Döntöttem…

És én úgy döntöttem, most  a konyha kerüljön elém. Bár lassú vagyok, mert a fulladás
nem kellemes dolog, de  így elkerülhetem.
Még mindig elfelejtkezem magamról, és mint régen durr bele. Aha..aztán szívás,
de mekkora! Percekig fújtatok, és dühöngök, ..
–Teneked most elmentek otthonról?  Vagy elgurult a gyógyszered? Mikor tanulod meg,
hogy nincs kapkodás, nincs sietség, nyugi van, azaz lajhárság. Miután így kiosztottam
az agyam, újra nyugodtam vettem a levegőt, és belekezdtem.
A függöny szörnyen bántotta a szemem.  Naa,  azt lecserélem,
ha addig élek is. Bár a hirtelen magamra rántott abnormális
hájruhám miatt, lehettek volna kétségeim. Nem voltak, pedig
kellett volna.
Elterveztem, hogy hozom a függönyt, a létrát, és pikk pakk kész
is. Mind a két elemelő is lett készítve.
Megszületett a nagy terv. Ágika felmegy a létrára, átáll az asztalra,
és  lecseréli  a  régit, egy újra. Alig vártam, hogy láthassam készen.
Na erre még  várni kellet vagy 2 hetet.  Bár most is ment minden,
mint a karikacsapás.
Ja. Miközben léptem volna át az asztalra, a fene tudja hogy,  de
 megbillentem, és bemutattam egy tökéletes landolást. Akkorát
estem, mint egy aratási szerződés, és én voltam a pecsét. Csattantam
egy nagyot és semmi. Senki szomszéd, hogy mi volt ez  robaj,
 mi zuhant le, …semmi.
Én meg csak néztem ki a fejemből, bár homályosan láttam, mert
a függöny szép csendesen betakart. Úgy néztem ki, mint egy  fekvő 
Buddha, akit konyha függönybe burkolózott. Szóval, azt hittem,
megérem a misét.
Pár pillanat meglepett csodálkozás után lassan megmozdítottam
a kezem, a lábam, és működött. Nem kellett  fekve maradnom, és én
fel is keltem, bár remegtem, mint a  nyárfa levél.
Ma aztán nem bírtam tovább, nem én.
Egy életem, egy halálom, de konyhám ablakán, lesz még függöny,
új és tiszta , még ma délután.
És lett. De most nem vétettem el a lépést, de nem ám!