Fullextra.hu

Néném lakhelye nem sokban különbözött a miénktől bár a város, melyben elfoglalta helyét kisebb volt, és némileg porosabb, talán még álmosabb is, mint ahol addig éltem. A ház éppoly nagy és rideg volt, mint emlékeztem, a díszítésnek, vagy netán cifraságnak a legkisebb jelét sem lehetett fellelni ott. Vigasztalan, szomorú szemmel néztem körül, mert bár elvágytam otthonom morálisan erősen kifogásolható miliőjéből, nem azt kívántam magamnak, hogy a másik végletet nyerjem el. Amint beléptem tudtam, hogy apám épp azért küldött Danne nénjéhez, hogy az anyám, és a nem kevésbé erkölcstelen szolgálók fennhatósága alól kikerüljek, illetve a leendő férjem bizonyos lehessen benne, hogy engem ez a parázna kór nem fertőzött meg. Megértettem, hogy apám eltávolított, de mégis dühödt szívvel gondoltam rá, és arra, hogy minden valószínűség szerint olyan embert választ számomra, akit én nem szenvedhetek. Ugyanakkor szégyenkeztem, mert a bizonyos kór engem is megfertőzött, bármennyire is küzdöttem ellene, nem tehettem róla, álmomban nem a virágos réten futottam kéz a kézben arctalan, lobogó hajú kedvesemmel, hanem ugyanezen a réten ölelt engem vadul, és csókolt kifulladásig. Ezen álmok után minden alkalommal zihálva ébredtem, az arcom lángolt, a szívem dörömbölt, s olyan kéjes érzés öntött el, melyet pirulva sem tudnék elmesélni önnek. Majd, miután lecsillapodva újra felidéztem az álmom részleteit, mély szégyenérzet, és utálat töltötte meg mellkasomat, tudtam, hogy a gondolataimmal vétek az erkölcs, és az illem ellen, még ha mindebben szinte teljeséggel vétlen vagyok is. Nénémmel minden nap kétszer jártunk templomba, s utasított, hogy gyakorta vegyem igénybe a gyónás lehetőségét is, melyet vonakodva bár, de megtettem. Nem tudom, hogy az atya mit gondolhatott fiatal személyemről, mert nem mutatta az arcán a rosszallását, amikor később találkoztunk, bevallottam neki mindent részletesen, mindent, mit most önnek is elmesélek. Kirótta rám a penitenciát, aztán azzal engedett utamra minden alkalommal, hogy türtőztessem magam, és uralkodjak a véremen, mert nagyon úgy tűnik, hogy rossz vért örököltem az anyámtól. Teljességgel bizonyos, hogy felháborította az atyát azon engedetlenségem is, melyet apám irányában tanúsítottam, akkor még csak gondolatban, aztán később a tetteimmel is. Elsuttogtam neki, hogy nem vagyok hajlandó szerelem nélkül, olyan férfihoz menni feleségül, akit az apám választ a számomra, kizárólag akkor megyek férjhez, ha megtalálom azt az embert, akit a sírig szeretni tudok.

Eltelt egy hónap érkezésem óta, és megkezdődött a báli szezon, a szomszédok sorban rendezték az estélyeket. Természetesen néném mindenhová meghívást kapott, s miután a hölgyek tudomására jutott, hogy fiatal unokahúga is a városban tartózkodik, hát engem is invitáltak e mulatságokba. Néném nem óhajtott részt venni ezeken a bálokon, s én nem tehettem semmit, mígnem onnan kaptam segítséget, ahonnan a legkevésbé vártam. Egy hideg, havas decemberi napon megjelent az apám, és nagy sustorgásba fogott a nővérével, engem kizártak a szalonból, hogy ne halljam. Másnap apám elment, s néném attól fogva minden meghívást elfogadott, ahová kettőnket hívtak. Nem értettem eme fordulatot, de nem törtem rajta a fejemet, inkább örültem, hogy a templomon kívül is találkozhatok emberekkel, táncolhatok, szép ruhát ölthetek, melyben nem volt hiányom, tudvalevőleg apám révén a legdivatosabb darabokhoz is hozzájutottam. Legnagyobb boldogságot az a tudat okozta, hogy ezen összejövetelek nem szenvedtek hiányt gavallér úriemberek társaságban sem, így nagyobb esélyt láttam arra, hogy hamarabb megtaláljam szívem szerelmét, mint apám az ő jelöltjét.

