Fullextra.hu

Amikor kábé egy éve voltam itthon, megjelent az életemben Attila, a nős pasi. Hónapokig puncsolt nekem, bejárt a munkahelyemre, csokrokat küldözgetett, majd jól levett a lábamról. Pedig tisztában voltam a ténnyel, hogy nős.

Három évig használtuk egymást. Vagy szerettük. Én legalábbis szerettem. Ő meg úgy csinált, vagy a fene tudja, lehet, hogy nála ez a szerelem. Telefonon, sms-ben, szóban, mindenhogy üldözött, azt mondta, hogy olyan a csókom, mint a selyemkendő röppenése a tavaszi szellő hátán. Hát ennyire költői volt. Azt is hangoztatta, hogy tökéletes vagyok, nincs nálam szebb nő a földkerekségen, és a testem is úgy gyönyörű, ahogy van. Csak azt nem tudom, hogy akkor miért vett nekem aerobik bérletet, meg squash ütőt ajándékba. Ő elvárta, hogy ne csaljam meg, én pedig ennek boldogan eleget tettem, bele voltam esve, mint a ló a gödörbe, bármit is jelentsen ez a közhely. Eleinte csak ki akartam használni, már elegem volt abból, hogy minden pasi engem használ ki. Megadott nekem mindent, amire egy nő vágyhat, mosógépet vett, hűtőt, beszállt az új konyhabútoromba, aranyat kaptam a szülinapomra, parfümöt csak úgy, kizárólag azt nem kaptam meg, amit egy idő után mindennél jobban vágytam: őt magát. Azt mondta ugye, hogy szeret. Én meg azt gondoltam, hogy hiszi a piszi, akkor nem a feleségével élne, meg a két gyerekével. Aztán mégis elhittem neki. Talán akkor, amikor először vitt magával nyaralni.

A barátnőim annyira rühellték, hogy nem is eresztettem őket gyakran össze. Ancsika szerint nyálasszájú, felkapaszkodott, sznob kis pöcs, Orsi szerint pedig egy feminim beütésű álmacsó volt. Hát most már, így utólag szerintem mindkettőnek igaza volt, de amikor Törökországba vitt szörfözni, akkor ezek a jelzők még véletlenül sem jutottak az eszembe. Amikor megvette nekem az aranyutcában a legszebb aranyszettet, akkor meg különösen jóképűnek és kedvesnek láttam. Persze én ezeknek az ajándékoknak a begyűjtését nem tartottam negatív dolognak, azt gondoltam, hogy nekem ennyi jár, amiért nem nyafogok a felesége miatt. Tényleg nem nyafogtam. Egyetlen egyszer sem hoztam fel azt az egyébként engem nagyon is foglalkoztató tényt, hogy ebben a kapcsolatban egyel többen vagyunk, mint számomra elég. Hallgattam. Többnyire. Attila ugyanis a leggyakrabban szájmenést kapott, amikor találkoztunk, és szóhoz sem hagyott jutni. Mire megszólalhattam volna, addigra már le is tepert, aztán annyi. A véleményemre nem nagyon volt kíváncsi, inkább csak ő beszélt, leginkább arról, hogy ő mekkora ász, milyen király nagy bizniszt hozott össze, és hogy milyen sok pénzt sikerült keresnie megint. Vagy még esetleg arról, hogy milyen görény, buta nő a felesége, és hogy mennyire unja már, hogy el kell tartania. Ez persze szöget ütött a fejembe, mert ha annyira ócska a neje, akkor mit keres mellette, ugye. Hát erre is volt válasz, mégpedig a vagyonmegosztás. Mindent ő keresett, de a felét a nőnek kellett volna adnia a váláskor, és a gyerekeket is elvitte volna, amit pedig Attila nem viselt volna el. Megettem az egész dumáját, úgy ahogy volt. Hogy voltak-e erkölcsi aggályaim, amiért szétdúlok egy családot? Hát nem nagyon. Bevettem, hogy a feleség egy pióca, szegény pasas pedig hurcolja, mint egy keresztet, mint egy hatalmas terhet, melyet viselnie kell, nem tehet mást. Annak idején becsületből elvette, mert teherbe esett, aztán a nyakán maradt. Én pedig, a gyönyörű, okos, és szellemes szerető, csak egy kis boldogságot, szerelmet lopok sanyarú életébe. Hetente háromszor, kilenctől éjfélig tartott a randink – akkor ő edzésen tartózkodott a felesége tudomása szerint - hétvége kizárva, karácsony, szilveszter kizárva… Minden alkalommal eljött az éjfél, és ő, mint hím Hamupipőke a távozás hímes mezejére lépett.

