Fullextra.hu

Judith másnap szinte új emberként ébredt. Sokáig gondolkodott éjszaka az ablakban ücsörögve, miközben bámulta a még mindig zsibongó utcát, melyet színes lámpákkal, és tarkafényű táblákkal világítottak ki. Végiggondolta a kapcsolatait, megrágta a Robyval való folytonos küzdelmét, és arra jutott, hogy nincs sok értelme az egésznek. Nincs miért együtt maradnia vele, hacsak valóban nem azért, hogy elmondhassa magáról, hogy van párja. De ezt már nevetségesnek tartotta, pedig még egy pár hónapja is úgy érezte, hogy bár Roby nem az ideális társ számára, mégis jobb, mint a semmi. Kiment a fürdőszobába, és felkapcsolta a villanyt. A csillogó csempével burkolt fürdőszoba nyomban fényárban úszott, a világos rózsaszín felület ragyogva verte vissza a lámpa fényét. Judith megállt a hatalmas tükör előtt, mint ahogy ezt oly gyakran tette, amikor saját magával volt elintéznivalója és figyelmesen vizsgálta az arcát. – Ránctalan – gondolta elégedetten, és végigsimította feszes bőrét. Kibontotta a haját, és megrázta a fejét. Mézszínű hajzuhatag omlott a vállára, aranykeretbe foglalva enyhén kipirult arcát. Tudta, hogy szép. Tudta, hogy ezt meg kell látnia annak a férfinak, akit neki szánt a sorsa. Persze elég sokáig hitte, hogy Roby az a valaki, de a kezdeti nagy lángolása után túl gyakran emlegette, hogy le kellene adnia úgy tíz kilót, és igazán eljárhatna edzőterembe, hogy izmos legyen a karja és a feneke és így tovább, és így tovább. Mindig volt valami problémája Judithal, mindig szidta valamiért, hol az alakja miatt, hogy a haja miatt, hol a sminkje, vagy ruhája miatt, de valahogy sosem volt vele elégedett és ennek hangot is adott. Judith egy idő után már hitte, hogy valóban olyan trampli, mint ahogy azt Roby állította. És ugye ott volt Trudy. A vékony, jótestű vörös démon, aki mellett Judith tényleg csak másodhegedűsnek érezhette magát. A barátnője sokkal feltűnőbb jelenség volt nála, ez vitathatatlan, de akinek az ilyen típus tetszik, az sosem lenne boldog egy nyugodt, békés, kevéssé harsány nő mellett – gondolta, miközben átöltözött fehér selyempizsamájába. Az anyag finoman körülölelte a testét, megmutatva teljes asszonyiságát, dús keblét, széles, nőies csípőjét, kerek fenekét, mely valóban nem a kor szépségeszményének felelt meg, de összességében és arányaiban csinos volt és nagyon is kellemes látványt nyújtott volna az arra érdemes férfiszemeknek. – Rámosolygott tükörképére, és elégedetten nyugtázta, hogy igenis tetszik magának. Arra a döntésre jutott, hogy a jövőben senki, de senki nem törheti össze az önbizalmát. Nem alkuszik meg, mint ahogy Robyval tette, mert meg volt róla győződve, hogy neki ennyi jutott, és nem fogja hagyni, hogy egyetlen férfi, vagy akár valamelyik anorexiás munkatársnője kiforgassa önmagából, vagy a magába vetett hitéből. Mert van mire büszkének lennie, igenis van. És ha nem jön el a szerelem ebben az évben, majd eljön a következőben, vagy utána, hisz mindenkinek megvan a párja, a lelki társa, akire érdemes várni…- gondolta, és megerősítette magát a másnapi vacsorára.

