Fullextra.hu

Elpanaszoltam Ancsinak, hogy milyen undorító módon vágott át a szemétláda, ő meg csak rázogatta a fejét, aztán azt mondta, hogy a férfiak jó része patkány, a többit meg elhappolták az ügyesebbek. Itt tuti, hogy az exére gondolt, akivel nyolc évig volt együtt, hat évig együtt is éltek, és az olyan csúnyán átdobta a palánkon, hogy Ancsi még mindig ennek a következményeit szívja. Nem elég, hogy két évig csalta egy nem túl okos, de annál szexibb döggel, amit Ancsi nem vett tudomásul, később még a teljes közös vagyonukból is kiforgatta, és földönfutóvá tette a szerencsétlen csajt. Akkor mondta szomorúan, hogy arra gondolt, leszbikusnak kéne lenni, csak kár, hogy nem kívánja a nőket. Nagyon sajnáltam. Elég vagányul eljátszotta, hogy hű, de laza, és nem érdekli, hogy min megy keresztül, de nem volt valami jó színésznő. Akkor fogtunk hozzá csúnyán a bulizásnak, és két évig meg sem álltunk. Magunk köré gyűjtöttük a megmaradt egyedülálló barátnőinket, és belecsaptunk a lecsóba. Nyugodtan mondhatom, hogy két végén égettük a gyertyát. A hétköznapokat sem hagytuk ki, egyedül hétfőn nem mentünk sehová. Az volt a pihenőnap akkor csak otthon trécseltünk. Aztán meguntuk. Meg jól el is fáradtunk. Ancsi összeismerkedett egy jóképűvel, aki nem volt patkány, nem volt nős, nem volt gengszter, nem volt tíz évvel fiatalabb, és nem siflingerkedésből élt. Kész mázli, ritka madár az ilyen. Ancsi megérdemelte, ráfért a boldogság. Rám is rámfért volna, de a két év alatt semmi nem jött össze, csak kukakapcsolatok, azzal meg már tele volt a hócipőm. Hogy mi a kukakapcsolat? Az, amire nem is emlékszel, annyira jelentéktelen, annyira kitörölhető az agyadból. Vége a kapcsolatnak, aztán kukába vele!

Egyetlen dolgot köszönhetek Attilának (persze a materiális javakon kívül), mégpedig az önbizalmat. Olyan gyakran mondta, hogy klassz vagyok, hogy elhittem neki. És láss csodát, elkezdtem tetszeni a férfiaknak. Legalábbis külsőre. Pedig semmit nem változtattam. Kicsit talán többet mosolyogtam, kicsit magasabban hordtam a fejemet, de lehet, hogy még azt sem. Ancsi azt mondta, hogy más lett a kisugárzásom, azért ragadnak a rám pasik, mint a legyek a légypapírra. Ha férfi lennék azt mondaná, hogy sármos lettem, kicsit titokzatos, karizmatikus. De hát nő vagyok, úgyhogy maradjunk a kisugárzásnál. Még arra is bíztatott, hogy menjek el, és fotóztassam le az aurámat, mert tuti, hogy most valami atom kiváló fotó születne, meg azt is meg tudná mondani ez az aurás ember, hogy mi a hibás részem, tehát lehet, hogy kiderülne a párkapcsolati sikertelenségem oka. Először hajlottam rá, de aztán úgy döntöttem, hogy nem költöm marhaságokra a pénzemet, úgy is folyton mínuszban voltam a banknál, anyáméknál, és még Orsinál is. Sosem tudtam gazdálkodni, nekem a pénzzel mindig csak futó viszonyom volt, ahogy jött, úgy el is illant. Hogy hova? Ha én azt tudnám! Tisztára, mint a pasik. Úgyhogy inkább hanyagoltam az aurám fotóztatását, még vártam egy kicsit a hókuszpókuszok bevetésével. Végül is a kukakapcsolatok is kapcsolatok, tehát az alapvető vonzalom megvolt, csak az a jó kis szikra hiányzott, az a valami, ami olyan, mintha belenyúlnál a kettőhúszba, hogy még a hajad is égnek áll tőle. Ezt sajnos nem érezte egyetlen férfi sem irántam, és én se nagyon viszont. Volt néhány erőtlen próbálkozásom, de mindig rádöbbentem, hogy már megint a megalkuváson töröm a fejemet.

