Van amikor a csönd dühe,
furcsa zajokat kavarna.
Csak félelmed növelné szava,
Itt kopogás, ott nyögés zaja.

Ha tétova hangon átölelne,
üveg sikolyú mosolyával
elvarázsolva, de hallhatod,
már messziről űzi bánatod.


Ha barátodként mégis átkarolna,
mint fiókákat a fészek otthona,
törli könnyed, megbánásodra várva,
hogy már tegnap, vágytál a halálra.