Judith remekül nézett ki. Nem csak önmagához, hanem bárkihez képest is. Gyöngyökkel finoman díszített, lágy esésű, bézs színű ruhát öltött, melyet már ezer éve megvásárolt, de sosem volt bátorsága felvenni, merész dekoltázsa miatt. Amikor előző este Trudy előhalászta a bőröndjéből, ő csak szabadkozott, és hárított, nem akarta ezt a könnyelmű pillanatában bepakolt ruhát felvenni, mert nem érezte magát elég csinosnak ahhoz, hogy ebben mutatkozzon. Amint azonban másnap magára vette, és megfordult a tükör előtt tudta, hogy Trudy jól látta, hisz valóban fantasztikusan festett a lágy kelmében. Szép, napbarnított bőre ragyogott a gyöngyök fényében, keblei buján bukkantak elő a ruha mély kivágásából. Judith áldotta az eszét, hogy a nyár elején annyi időt fordított a napozásra az erkélyén, mint még soha. Csinos lábszára épp a megfelelő mértékben látszott ki a szoknya alól, bokája karcsúnak tűnt a magas sarkú, halvány színű szandálban. Mézszőke fürtjeit szabadon hagyta, hogy a vállára omoljanak, sminkje mindössze némi pirosítóból és szájfényből állt. Ennyi elég is volt, csodásan nézett ki, és úgy is érezte magát. Trudy szájtátva meredt rá. Nem hitte, hogy egy ruha, egy kis smink ilyen nagy változást idézhet elő valakin. Nem. Valami történt vele, de Trudy nem tudta, hogy mi. Egészen másképp csillogott a szeme, egészen megváltozott az arckifejezése tegnap óta.

- Gyönyörű vagy…hódító – mondta elképedve Trudy, miközben saját olajzöld, a szeme színéhez tökéletesen passzoló ruháját lesimította. Megrázta vad sörényét, és folytatta: - Mintha történt volna veled valami, amitől ilyen… ilyen felszabadult az arcod.

- Nyugodtnak érzem magam… és igen. Nem akarok Robyval foglalkozni többé, úgy érzem, hogy egy kellemetlen, nehéz terhet hagytam Stuttgartban. Nem hiszem már magamat … nos, nem gátol többé a kapcsolatom Robyval. És ahogy most a tükörbe pillantok… mintha az Isten is nekem teremtette volna ezt a ruhát, nem? – pördült meg a tükör előtt elégedetten.

- De igen, viszont nem ettől ragyogsz…hanem... nem is tudom. Nyugodt vagy és magabiztos Mondd, mit csináltál az éjszaka magaddal? – mosolygott értetlenül barátnőjére.

- Semmit – nevetett fel Judith. – Úgy döntöttem, hogy nem erőltetem a jövőben a kapcsolataimat, nem kapaszkodok egy férfiba sem, mintha egyedül kevés lennék az élethez. Akinek tetszem, annak így, gömbölyűen is tetszem, és aki veszi magának a fáradtságot, az megtudhatja azt is, hogy nem vagyok kevésbé jó társaság, mint a többi nő, csak nekem idő kell és bizalom ahhoz, hogy kinyíljak. Most viszont egészen csinos vagyok…

- Fantasztikusan nézel ki! – lelkesedett Trudy, és kivételesen valóban azt mondta, amit gondolt. – Viszont akár le is mehetünk a hallba, mert a kocsi bármelyik pillanatban itt lehet értük.

- Igaz. Indulhatunk! Csak még magamra veszem a stólámat – mondta, és egy színben tökéletesen illeszkedő selyemsálat kanyarított magára.

