Nem látlak többet.
Az első pillantás,
maga volt a csoda.
Úgy öleltelek vele,
mint mást még soha,
vágytam rád nagyon,
akartalak.
Forró vágyam arra késztetett,
letépjem aranyos ruhádat,
azokat a gyűrött rongyokat,
meztelenül lássam valóságodat.
Domborulatodon,
végig siklott az ujjam,
két tenyerembe zártalak,
mert testedre vágytam,
ne legyek egyedül árvaságban.
S ha láttál már csigát, tudhatod,
mily gyorsan siklott rajta nyelvem,
egyre hevesebben becéztem testét.
Meg akartam törni, szűzi erényét.
Ő volt számomra a vigasz,
mert gyötört a vágya,
együtt ültünk a kanapéágyra
Utolsó pillantásom is néki adtam,
és hirtelen beleharaptam.
Szó nélkül tűrte, még akkor is,
hogy már könnye csorgott ajkamon,
mely erős volt, és olyan édes,
hisz a konyakmeggy csak erre képes.