Élet Káoszban-3.
Útban a Szerkesztőség felé többször eszméltem arra, hogy dühös autóstársak rázták felém az öklüket, mert a lámpánál nem indultam el időben, amikor zöldre váltott. Teljesen kész voltam. Az agyam hajtogatta, hogy lehetetlen, míg az ösztöneim azt súgták, hogy nagyon is lehetséges, hisz itt a bizonyíték. Itt a corpus delicti arra vonatkozóan, hogy éjjel nem álmodtam, valóban hullák taperoltak, és magukkal akartak cibálni valahová, ki tudja hová? Talán a pokolba. Egyetlen szó ötlött fel bennem, melyet mintha az összes támadóm halkan, zümmögve kántált volna, miközben ráncigált: Colon, Colon, Colon.
- Édes Istenem! – sóhajtottam a fejemet a kormányba verve. – Mondd, mit vétettem ellened, hogy ezzel büntetsz?
Persze választ nem kaptam. A Szerkesztőség épülete előtt, parkolás közben nem sok hiányzott, hogy összeütközzek egy másik járgánnyal.
- Meg vagy húzatva Angie? Mit száguldozol a parkolóban? Ki akarsz nyírni? – kiabált át a kocsimba George, a kedvenc kollégám, akivel már ősidők óta egy helyen koptattuk a klaviatúrát.
Én bocsánatkérő idióta vigyorral bólogattam felé, azt sem tudtam, hogy mit kérdezett. Szinte nem is érzékeltem a külvilágot, mintha ködben kóvályogtam volna, úgy mentem be a terembe. Köszönés nélkül vonultam végig a munkaasztal sorok között, és csak arra az egyre tudtam gondolni, hogy kiderítsem az éjjel történtek okát.
- Mi van veled kislány? Olyan vagy, mint aki alva jár – ért utol George lihegve.
Valószínűleg futott, az arca is kipirult.
- Futottál, George? – kérdeztem meglepetten.
- Igen. De az csak egy dolog, hogy nem állsz meg, amikor szólok hozzád. A lényeg az, hogy nem sok hiányzott egy jó kis karambolhoz. Te meg úgy járkálsz, mint akinek elmentek otthonról…
- Ugyan már! – mondtam békítő hangon. – Ne fújd fel a dolgot! Nincs jó napom.
- Jah! Akkor már nekem se legyen? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem azt mondom, de tényleg ócska egy nap ez a mai, úgyhogy kérlek, hagyj békén a piti kis problémáiddal!
- Majdnem összeütköztünk. Meg is halhattam volna…
- De félted a kis szarost… - motyogtam cinikusan. – Hol volt még a karambol!
- Mi az Angie? Mi történt? Nagyon kész vagy! – váltott hangnemet George.
Látta, hogy a szemtelenkedésem a régi, de a szokásos gunyoros kis mosoly nem ül az ajkamon.
- Hülyének fogsz nézni, ha elmondom.
- Már most is annak nézlek, úgyhogy nyugodtan fogj hozzá… - nevetgélt.
- Ez most nem vicces, barátom, úgyhogy mielőtt elmesélem, van egy kis kutatnivalóm – ráztam le, mint kutya a vizet. – Ennek örömére szállj le rólam! Nincs semmi dolgod?
- Oké, lekoptam – mondta maga elé, és már ment is az asztalához, amely átellenben, három munkaállomással volt arrébb az enyémtől.
Leültem, és bekapcsoltam a komputert. Azért imádkoztam, hogy a Szent Internet húzzon ki a csávából. Bár szinte biztos voltam benne, hogy az, amit esetleg megtudok, valószínűleg még mélyebbre taszít. Előre féltem a keresés eredményétől. Egyetlen támpontom a hullákon túl a „Colon” szó volt. Beütöttem a keresőbe, és vártam, hogy mit dob ki a gép.
Egy tíz oldalas listát kaptam. Első helyen a Colon Hydro Terápia szerepelt, ami valamiféle méregtelenítő vastagbéltisztító kúra. Nem hittem, hogy erre akartak volna rávenni az oszladékok. Találtam Colon hotelt, Colon áruházat, plusz rengeteg spanyol oldalt, melyekből egy kukkot sem értettem. A hatodik oldalon azonban a szemembe vágódott egy link: Colon Káoszban.
- Ez lesz az – gondoltam, pedig semmi nem utalt rá, hogy a segítségemre lehet ez a cikk. Mégis éreztem, hogy jó helyen keresgélek.
Rákattintottam a linkre, és csak azután jutott eszembe, hogy éppen menthetetlenül belekutyulom magamat valami nagy marhaságba, amiből nem lesz egyszerű kimászni.
Folyt. köv.
|
|