Ha törve, zúzva üvölteném elég! Megértenéd? Hallanád szarkalábak között bujdosó, arcomra ájult félelem, fuldokló szavát? Vagy önnön gondjaid lennének nagyok, röhögve rajtam. Éreztem, szét akarod tépni a lelkem, mégis hagytam. Inkább legyek megtaposva eldobott, de a hitem nem hagyott. Hányszor kell valakinek megélnie, hogy elvérzik élete? De egyszer véget ér, mint az éjjel, talán a jó is átölel. Könnyektől barázdált , megkínzott arcomon, egy halvány mosoly az útra kell.
