Hasztalan kapaszkodom,
mert a kezemre taposnak.
Arcomon szégyen pírja ég,
és bujdokolok a világ elől.
Ne szégyenkezzen senki miattam,
döntöttem, én már feladtam.
Mindent oda adok,
csak ne legyen teher rajtam.
Inkább leszek szegény földönfutó,
de nyugalmat lelek,
nem kell velem senkinek törődni,
nem leszek terhére senkinek.
Csak el innen,
valami ismeretlen magányba,
hol újra tanulok élni,
s ha mégsem sikerülne,
nem kell miattam, értem sírni.