Valóban nem kellett hosszú ideig várniuk, mert hamarosan megérkezett a kocsi. Impozáns fekete, ez esetben légkondicionált Mercedes érkezett értük, és ők, mint két hercegnő, akik bálba készülnek, úgy szálltak be a luxusautó hátsó ülésére. A sofőr udvariasan tájékoztatta őket út közben az összes látnivalóról, sőt, még arról is, hogy hol, milyen elvárásokat támasztanak a turistákkal szemben, esetleg milyen belépőjegyet kell vásárolniuk, ha be akarják járni az adott látványosságot. Szépséges épületeket, tereket mutatott meg nekik idegenvezetőjük, mégis akkor lelkesültek fel a leginkább, amikor a Nagy Bazárhoz érkeztek. Szinte úgy kellett magukat visszatartani, hogy meg ne kérjék a sofőrt, ugyan álljon már meg egy fél órára, amíg ők beugranak egy pillanatra, hogy kifosszák az összes üzletet… S ekkor a sofőr megállt, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvük egy kis időt esetleg a bazárban tölteni, mielőtt továbbmennének, hiszen a vacsora csak másfél óra múlva kezdődik. Trudynak és Judithnak sem kellett több, kiugrottak a kocsiból és szinte meg sem várva a testőrré avanzsált sofőrt belevetették magukat a nyüzsgésbe, mely az egész bazárt jellemezte. A két nő úgy érezte, mintha a Kánaánba érkeztek volna, amint a kimondhatatlanul széles választékkal rendelkező üzletek között tobzódtak. Nem zavarta őket a fekete szemek vágyakozó, olvadó, olykor szinte tolakodó pillantása sem, észre sem vették, hogy férfiak is vannak a közelben, nem csak áru, áru és áru. Az aranyüzletek az egész utcát bevilágították fényükkel, elvakítva szinte az arra járó, gyanútlan vásárolókat. Úgy vonzotta a két lányt az arany színe, mint éji lepkéket a lámpa fénye. Egy különösen nagy ékszerboltba léptek be, ahol egy magas férfi épp egy másikat, nyilván az alkalmazottját szidta. A lányok nem értették a szidalmakat, de a hangsúlyból érezték, hogy a tulajdonos nagyon mérges lehet. Arckifejezése agresszivitásról, durvaságról árulkodott, keskeny, csontos arcát a düh ráncai szabták. Aztán a férfi felpillantott, és nyomban a kereskedő széles, tenyérbe mászó mosolyával fordult feléjük. Szeme, melyben a legkisebb finomságot, vagy valódi kedvességet sem lehetett felfedezni, megállapodott Judithon, és meredten, szinte Trudyt észre sem véve bámulta őt. Judith nemcsak a kereskedő furcsa tekintetétől, hanem az árukészlet különös darabjaitól is mélységes zavarba jött, mert az ékszerek között sok erőszakos, szinte perverz tárgyú szobrocskát fedezett fel. Trudyval összenéztek, és már fordultak is ki az üzletből, de a férfi mély, reszelős hangja megállította őket:

- Hölgyem! Önnek adom a legszebb ékszeremet, ha megtisztel azzal, hogy megiszik velem egy teát! – mondta még mindig Judithra meredve. – Csak jöjjön vissza, hogy gyönyörködhessek ebben az aranyszínű hajkoronában! Egyetlen szálja is megszégyeníti aranyaimat a ragyogásával!

- Ugyan kérem, mit gondol? – pillantott Judith zavartan, és kínos gombóccal a gyomrában a megtermett férfira. – Azt hiszi, hogy megvásárolhatja a társaságomat?

- Mindennek van ára, Hölgyem, mindennek… az embereknek is… - mosolygott visszataszító arccal a férfi. Judith undort érzett egy pillanatig.

- Nos, én nem vagyok eladó. Kérem ne zaklasson! – mondta határozottan, hátat fordított a férfinek, és kilépett a boltból, ahol a sofőr biztonságot nyújtó alakja várakozott rájuk.

Judith nem sokat töprengett a kellemetlen közjátékon, újra lefoglalta a bazár varázslatos világa. Már hallott arról, hogy a török férfiak ajánlatokat tesznek a külföldi nőknek, de azt is hallotta, hogy nem tolakodóak, ha a nő határozottan nemet mond, ezért nem kell tartani tőlük. Ő pedig úgy érezte, hogy elég határozottan kifejtette a véleményét a közös teázással kapcsolatban. Elmosolyodott újkeletű bátorságán, mely még egy pár nappal ezelőtt is kizárólag a rémült megfutamodásban merült volna ki. Ragyogó, de kielégületlen tekintettel szálltak vissza a kocsiba egy óra elteltével, és tudták, hogy ide másnap visszatérnek, ha törik, ha szakad, ha összes eurójuk bánja is.

Folyt.köv.