Mint a vaskos ködöt, mi rád telepszik, megfojt és a melledre fekszik, úgy gyűlölöd, a szelet novemberben embertelen, csípős hidegben mi körbefon és átzúg a kabáton, bőrön, és zsigeren, nem ül meg a vállon, beléd mászik, ijesztő idegen, hideglelős, őszi éjeken, mikor a nappal gyenge, és nem véd, az ősz a sötétet őrjöngve dobja feléd, s üvöltve szedi szerte az arcbőrödet szeletekre a novemberi szél, miközben a tested szenved, és habzó szájú kínzójának gyors halált remél.
