Közeleg lassan az idő. Általában 11-és és 3 között várható a jötte. Mikor megszólal
a csengő új érzi forog vele a világ. Kővé zsugorodik a gyomra. Ott bujkál benne az
érzés, amit nem tud megszokni.
És egyre gyakrabban jelentkezik, amitől időnként szédülést érez. Nincs menekvés.
Úgy érzi elveszett, mint fagyban a termés, mint a sötétben ellobbanó gyertyaláng.
A félelem, szégyen szintre elveszi az eszét. Nem gondol semmire csak arra, meddig
bírja, mikor lesz vége. Amikor eléri a nihil. és a nirvána biztonsága? Mert a mostani
helyzetben csak ez jut eszébe
Annyi ereje sincs, hogy megpróbáljon valami kiutat találni. Csak ez a megsemmisítő
érzés tombol benne.
Kreativitása elveszett valahol. Csak a devizaár emelkedés, a törlesztő részletek őrlik,
kavarognak benne.
Egy ideig tologatva a számlákat, még ment a dolog, de ahogy nőt a havi törlesztések
összege, úgy folyt ki kezéből a megoldás.
Kapkod. Szinte napok vannak, és kockából főzött húslevest eszik, apró kenyérkockával
dúsítva. Ez is mannának tűnik, főleg akkor, mikor arra gondol van akinek ennyi sem jut.
És lassan kezd megfordulni a világ. Filléres recepteket talál ki. De nem meri elmondani
senkinek.
Hogy is tehetné, hisz a leves mellé nem kockáz kenyeret, csak megissza. De egyre több,
most már olcsó, de ízletes megoldást talál.
Ez döbbenti rá arra, ha sikerült kevés pénzből, mégis egyre finomabbakat készíteni,
akkor nagyban is gondolkodhat.
Ott motoszkált az agyában egy gondolat, egy reklám. Utána nézett, és már tudta, van
megoldás. Lesz otthona, és meg fog tudni élni. Csak versenyt kell futnia az idővel.
Versenyt azért, hogy ne süllyedjen a megsemmisülésbe.
Mikor megszólal a csengő, már nincs benne az görcsös félelem. Tudja, megmenti az
életét. Nem enged a remény nélküli kétségbeesésnek.
Kinyitja az ajtót, és ott áll a postás, egy ajánlott levéllel a kezében. Már nem reszkető
kézzel írja alá a felszólítót , mert tudja, minden jóra fordul, ha segít az isteni hatalomnak.
Hisz a tétova gondolat akkor született, mikor csak úgy beült, elmerülni a templom
csöndjében.
