Váratlan vendég-18.
13.
Judit kihúzta a levelet a borítékból, és szétnyitotta. Alex látta a teleírt lapot, mely egyértelműen az apja kalligrafikus kézírásával készült. Judit szemüveget illesztett az orrára, ettől az egész arca megváltozott, a barnás színű műanyagkeret szánalmasan nagy volt, és látszott, hogy receptre készült, nem egy belvárosi divatos szemüvegszalon terméke. Csend volt. Csak a levél zizegése hallatszott, ahogy az asszony ráncos keze meg-megremegett, miközben olvasta a sorokat. Nem pillantott fel, csak olvasott. Aztán elővette a ruhája zsebéből gondosan összehajtogatott zsebkendőjét, és megtörölte könnyes szemét. A zsebkendőt már nem tette el, a kezében gyűrögette, ahogy haladt a sorokkal, egyre gyakrabban nyomkodta a szeméhez. Alex várt. Várta, hogy befejezze az olvasást, és mondjon valamit. Hogy megmagyarázza, miért kellett neki idejönnie…
***
Sanyi nem békélt meg azzal, hogy Meredith új életet kezdett. Megpróbálta, de nem ment neki. Évek teltek el, mire rádöbbent, hogy hol rontotta el, és hogyan lehetne megjavítani az életüket. Addigra azonban majdnem késő volt. A fia nem érezte úgy, hogy be kellene számolnia a lépéseiről, Meredith pedig nem érezte úgy, hogy be kellene avatnia őt bármibe is. Az idő szaladt, de ő nem talált olyan nőt, akivel össze akarta volna kötni az életét. Az ezredfordulón, egy hideg októberi estén meghalt az anyja, fél éves szenvedés után, a májrák felemésztette a szervezetét, megváltás volt számára a halál. Sanyi állt a sírjánál, támogatta reszketeg apját, néha ránézett volt nejére, aztán a fiára, és ott döbbent rá, hogy nem akar és nem is tud nélkülük élni. Remélte, hogy nem hunyt ki minden remény, remélte, hogy azokat a jeleket, melyeket néha Meredith részéről érzékelt, nem értette félre, remélte, hogy a fiuk megbocsátja az elpazarolt időt, hisz alig volt már, olyan kevés idő maradt…
Noah húsz éves volt, amikor a nagyanyja meghalt, huszonegy, amikor a nagyapja, és Sanyi megpróbálta úgy alakítani az életüket, hogy ne csak az anyagiakról szóljon, ne csak azért keresse fel őt a fia, mert a pénzére van szüksége, hanem minden apró-cseprő bajával, bánatával, örömével fordulhasson hozzá. Ehhez újra meg kellett ismerniük egymást. A fiú furcsállta, hogy miért akar hirtelen valaki vasárnapi pénzes papából igazi apává avanzsálni, mögöttes szándékot sejtett, így nem is igen reagált apja kezdeményezéseire. Ő használta a pénzt. Elsősorban arra, hogy jól érezze magát, esze ágában sem volt dolgozni. Az anyja gyenge volt, nem tudta megfékezni, az apját pedig nem respektálta, hisz sosem volt ott, amikor szükség lett volna rá. Amikor pedig ott akart lenni, már nem volt senki, akit érdekelt volna a jelenléte.
Sanyit nagyon zavarta, hogy a fia meg sem próbált elhelyezkedni, hogy már hét éve járta az egyetemet, és eszében sem volt dolgozni, még nála, a cégénél sem. Időközben ő lett a vezérigazgatója a cégnek, Burns nyugdíjba vonult, Brook pedig meghalt, Sanyinak teljhatalma lett. Magához akarta venni Noaht, hogy ott gyakornokoskodjon nála, ne legyenek a kezdéssel gondjai, de a fia nem élt a lehetőséggel. Inkább a barátaival szórakozott. Sanyi akkor már hatvannégy éves volt. Meglehetősen jól tartotta magát a napi sportnak köszönhetően, azonban a végzete mégis elérte. Összeesett a parkolóban, amikor a kocsijához igyekezett. Éppen Noah miatt rohant a rendőrségre, mert becsukták garázdaságért a haverjaival együtt, és Meredith kétségbeesve telefonált, hogy hozza ki gyorsan, különben beleőrül, hogy a fia börtönben van.
Nem jutott el az óvadékkal a rendőrségre, mert a szívinfarktus gyorsabb volt, és leterítette. A parkoló őr riasztotta a mentőket, akik azonnal kórházba szállították. Egy hétig volt az intenzív osztályon, azalatt Noah egyszer látogatta meg, és letette a nagyesküt, hogy többé nem lesz baj vele. Valóban visszafogta magát a fiú, azt mondta, hogy amint hazatér a malajziai nyaralásából, amit már egy éve tervezgetett a barátaival, azonnal nekifog az egyetem befejezésének, és utána dolgozni fog, elhelyezkedik az apjánál. Nem tért haza. Meredith teljesen tehetetlenül, az idegösszeomlás szélén állt a fiuk eltűnése előtt, szinte katatón állapotba került, amikor kiderült, hogy a magánnyomozó sem találja, amikor azt a lehetőséget is felvázolta előttük, hogy talán nem is él már…
Meredith visszasüllyedt a hosszú, hosszú évekkel azelőtti depressziós állapotába, és Sanyi tudta, hogy ebből kizárólag Noah előkerülése lenne képes kimozdítani.
