tegye az ablakokba kihelyezett hangfalak segítségével. Az iskola kétemeletes volt, egyik oldalról a Négyes utca, másik oldalról a Bujdos patak határolta, mely mögött már csak a legelő, és az erdő következett. Éppen az iskolához esett a Bujdos patak duzzasztója - amit a gyerekek csak duzinak becéztek - a bátrabbak és főleg csibészebbek a nagyszünetben gyakran átbújtak a kerítésen, hogy felgyűrjék a farmerjuk szárát, és megáztassák a lábukat a rohanó vízben. Az udvaron, a sportpálya mellett árnyas parkocska terült el, négyszögletű kövekkel kirakott út kanyargott az alacsony fák között. Még nem nőttek nagyra a fák, csak néhány éve ültették őket, amikor az iskolát is építették. Az igazgatónő megütögette a mikrofont, és belefújt. Körbe nézett, kollégáit vizslatta, és amikor megpillantotta köztük a keresett személyt - nevezetesen Jóskát, a karbantartót, aki elégedetten bólintott feléje, jelezve, hogy kiválóan működik a hangosítás - belefogott a mondandójába.

- Tisztelt szülők, kedves gyerekek…

A hangja kicsit magasabb volt a kellemesnél, a külseje slamposabb a csinosnál, de nem volt taszító jelenség. Ferike tátott szájjal bámulta, nem tudott betelni hatalmas szőke kontyával. Nem értette, hogy vajon milyen erő tarthatja a fején, azt az óriási sárga hajtömeget, mely meg sem mozdult, bármerre is fordította a nyakát. Ferkó, a többiekhez hasonlóan sötétkék nadrágban és hófehér ingecskében álldogált, és már a bejövetelekor boldogan konstatálta, hogy Andikával egy osztályba kerültek. Szerencsére Pásztor Gabó is az osztálytársa lett, de azt túlélte volna, ha őket választják szét. Andikát gyönyörűnek látta. Sötétkék pliszírozott szoknya és fehér blúz, fehér harisnya és pántos, fekete cipő volt rajta, az arca fénylett a büszkeségtől, hogy másnaptól iskolás lehet. Ferike ugyanakkor sajnálkozva állapította meg, hogy a barátnői is ebbe az iskolába kerültek, pedig még nyolc volt a városban, igazán írathatták volna máshová őket. Azonban ez volt a legújabb tanintézmény Kósmereken, ezért akihez közel esett, az mind igyekezett ide járatni a gyerekét. Andika is felfedezte Ferikét, rápillantott, pici mosoly játszott rózsaszirom szájacskája szegletében, aztán észbekapott, büszkén felemelte pisze orrát az ég felé, és elfordult a kisfiú bámuló szemétől.

- Ne lesd már olyan nagyon! – suttogta Gabó a Ferike fülébe. – Olyan hülye vagy! Ez csak egy lány!

- Nem is lesem. Csak ott, azt a kutyaólat néztem a sarokban, hogy van-e benne kutya – vörösödött el, kreol bőrén átütött a szégyenlősség pírja.

Gabónak azt mondta az ovis puszi után, hogy csak bosszantani akarta a lányokat, és épp Andika volt szélen, ezért csókolta meg őt.

- Úgy látszik, hogy Gabó nem hisz nekem – morfondírozott, aztán elfordult, nehogy még egyszer rápirítson a barátja. Nem akarta, hogy kiderüljön, milyen fontos neki Andika.

Épp elég kínos volt, hogy elsírta magát Éva néni előtt, nem kellett még ráadásnak Gabó csúfolódása is. Mert biztosan kicsúfolná érte, az meg még a barátságuk végét is jelenthetné. Ferike nem volt verekedős, de Andika miatt még arra is hajlandó lett volna, hogy elkalapálja a legjobb cimboráját. Figyelmét újra az igazgatónő felé fordította, és ahogy nézte, észrevette, hogy bizony a nap átsüt a fehér szoknyáján, és látszik a bugyija formája. Meglökdöste Gabót:

- Te, figyi! Nézd! A néninek csipkés bugyija van, átlátszik a szoknyáján!

Összenéztek, és kipukkadt belőlük a nevetés, nem bírták abbahagyni, pedig tudták, hogy ennek büntetés lesz az ára. Nem tehettek róla, úgy elsodorta őket a jókedv ereje, hogy képtelenek voltak leállítani magukat. Kétrét görnyedve kacagtak, a szemükből patakokban folyt a könny, amikor a leendő tanítónőjük, Ica néni fülön fogta, és az iskola másik oldalához cibálta őket.

- Na mutassátok csak magatokat, lókötők! – sziszegte, és ezzel azonnal kivívta a fiúk ellenszenvét. Az unszimpátia kölcsönös volt, Ica tisztában volt vele, hogy élete elkövetkezendő négy éve két megkeserítőjének a füleit tartja a kezében. A fiúk egy középkorú, feketehajú, szemüveges, nagyon vékony nénit láttak, akinek még a ruhája is fekete volt, és a szemüveg kerete is, úgyhogy sötét külsejével meglehetősen ijesztő látványt nyújtott. - Mit képzeltek, ez már nem az óvoda, itt rendesen kell viselkedni! A szüleitek hol vannak? – nézett körül, mert ráeszmélt, hogy esetleg feldühödött szülőkkel találja magát szemközt.

- Ott! – mutatott Gabó megszeppenve a felnőtt seregre, mely egy masszaként tömörült a másik oldalon. – Valahol ott vannak.

- Hát a tieid? – pillantott Ferikére.

- Az enyémek is ott vannak. De most már tessék elengedni a fülemet, mert megnyúlik, na! – riposztozott a gyerek, mert elege lett a fenyítésből. Otthon ő sosem kapott ki, náluk nem volt divat a verés, nem is volt rá szükség. Mindenki tudta a dolgát, tudta a helyét is. – Nekem még a testvéreim, meg a nagybátyám is eljött! – mondta büszkén, mire a tanítónő hirtelen elengedte a fülét.

- Ilyen népes a família? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában, de nem rángatta többet a fiúkat. – Na, menjetek vissza a sorba, de meg ne lássam még egyszer, hogy rendetlenkedtek! – mondta szigorúan, és egy-egy kis lökéssel útnak indította a két kis csintalant.

- Te! – mondta Ferike miközben a többi gyerek felé bandukoltak. – Én ezt a gonosz fekete boszit úgy utálom, mint a spenótot, pedig azt veszettül utálom!

- Én is! – kontrázott Gabó zsebre dugott kézzel, nagy vagány stílusban. – Én meg úgy, mint a brokkolit, mert én meg azt utálom veszettül!