És én továbbra sem dumáltam. Valóban belezúgtam. Még az sem érdekelt, amikor Ancsi azt mondta, hogy tisztára úgy viselkedek, mint egy ribi, eladom magamat a javakért. Én ezt nem így láttam, és most sem így látom. Azokat a dolgokat én nem kértem, hanem kaptam. Ja, hogy Attilának a lelkiismerete megnyugtatására kellettek azok az ajándékok, az az ő dolga. Az, hogy ő ezzel bebiztosította az én hallgatásomat, az viszont nem igaz. Én nem akartam előjönni a válás kérdésével. Attól féltem, hogy akkor kidob, mint egy koszos macskát, átlagos nőnek titulál, olyannak, mint a felesége, aki képtelen várni, amíg ő megemészti a szerelmet, és magától jön rá, hogy nem tud nélkülem élni. Próbáltam megfelelni neki, annak az elvárásnak, hogy kedves legyek, jókedvű és csinos, és ne akarjak még okoskodni is. Vártam, hogy magától rádöbbenjen, én vagyok élete értelme. Így nem is hozta fel soha a válást. Azt hitte, hogy nekem ez a helyzet megfelel, hisz sosem pampogtam miatta. Valószínűleg itt követtem el a legnagyobb hibát. Hogy taktikáztam. Ha sárkány lettem volna, ha követeltem volna, akkor talán még ma is együtt lennénk, akkor talán már el is vált volna, és elvett volna engem. Bár Ancsinak erről is megvolt a véleménye:

- Kutyából nem lesz szalonna, Mucus, ennek mindig volt mellékutcája, ezután is lesz. Miből gondolod, hogy téged nem fog megcsalni?

Persze most már tudom, hogy igaza volt, de akkor… akkor azt gondoltam, hogy csak el akar marni Attilától, mert neki épp nem volt pasija, nekem meg igen. Óriási nagyot tévedtem, Ancsi jót akart, meg akart védeni a későbbi csalódástól, ami be is következett. Éreztem az elhidegülését. Nem tudtam, hogy mi történt, azt hittem, hogy az a baja, hogy kevesebbet találkozhatunk a vizsgáim miatt. Többször elmondtam neki, hogy sajnálom, ennek ellenére ritkultak a találkozásaink. Elmaradtak az ajándékok, a szinte megszokottá vált malomkeréknyi virágcsokrok, a „csak úgy” parfümök, a lazacos, gyertyafényes vacsorák. Éreztem, hogy valami nincs rendben, és rákérdeztem. Ő pedig vallott. Azt mondta, hogy belépett a scientológiai egyház kebelére, és ott a guruja, vagy mije azt mondta, hogy nem tarthat szeretőt a felesége mellett, mert az elvonja a figyelmét az igazi feladatáról. Ezentúl kizárólag a feleségével fekhet le, különben kizárják az egyházból. Mindezt olyan ájtatos pofával adta elő, hogy majdnem lehánytam. Az első gondolatom az volt, hogy a pasim elmebajos, biztosan fejen találta egy teniszlabda, vagy beverte a fejét a BMW-je kormányába, és meglágyult az a sznob agya. Csak néztem rá értetlenül, fel nem foghattam, hogy egy ilyen racionalista, földönjáró pénzbubus hogyan csatlakozhat egy szektához. Mert szerintem ez egy pénzgyűjtő szekta, nem más, akárki, akármit mond is. Attilát abban a percben leírtam. Fájt, nagyon fájt, de könnyebb volt így szakítani, mintha azt mondja, hogy megunt, vagy másik nőt talált. Minden barátnőmnek elmeséltem, hogy a pasim mekkora állat, mígnem egy nap, az egyik ismerősöm telefonált, hogy látta Attilát egy hatalmas vörös lobonc társaságában édelegni a legmenőbb budai étteremben.

- Az vajon a felesége? – kérdezte.

- Hát nem. – válaszoltam megtörten. – A felesége szőke, és rövid hajú.

- Akkor átvágott a rohadék Mucika! Mert ezzel nem a vallásról cseréltek eszmét, az hótziher. – mondta sajnálkozva a lány, én meg döbbenten tettem le a kagylót.

- Ekkorát hazudni, basszus! Milyen egy idióta vagyok! – motyogtam magamban. – Még tisztára sajnáltam, hogy beszippantotta egy szekta. Szemét!

Folyt.köv.