Megcsalók IV.
Megmozdult, s ezzel szétválasztotta a két egymásba fonódó tekintetet.
- Úristen! Hogy nézhetek ki? – villant az eszébe, aztán elszégyellte magát, mert észrevette, hogy a férfi nem szerelmes, hanem inkább aggódó pillantásokat vet barátnőjére.
- Mi történt? – kérdezte halkan.
- Pánikrohamom volt – mondta Trudy egyszerűen, mintha naponta megesett volna vele, hogy rohamot kap.
- Micsoda? – meresztette a szemét Jud, akinek fogalma sem volt róla, hogy Trudynak ilyen problémái vannak. – Te pánikbeteg vagy?
- Nem vagyok pánikbeteg – vonta össze a szemöldökét Trudy. Hátradobta a haját, és a férfi felé nyomta melleit. – Csak rohamom volt.
- Az embernek nincsenek csak úgy rohamai Trudy! – értetlenkedett a szőke lány, és egyre zavarosabbnak érezte a történetet. – Miért nem ébresztettél fel?
- Olyan édesen aludtál, nem akartalak zavarni.
- Ezért inkább zavartál valaki mást? – pillantott a férfira, aki még mindig nem mozdult Trudy mellől.
- Magam vettem észre, hogy a kisasszony rosszul van – mondta. – Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Ralf Ali Hammed – nyújtotta a kezét, és ültében meghajolt a lány felé. Jud úgy érezte, mintha áram ütötte volna meg, amikor kezét a férfi száraz, meleg tenyerébe csúsztatta. – Milyen fura… - motyogta.
- Parancsol? – húzta fel a szemöldökét Ralf még mindig kezében tartva Judith kezét.
- Elnézést… a neve. Érdekes… - dadogta, és menthetetlenül nevetségesnek érezte magát. A férfi elmosolyodott:
- Igen. Nos, édesanyám német, tőle kaptam az egyik nevemet a nagyapám után, édesapám viszont török, tőle ered a másik nevem.
- Értem… jaj ne haragudjon – eszmélt a lány, hogy ő be sem mutatkozott: - Judith Wagner vagyok, Trudy útitársa…
- Igen, észrevettem – mosolygott tovább a férfi, és elengedte Jud kezét.
- Ó – gondolta a lány zavartan. – Mintha egy darabot vett volna el a szívemből – A kedves kézre nézett. A férfi követte a tekintetét, és újra elmosolyodott.
Trudy hol Judithra, hol Ralfra pillantott, és a homlokát ráncolta. Ezt férfit ő akarta, és tudta, hogy meg is szerzi, hisz mindig megszerezte, amit akart. Alig-alig zavarta, hogy Jud olyan ájult szerelemmel bámult rá máris.
- Judithnak úgysem lehet esélye velem szemben, még haragudni sem fog, ha én nyerem el ennek az álompasasnak a rokonszenvét – gondolta, és nyomban fel is mentette magát. - Tudja ő, hogy jobb, ha nem álmodozik ilyen férfiakról, mert annak csak keserű csalódás lehet a vége, tulajdonképpen megkímélem egy kellemetlen visszautasítástól…- gondolta Trudy, és még közelebb hajolt a Ralfhoz.
- Meghívhatjuk vacsorázni? – kérdezte azzal a nézéssel, melyet Jud már jól ismert. Ez volt Trudy ellenállhatatlan vadászpillantása, melytől minden férfiban felébredt az ösztön, hogy ezt a vörös, macskaszemű szépséget a magáénak tudhassa.
Nagyon úgy tűnt, hogy Ralf sem más, mint a többi hím, megbűvölten meredt Trudyra.
- Nagyon köszönöm a meghívást, örömmel elfogadom – mondta, és azzal a már ismert szívdöglesztő mosolyával bólintott a lányok felé. A kapitány hangja szólalt meg a hangszóróban, és kérte az utasokat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket, mert a gép rövidesen eléri az isztambuli leszállópályát.
- Mi volt ez az egész Trudy? – súgta barátnője felé Jud, miközben teljesítette a kapitány utasítását.
- Majd elmondom, ha leszálltunk – mondta Trudy csalafinta mosollyal, és olyan elégedett arccal kapcsolta be a biztonsági övét, mint egy macska, aki épp az imént fogott meg egy egeret.
Folyt.köv.
|
|