Ancsi folyton azzal buzerált, hogy ne legyek megalkuvó, a szerelem majd jön, rám talál és nem ereszt többé, de én már olyan régóta vártam, hogy teljesen belefásultam a nagy szerelemvárásba. Nem hittem benne, hogy a közértben, vagy a villamoson fogok összefutni a nagy Ő-vel, aki ráadásul szintén úgy érzi, hogy én vagyok neki álmai asszonya, ezért azonnal a tettek mezejére lép. Sajnos ilyet csak romantikus filmekben láttam addig, egyáltalán nem gondoltam, hogy velem is megtörténhet az, amiről egyébként minden nő álmodik. Persze. Én is azt szerettem volna, hogy valaki titkon belém szeressen, aztán romantikusan megtalálja az útját, hogy meghódítson. De azzal is tisztában voltam, hogy ha még sokáig tétlenül ücsörgök, ráncos vénasszony leszek, mire valaki rám lel. Akkor meg már minek?

A férfiak manapság szinte elvárják, hogy a nők kezdeményezzenek. Sajnos ezzel a nagy emancipációnkkal nemkívánatos mellékhatásokat is fel kell vállalnunk, úgymint a férfiak félénksége, vagy ne adj isten udvariatlansága, vagy az, hogy a nyolc óra meló után következik a másik otthoni nyolc, amit a kutya sem becsül meg. Ezt akartuk, ezt vállaltuk. Szerintem ezért is rohangál annyi harmincas szingli nő, akinek esze ágában sincs korán férjhez menni, mert nem akar kifacsart, háromgyerekes asszony lenni negyven évesen. Tisztelet a kivételnek. Mert van olyan férfi, aki besegít a házimunkába, de a legtöbb mai fiú már azért is hátba veregetést vár, hogy megnősült, a felesége meg legyen hálás, hogy elmondhatja magáról: ő Ikszipszilonné lehet. Nemhogy nem segít a házimunkában, de még pluszmunkát csinál a nejének, nehogy már unatkozzon az istenadta. Szétdobálja a szennyesét, lemorzsázza a szőnyeget, és lepisili a vécéülőkét. Újra megjegyzem, hogy tisztelet a kivételnek. Sok sikeres harmincon túli nő addig húzza-tolja a férjhez menést, és a gyerekvállalást, míg késő nem lesz, aztán fejvesztve kapkod fűhöz-fához. Ekkor jön a megalkuvás.

Aztán itt vagyok én. Én komoly kapcsolatra vágyom. Nem akarok karriert, nem akarok fékvesztett bulikat, nem akarok kalandokat, én csak egy megállapodott, mély, érzelmes párkapcsolatot akarok. Erre mi van? Épp az ellenkezője. Meg a kukakapcsolatok. Ekkor határoztam el, hogy lépek. Már többen ajánlgatták, hogy regisztráljam magam a neten valamilyen párkereső oldalon, vagy az összesen, mert akkor még nagyobb az esély megtalálni a herceget. Ráadásul még példákat is soroltak a barátnőim, hogy ez már menyasszony, az meg már össze is házasodott a netes szerelmével. Először úgy voltam vele, hogy olyan szánalmas, ha valaki már csak így képes partnert összeszedni. Kik vannak egy ilyen oldalon? Biztosan egy csomó selejt, arra meg már nincs szükségem, volt belőlük elég életem során. De aztán meggyőztek a csajok. Végül is mi bajom lehet? Ott a pasi fotója, lehet vele levélben, vagy cseten, akár telefonon is kommunikálni, olyan nagyot nem eshet pofára az ember lánya. Nem? Én is felrakom a fotómat, aztán úgyis csak az ír, akinek tetszem.

Ezt így el is határoztam, és első felindulásomban vagy öt helyen regisztráltam magamat. Három fényképet tettem fel, amikre Ancsi azt mondta később, amikor rám keresett az oldalakon, hogy totálisan bénák, és az egyiken kifejezetten úgy nézek ki, mint egy bánatos tehénke, ahogy meresztem a boci szemeimet. Akkor gyorsan fotócsere, aztán vártam. Vártam, hogy történjen végre valami. Egészen kicsire zsugorodott a gyomrom, amikor másnap ránéztem az oldalra, és hat üzenet nézett velem szembe. Alig mertem kinyitni a leveleket. Attól féltem, hogy valami lefitymáló, vagy rosszindulatú szöveget találok, de nem. Mind az öt üzenet udvarias, kedves, és érdeklődő volt - bár kettő valahogy nem megfelelően használta a magyar nyelvet, mert borzalmas helyesírással „örvendeztetett” meg - úgyhogy alig vártam, hogy megnézzem a fiúk lapját, és lássak róluk fotókat. Hihetetlen izgalom fogott el. A szerencsejátékosok, vagy a vadászat izgalmához tudnám hasonlítani, vagy ahhoz, amikor kicsi koromban a nagymamámnál bemehettem a baromfiudvarba összegyűjteni a tojásokat. Na hány tojás lesz ma? Kikotortam a szalmából, és rém boldog voltam velük. Na ilyenek voltak a levelek is.

Folyt.köv.