Ősz pergette avarszőnyegen
Még táncol a nap fénye,
Férfi módjára udvarol a szél,
csodálja a billegő leveleket,
hisz a szépség még bennük él.
Már gyorsan öregszenek,
mint gyémántra zuhanó fény
Úgy izzik fel színük varázsa,
de érzik menni kell,
lejárt az idő,
megérkeztek a határra.
Csöndesen búcsúznak a fától,
elengedik az ágakat.
Szellő zokogása kíséri őket,
könnyeivel nem ébresztheti
az avarba menőket.
Mégegyszer végig suhan
az alvó garmada felett,
csókjával illeti őket.
Csöndesen elmosolyodik,
hisz jövőre újra ölelheti,
a szépséges levélszeretőket