Megcsalók VI.
- Azt mondtad, hogy beszámolsz erről a pánikrohamféleségről – nézett összehúzott szemmel Judith a barátnőjére
.
Már a szobájukban pihentek, lezuhanyozva, frissen, tiszta ruhában. Judith egészen eddig a percig várta, hogy Trudy feltárja előtte a színjáték okát. Tulajdonképpen nem is az okát, hisz az tökéletesen világos volt előtte, sokkal inkább a mikéntre volt kíváncsi, és arra, hogy mik a további tervei Ralffal. Bár, ha őszinte akart lenni magához, az sem volt rejtély a számára, ismerte jól a lányt. Amióta csak az eszét tudta, mindig megszerezte amit csak akart, és könnyedén átlépett rajta, vagy akár másokon, hogy a céljait elérje. Nem rosszindulatból – gondolta Judith – nem, nem azért mert másoknak fájdalmat akart okozni, egyszerűen csak ilyen volt, kicsit önző, kicsit bolondos, és persze nagyon vonzó. Olyan vonzó, hogy még a nők sem tudtak neki ellenállni, nem lehetett rá haragudni, annyira gyermetegen csapott arcon olyan embereket is, akiket szeretett úgy, hogy még csak nem is tudta, mekkora fájdalmat okozott ezzel nekik. Kedves volt, és szórakoztató. Ezért imádták a férfiak, és ezért vonzódtak hozzá a nők.
Judith egy kicsit mindig féltékeny volt rá, irigyelte filigrán alkatáért, napsugaras természetéért, és azért a megfizethetetlen képességéért, hogy bárkit az ujjai köré tudott csavarni. Most azonban Judith haragudott rá. Maga sem tudta, hogy miért, hiszen Trudy látta meg először a férfit, de ő mégis úgy érezte, mintha megcsalták volna. Trudy nem is fogja érteni, hogy miért esik nekem rosszul ez a Ralf dolog – jártatta az eszét. – Persze, hogy nem , hisz nekem ugye ott van az egész molyrágta életem a megfásult kapcsolatommal, az unalmas munkámmal és az elérhetetlen vágyaimmal. Mit is képzelek én? Egy ilyen férfi mit akarhatna tőlem? Valószínűleg Trudynak eszébe sem jut, hogy nekem is tetszhet Ralf, egyszer én is szeretnék egy gyönyörű férfi karjaiban ébredni…
- Nohát az a helyzet, hogy kiszúrtam a gépen Ralfot, amikor a mosdóba mentem, te pedig édesdeden szunyókáltál. Nyomban tudtam, hogy valahogy fel kell magamra hívnom a figyelmét, és beugrott, hogy Lisa a könyvelésen mesélte, hogy nem tud repülni, mert azonnal pánikrohama lesz a gépen, és ez mennyire borzalmas érzés, mert ugye ott nincs hová menekülni, és így tovább… Szóval visszafelé a mosdóból Ralf széke mellett megroggyant a térdem, – mosolygott a lány, és kecsesen keresztbe rakta hosszú lábait – és a homlokomra szorítottam a kezemet, mint aki nem képes tovább tartani magát... – Itt hatásszünetet tartott. Judith érezte, hogy a torkában dobog a szíve, az járt a fejében, hogy vajon neki miért nem jutnak hasonló dolgok az eszébe. Miért nem ő vette észre a férfit, miért nem ő ájult sápadtan az ölébe… Szinte átélte a történteket, de a saját főszereplésével, Trudyt keményen száműzve a darabból.
- Nos, ő ezt észrevette, és azonnal felállt, hogy segítsen. Megkérdezte, hogy mit tehet értem, és a helyemre kísért… akkor tértél magadhoz… Most miért nézel rám ilyen arccal?
Tehát nem ájult az ölébe – gondolta Judith. – Én beleájultam volna, az biztos. Neki elég volt egy bizonytalan lépést tennie, s máris ugrott a férfi, hogy segítsen rajta.
- Milyen arccal? – kérdezte zavartan.
- Ilyennel… ilyen rosszallóval. Mi a baj? Nem ártottam én senkinek ezzel a kis szerepjátszással…
- Nem! Dehogy! – mosolyodott el gyorsan, összeszedve magát Judith. Amint felfedezte, már nyomta is el magában az utálatos kis zöldszemű szörnyet, ami mindig a hatalmába kerítette, valahányszor Trudy a hódításairól mesélt. – Nagyon ügyesen felhívtad magadra a figyelmet… És mik a további terveid?
- Nálam van a telefonszáma. Szerinted tolakodó lenne, ha telefonálnék neki, és elhívnám ide a hotelba vacsorázni? – kérdezte egy cseppnyi bizonytalansággal a hangjában Trudy. – Talán még várnom kellene, de annyira szalad az idő… gondolom nem modortalanság, hisz elfogadta a meghívásomat…
- Szerintem nyugodtan felhívhatod – mondta határozottan Judith. – A meghívást elfogadta, úgyhogy az lenne udvariatlan, ha nem keresnéd.
Trudy nem is törte tovább a fejét, azonnal tárcsázott. Judith elterült a pamlagon, ami a szoba hatalmas, kétszárnyú ablaka alatt terpeszkedett, és bár feszült figyelemmel várta a beszélgetést, újra rabul ejtette az utca forgataga, mely így, szinte kézzelfogható távolságban volt tőle. Az első emeleten kaptak szobát, ami amellett, hogy fantasztikusan romantikusan volt berendezve, sajnos roppant zajosnak tűnt már az első ott töltött órában is. Szerencsére az utcáról, melyre az ablak nyílt kitiltották az autóforgalmat, ugyanakkor üzletek garmadája kínálta itt magát. Az utcai rikkancsok, és a portékájukat kiabálva reklámozó kereskedők hangorgiája betöltötte a szobát. Judith kinyitotta az ablakot, hogy beszippantsa Isztambul fülledt, erotikusan fűszeres illatát, mely első perctől fogva, ahogy Törökország földjére léptek, megbabonázta. Leverte a lábáról a hőség ugyan, de mit sem számított, ha arra gondolt, hogy szabad, és bármikor őrült kalandokba bocsátkozhat ebben az izgalmas, felpörgetett ritmusú városban, ahol számára nem léteztek szabályok. Szabályok, melyeket Németországban hagyott, szabályok, melyeket mindig pontosan betartott, szabályok, amik meghatározták eddigi életét, és szabályok, amik azért vannak, hogy felrúgja őket, és szabályok, melyeket fel is fog rúgni. – gondolta magában mosolyogva, és Trudyra pillantott, aki akkor szólt bele a kagylóba, Ralf nyilván felvette a telefont:
- Hallo Ralf, itt Trudy Meier, tudja a repülőgépről… óh, örülök, hogy … igen a vacsora miatt hívom… valóban? …. Nos nagyszerű… Persze, hogy elfogadjuk, ez remek lehetőség… Köszönjük a meghívást… akkor viszlát holnap…
- Ezt nem fogod elhinni! – mondta Trudy ragyogó arccal. – Micsoda szerencse!
Szinte szótagolva beszélt, annyira izgatott volt attól, amit Ralftól megtudott.
Folyt.köv.
|
|