Lassan vége van az ősznek,
kitárt karú ágakkal állnak,
szégyenlősen a fák.
Lombruhájuk sárgászöld színét,
az ősz,
mély barnára festi át.
Már nem zizegnek,
Lassan
földre hullnak,
meztelenül hagyva a fákat,
szégyenlősen ringanak az ágak.
Az ősz,
még egyszer vággyal ölelkezik,
velük táncol egy kéjes éjszakát.
Szellőjével megcsókolja testük,
végig simít minden hajlatot,
mielőtt messzire futna,
azt suttogja,
jövőre újra itt vagyok.
Mikor  a tél eléri őket,
már messzire jár az ősz
Így dérrel,
hóval lepi be a meztelenkedőket,
takaró alatt alhassanak egy évszakot.
Reggelre a fák álomba zuhannak,
de álmukban,
leveleket szülnek a tavasznak.