Ezernyi hangból,
vágy teli sóhajból szőttem
palástot neked.
Remegve várom,
mikor a kezem, megérintheted.
De félek, oly lassan érkezel,
hogy a magány eljegyez,
és feleségnek követel.

Ezernyi csöndből,
bársony dallámából fontam
emlékezést neked.
Még most is érzem
milyen, ha kezem érintheted.
De félek, oly lassan halad,
a mélysége némán eljegyez,
és otthonába fogad.

Ezernyi szellőből,
szelek énekéből fontam
üzenetet neked.
Még most is hallom
milyen, ha a sóhajom, veled.
De a végén, már nem mesél,
nem hallom mit mond a szél
mikor engem elkísér.