Már az első bál oly meseszerű, oly izgalmas volt, melyet álmodni sem mertem. Mindenünnen azt hallottam, hogy mennyire szép, és üde jelenség vagyok, és mennyire boldog lehet az a férfi, akinek a kezemet nyújtom majdan. Fürödtem a férfiak csodáló pillantásaiban, s láttam, hogy még néném is - aki a legkevésbé sem romantikus lélek – szinte büszke rám. A táncrendem hamar betelt, egyik kézről adtak a másikra az úriemberek, és én éreztem, hogy megérkeztem abba a világba, ahol jól érzem magam, oda, ahová rendelt engem az ég, hisz minden egyes tánc, melyet egy másik férfival táncoltam külön élvezet volt a számomra, felfedezés, megismerés. Rádöbbentem, hogy hatalmam van, hogy a férfiak mindent a lábam elé hordanának pihegő keblem, piruló orcám látványáért, és nekem semmit nem kell tennem, csak azt, amit a szívem diktál. Owan Linding volt az első táncos, szőke üstöke azonnal megragadott, erős karja úgy forgatott, hogy beleszédültem, sötétkék szemét belefúrta az én világoskék szemembe, és úgy odaragasztotta a pillantást közénk, hogy még a tánc végén is alig tudtunk elszakadni. Szinte azonnal elragadott a második táncosom, de akkor, azon az első bálon szinte meg sem láttam mást, csak Owan Lindinget. A viselkedésem ennek ellenére természetesen kifogástalan maradt, végigtáncoltam az estét a különböző fiatalemberek karján, és minden esetben kedvesen mosolyogva társalogtam velük, illetve pihenőidőben a hölgyekkel, akik nénémmel múlatták az időt.

Másnap déltájban a kapunkon csengettek, s az inas egy névjegyet adott át a nénémnek, nem másét, mint Owan Lindingét, aki látogatásra kért engedélyt. Néném engedélyezte a vizitet, én pedig gyomromban szorító érzéssel, a mellkasomban dörömbölő szívvel fogadtam Danne néni jelenlétében a férfit, akivel aznap éjjel megálmodtam nászunkat. Tudtam, hogy igazán soha, de soha senkinek nem mondhatom el azt, hogy mit éreztem, hogy egy férfinak az ölelését és a csókját kívántam. Ez az érzés tört rám, amikor megpillantottam a szőke férfit, akartam őt, és nem csak romantikus érzülettel. Mindez természetesen nem látszódhatott magatartásomon, igazi úrihölgyként csevegtem piruló orcával az időjárás szeszélyes mivoltáról, és az előző napi bál eseményeiről. Végezetül Owan megérdeklődte nénémtől, hogy engedélyt ad-e, hogy elkísérjen bennünket a templomba másnap. Danne néni elégedett biccentéssel adta meg az engedélyt. El kell mondanom, hogy Owan Linding a város leggazdagabb emberének a fiaként remek partinak számított, így a nénémnek nem is igen lehetett kifogása ellene. Rövidesen Owan azt is elérte, hogy a néném felügyelet nélkül hagyott bennünket, sőt, egyszer még kirándulni is elmehettünk, mely sajnos, meglehetősen szégyenletes véget ért.

Miután elértük Owannel a csalitost, ő megragadott, és megcsókolt. Én boldogan simultam a karjaiba, és viszonoztam az oly régóta vágyott csókot, és ölelést. A nagy heveskedés eredményeként elestünk, és az egyik bokor alján találtuk magunkat, én alul, Owan pedig rajtam feküdt, s oly vadul csókolt, mint egy eszelős. A ruhámat megpróbálta felhajtani, s – pirulva saját eszeveszett hajlandóságomon – nem sok hiányzott, hogy hagyjam neki. Elvesztettem a fejemet, annyira élveztem a csókját, az érintését, sokkal jobban, mint álmomban, vagy a gondolataimban. Akkor azonban a szemem elé villant a cseléd a múltból, amint paráználkodott a bokor alján a másik szolgával, és azonnal észhez tértem.

- Istenem, mit teszek? – nyögtem, miközben próbáltam Owant lelökni a testemről.

- Mi…Mit csinálsz Lilian? – kérdezte hitetlenkedve, homályos tekintettel.

- Hagyd abba, hagyd abba Owan, nem akarom, hogy ezt tedd velem!

- De… Lilian, hisz te is… úgy tűnt…

- Azonnal hagyd abba! – kiáltottam rá dühösen, és felültem a fűben. Iszonyatos szégyenérzet kerített a hatalmába. Hogy eshetett ez meg velem?

- Mi történt Lilian, úgy láttam, hogy nem először…. hm … kerülsz ilyen helyzetbe, hogy úgy mondjam.

- Nahát Uram! Mi jut eszébe? – tértem át a magázódásra, mely talán bizonyos távolságot biztosított a számomra.

Felugrottam, és sebesen elviharzottam, arcom lángolt a szégyentől, és attól a tudattól, hogy egy szemernyit sem vagyok jobb az anyámnál, örököltem lobogó, rossz vérét, hisz nem sok hiányzott ahhoz, hogy odaadjam magam az első férfinak, aki életemben először megcsókolt.

Folyt.köv.