A szürkület már leselkedett az ablakon, de beszökni még nem tudott.
A nő az asztalnál ült, és egy verseskötetet lapozgatott.
Az előtte fekvő kötetből egy verset keresett, mikor eszébe jutott a kislány.
A kislány, aki alig 12 évesen meg akart halni, mert úgy érezte vége az életének.
Annyira gyerek volt, hogy nem is tudta mit tegyen ezért. Hisz szerette az életet,
ami igenis mozgalmasan zajlott.
.
Jól tanult az iskolában, szépen szavalt, szépen énekelt, és ügyes tornász volt.
De egy nap nem sikerült az ugrás, mert nem pörgött ki rendesen a szaltója, és
félig a hátára esett. Nagyon megijedt, mert úgy érezte, elfogyott a levegő, és
 fuldoklott. Lassan megszűnt a fulladás, és nem is fájt semmije. Teljesen
megnyugodott, hisz nem lett semmi baj.
Pedig a baj az megmaradt. Az eséskor meghúzódott a gerinc, és elmozdultak
a csigolyák.
Nem kellett egy év, és az egyik csípője, már szinte teljesen a hóna alatt volt,
a másik oldalt pedig a háta  csúnyán kipúposodott.
A gyerekek, és sajnos a felnőttek egy része is  nagyon kegyetlen tud lenni.
Sokat csúfolták.
Egyre inkább elzárkózott az emberek elől. Amikor egy alkalommal a tükörbe
nézett, és meglátta magát, úgy döntött meg akar halni. Alig evett, és egyre
csak fogyott.
Egy nap édesanyja azt mondta:
- Kicsi lányom utazunk?
- Hová anyu?
-  Szlovákiába!  - Nem értette igazán. De arra gondolt biztosan őt szeretnék
felvidítani.
- Elviszlek egy csontkovácshoz,  Szelőcére!
Pista bácsinak hívják, aki segíteni fog  neked  - meglátod! -
Az anyukája ezt olyan hittel mondta, hogy ő is reménykedni kezdett.

A közeli nagyvárosban foglaltak szállodai szobát. Taxival mentek egy kicsi
falucskába, a bácsihoz. A szobában, ahova bevezette őket, csak egy ágy volt,
egy szék, és egy asztal.
Az ágyra egy koszos pléd volt terítve, rajta egy még koszosabb kabát. A szobában
áporodott, és büdös volt a levegő. Pista bácsi kedvesen megkérdezte:
- Megnézhetném a hátadat?
A gyerek vonakodva vetkőzött, de nagyobb volt benne a remény, mint a félelem.
- Előre mondom,...nagyon fog fájni!...Csinálhatom?
- Igen - hangzott egy elhaló, de mégis elszánt válasz.
A bácsi megtámasztotta egyik kezét a mellkasán, és a másikkal elkezdte a
csigolyákat igazgatni.....Szörnyű volt!
Alig bírta visszafogni a kiabálást...nagyon fájt,...mintha tüzes késsel hasogatnák a hátát,...
A csípőjét is helyére tette.
Ez olyan mint a ló rúgás.....gondolta, és csendben elájult.
A taxis ölben vitte ki a kocsiba, majd vitte fel a szállodai szobába.
Lefektették, és ő csak aludt,..aludt ...aludt. Néha néhány percre felébredt,
ilyenkor ivott egy - két korty vizet, és aludt tovább 2 napig.
Mikor teljesen éberré vált, úgy érezte ez nem ő. Érezte a változást, és ki
is tudta, - ha óvatosan is - húzni magát.

Ahogy múlt az idő, egyre nagyobb lett testében a változás, és nagyon
hálás volt a szüleinek, hisz nehéz a szegény ember gyerekének ...
de a szeretet gazdagsága, találékonysága mindent kárpótolt.
Utat találtak a gyógyuláshoz.

Mert vitték őt orvoshoz is, de az azt mondta:
- néhány év múlva tolókocsiba kerül,. sosem lehet gyereke.
S mikor ettől elsírta magát, -  még le is szidta, és hisztisnek nevezte.
De egy egyszerű paraszt bácsi, visszaadta az életét. Maradt ugyan némi
nyoma a rosszul sikerült ugrásnak, de ezt már el tudta viselni.

Férjhez  ment,  gyerekei is lettek.....ma is boldogan él, mint a mesében.