Azon a szerdán fáztak a fák is,
a város alatt kanyargott
a befagyott kanális.
Még a Hold is megrogyva reszketett,
csak a jégvirág volt éber,
mint az őrült, úgy nevetett,
éle volt a levegőnek,
s ő végre élhetett.
Azon a zord szerdán én sem fáztam,
kinn az ezüst télben
jégfehér ruhámban.
Hótakarta füvön nem taposott talpam,
befagyott tócsán át
pilleként szárnyaltam.
Jégfehér ruhámat nem szennyezte folt,
s hogy mi történt akkor éjjel,
nem tudja más, csak a Hold.
Az a fura nap egy bolond szerda volt,
árván hagyott kocsiból
szomorú dzsessz dalolt...
*
*
Megdermedt egy könnycsepp fénytelen szememben
mindent látok most már,
hisz halhatatlan lettem. 

2007. 10. 13.