Még nem tudom milyen lesz,
ha nem gyötörnek árnyak.
Mikor a fény szabadon árad,
az éjszaka mint nyugalom árja,
bársonyát terítve, a világra.

Még nem tudom milyen lesz,
ha nem érzem, mi fáj nagyon.
Gondom, bajom elhagyhatom,
a szeretet, mi osztható vagyon,
bársonyát terítve a világokon.

Még nem tudom milyen lesz,
ha nem rúghat belém az élet.
Akkor, tán szférák zenéje várna,
átölelne üdvözlő dallam talán,
bársonyát terítve, lélek világra.

Még nem tudom milyen lesz,
de tudom enyém lesz egyszer.
Akkor – azt kérem – ne sírjatok,
Nem elmúlás, ébredés csupán,
bársonyát terítve, földi lét után.