Kedves erőszakossággal
bújt mellém a hajnal.
Mire a reggel rám talált,
már hüppögve álmodott,
de  nem mondta el,
hogy miért zokogott.
Könnyének cseppjei,
a járdán halkan csorogtak,
megfestett köpenyén,
feketén ragyogtak.
Zenészként  játszottak,
felsíró zongora futamot,
tangónak lassú ritmusát,
dobolva mellé dallamot.
Ringatva csitítgatták,
álmából felriadt bánatom,
s mire átölelt a reggel,
az eső illatú pára,
táncának hetedik fátylát
terítette, a fákra.