Nyitott szemmel jártam,
rózsaszínben láttam,
azt hittem így élhetek,
hibát nem is véthetek.

Ha elért az álom,
véltem, már van párom,
ébren és a párnákban,
elbújtam a karjában.

A csókjában éltem,
mellette nem féltem,
mikor magához ölelt,
mindig csókot követelt.

Uralkodott rajtam,
vágyam néki adtam,
két karjában ringatott,
nem szeretett, altatott.

Száll a köd előlem,
máris tisztán érzem,
nem elég csak ránézni,
de látni is kell, kérem.