Mikor férjhez mentem, elvesztettem az eszem. Mikor elváltam
a türelmem.
De ha újra férjhez megyek,  akkor az emlékezőtehetségem.

Rózsaszínben láttam a világot, és nem vette m észre, amit
akkor kellett volna. Pedig szegény jó apám még az utolsó
pillanatban, az anyakönyvezető előtt is tett egy kísérletet,
hátha megjön a józan eszem.
Már jött be, a minket összeadó anyakönyvezető, mikor
apa félig hangosan odasúgta:
- Jól meggondoltad?
Mindenki nevetett, mert azt hitték vicc. Én is. Később jöttem
rá, ő komolyan kérdezte. Igaza volt, de van két  szerető
gyermekem, és ma már 3 unokám.

Így válás után 25 év távlatából, valahogy az akkor dühítő,
bántó dolgok,ma már jelentőségüket vesztették. Csak
nevetséges nüánszok. Így az, ami akkor vérig sértett, és
akkor nagyon bántó is volt….de mesélem.

Már 8 hónapos kismama voltam, és veszélyeztetett terhes.
Ezért a párom vitt minden hova – ami távolság volt – kocsival.
De sajnos már akkor borjúkötélen volt, orvosi előírásra, amit
igen nehezen viselt.
Nélkülem nem tudom, mit, és hogyan, és hányszor szólt
ki az ablakon, de egyszer akkor tette, mikor én is vele voltam.

Városunk zöldövezetében laktunk egy magánházban, és épp
a városba igyekeztünk. Az út szélén kerékpárosok szintén
ezt tették. Ez a „jóember” elfelejtkezett magáról, vagy rólam.

Egy csinos, szép, jó alakú leányzó mellett haladtunk el,
mikor is a nyitott ablakon, valami minősíthetetlen módon
hangosan kiszólt:
- Pinaaaa!

De már húzta is a nyakát,…várva, hogy nekiesek Nem tettem,
bár, szívesen behúztam volna neki egyet.
Reméltem, többet nem próbálja meg, mikor vele vagyok.
Tévedtem. Alig 5 perc múlva megismétlődött, és most, már
szinte várta a reakcióm, és dühítette, hogy nem szóltam semmit.

Nem véletlen. Tudtam, hogy ezzel kihozom a sodrából,  mert
nem nevettem,  de nem szóltam érte. Ő meg magában füstölgött

Ekkor vettem észre, a jóval előttünk haladó kerékpáros srácot.
Hirtelen elkezdtem letekerni az ablakot.
Megrökönyödve nézett rám, mert sosem engedtem, hogy a
mellettem levő ablak nyitva legyen. Mikor mellé értünk, hangosan
és érhetően kiszóltam:
- Fasziiii!

Életem párja meglepetésében, úgy vette a levegőt, mint akitől
elvették a vastüdőt. Közben leállt az út szélén, és így lehagyott a
kerékpáros is bennünket. Miután látta a pocakom, biztos vagyok
benne, megértette, hogy ezt nem a véletlenül mondtam, és nem
is neki szólt. Mikor elhaladt, a férjemen röhögött, és nem rajtam.

Hites párom pedig lefejelte a műszerfalat, mint teknősbéka a
szamócát,  és kínjában csak nevetett. De az biztos, hogy soha
többet nem szólt ki az ablakon, - legalább is mikor vele voltam.