Az ablakból csodáltam az éjszakát,
hulló csillagot nem láttam az égen,
csak magamat képzeltem oda,
de néhány pillanattal később
lehullottam, és átölelt az életem
néha tépett, megkopott, poros,
régóta feledett emlékek sora.
A jó és szép gyorsan elfogyott,
bár volt ami kitartott velem.
De a fájdalom a bánat,
úgy hajolt felém,
ahogy nő az árnyék,
mikor változik a fény.
Lassan érkezik a hajnal,
az ég alján dereng..
Mit kezdhetek én a fénnyel,
mikor az éjszaka annyira szeret.