Sanyi a kórházban, amikor felfogta, hogy az élete véges eldöntötte, hogy amint onnan kikerül, elintézi azokat a dolgokat, amelyeket még életében meg akart valósítani.
Beteljesíti apja végakaratát, elutazik Magyarországra, megkeresi Juditot, esetleg vesz ott egy lakást, aztán néha a fiával együtt jön el, hogy lássa Noah, honnan is származik…
De Noaht azóta sem találták meg, Malajzia sűrűje elnyelte…
***
Judit befejezte az olvasást, és odanyújtotta neki a levelet. Alex átvette, és kérdőn nézett az asszonyra.
- Olvassa el, ebből mindent megért Sándorka! – mondta, felállt a székről, lassú, vontatott lépésekkel kiment a szobából. Alex hallotta, ahogy sír. Egyedül maradt. Ránézett a levélre, a gyomra összezsugorodott idegességében.
„Kedves Judit!
Kedvesem! Hogyan is fogjak hozzá ehhez a levélhez, hisz gyűlöltél, amikor elváltunk, és én gyűlöltem magamat minden mondatomért, minden szavamért, amit akkor a fejedhez vágtam. Bárcsak ne tettem volna, bárcsak erősebb lettem volna!
Nem a szívemre hallgattam, választanom kellett és én a szerelem helyett a nyugalom mellett döntöttem. Most már tudom, hogy rosszul. Eltelt több, mint négy évtized, amióta utoljára láttalak, eltelt több, mint négy évtized, mióta utoljára érintettelek, és én még mindig utánad vágyom, még mindig Téged szeretlek. Nem bocsáthatsz meg nekem. Elhagytalak. Tudom, hogy szerettél, tudom, hogy szenvedtél miattam. Azt is tudom, hogy nem azt érdemelted a kitartó, mély szerelmedért, amit tőlem kaptál, mégis megpróbálom megmagyarázni, hogy miért ért véget olyan hirtelen és visszavonhatatlanul a kapcsolatunk. Emlékszel az utolsó éjszakára… - hát persze, hogy emlékszel, olyan durva szavakat mondtam, hogy képtelenség elfelejteni – az előtti napon Izabella megtudta, hogy szeretjük egymást. Buta dolog volt, megtalálta az egyik szállodai számlát a zsebemben még pár héttel azelőtt, hogy megbizonyosodott volna a gyanújáról. Attól fogva figyelt, és rájött, hogy viszonyunk van. Nem akart válni, nem akart felelősségre vonni, inkább előállt azzal a hírrel, hogy terhes. Tudta, hogy képtelen leszek elhagyni őt, a fiamat, és a leendő gyermekemet. Mielőtt megismertelek, nagyon szerettünk volna még egy gyermeket, de az ég nem adta meg nekünk. Tudta, hogy a tisztesség ugyan kétélű dolog, de a társadalmi konvenciókat fogom követni, nem a szívem szavát. Ismert. Jól ismert, hiszen másnap szakítottam Veled, és inkább választottam a tisztességes boldogtalanságot, mint a tisztességtelen boldogságot. De vajon mi a tisztesség? Izabella hazudott, nem volt állapotos, de ez már csak Ausztriában derült ki. Tudom, hogy nem mentél férjhez, miután vagyonhoz jutottunk utánad nézettem. Az én „tisztességem” Téged érzelmileg mennyire viselt meg? Hisz én csak a világ felé voltam erkölcsös, a lelkem mélyén tudtam, hogy hazudok, hazudok, és még évekig hazudni fogok…
Most, hogy érzem, nem sok van hátra bátran bevallom, hogy mindig szerettelek, akkor is, amikor megtudtam, hogy Te jelentettél fel bennünket az ÁVH-nál. Tudtam az első pillanattól, a bírósági barátom nem csak azt mondta el, hogy valaki feljelentést tett, hanem megmondta a nevet is. Bosszút álltál Judit! Ez a mi sorsunk. Ha nem tetted volna, akkor lehet, hogy együtt öregszünk meg, nem választ el bennünket egymástól egy óceán.
Ezt el akartam mondani, mielőtt meghalok, hogy tudd, sosem múltak el az érzelmeim irántad, és bánom, amit tettem, bánom, hogy Téged belekényszerítettelek abba, hogy ellenem tegyél.
Sajnálom. Sajnálom Drágám, hogy nem együtt öregedtünk meg. Örökké szeretni foglak!
Miklós”
Alex kezéből kiesett a levél. Az egész élete hazugság volt. A Judit érdeklődése iránta, a szülei szerelme, az ő kamaszemlékei, melyek egész életében elkísérték, kísértették… minden. Felállt, és kitámolygott a lakásból. Csak levegőre vágyott, arra, hogy átmoshassa az agyát friss levegővel…
Kilépett a tűző napsütésbe, és leintett egy taxit.
- Hát akkor mi az, ami nem hazugság az én életemen? – kérdezte önmagától, és meg is kapta a választ: - Noah, Meredith…
A szállodába érve a recepcióhoz lépett:
- Kérem, foglaltasson nekem jegyet Kuala Lumpurba. Ha lehet, még mára…
Meg fogja találni a fiát. Biztos volt benne, hogy megtalálja. Nem veszítheti el azokat, akiket szeret…
Vége
|
|