Szines levelek garmadában
mint eltévedt vándor baktatok.
Ezüst hajam,
rőt fényben csillan,
zokog a létem,
fáradt vagyok.
Puha levélpárnán ülök,
átkarol a szellő csendesen,
egy platán a koronájába emel,
- Te vagy az én királynőm,
más senki sem.
Oly gyöngéden ölel,
mint  folyó szigetgyermekét,
fény az árnyékot,
mint lecsorgó könnyem,
arcom szarkalábját,
ha lelkemet,
a bánat fogja át.
Halkan, kánont zümmög
a sok, színes levél.
Sóhajukkal megsimogatnak,
mint a hóvirágot,
az ébredező tavaszi szél