Benő a kutya – vallomás

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a végén, ami most az eleje lesz.
Volt nekem egy gazdám és a társa, akit mindig Ilonkámnak nevezett

 Régóta beteg voltak szegények, de ő különösen. Egy reggel elvitték,
sosem láttam többet. Csak a gazdám sírni, és nagyon szomorúnak.
Gyakran hajtottam a fejem a térdére, és olyan, de olyan  jó volt, ahogy
megsimogatta a buksimat. Annyi, de annyi szeretet volt benne.
Ő az utcán séta közben lett rosszul, és azóta, nem tudok róla semmit..
Én pedig öregségemre ide kerültem. Ebbe a menhelynek nevezett, ellátó
intézménybe.

Nem azt mondom, hogy rossz, vagy  egyedül vagyok. Dehogy, inkább
sokan. Enni is kapok, bár sietnem kell vele, mert napi adag van. Nekem
elég lenne, ha ez a sok zabagép nem akarná elenni előlem. Persze közben
fitymálják, szidják,
- de rossz ízű
– minek adnak ilyen vacakot,
-  nem ilyenhez vagyok szokva
 Aha akkor minek vagy itt? De azért két pofára tömik magukba önző módon.
Én már teljesen lemondtam a szabad életről, éreztem csak vegetálok.
És ekkor megtörtént a csoda. Megjelent egy - gazdik szeretnénk lenni -
kinézetű pár. Nem is figyeltem rájuk,
 csak mikor meghallottam a nevemet.

- Uram atyám!  Nekem szólnak! Ez nem lehet igaz! Engem hívnak! Engem,
a kiöregedett ebet. Alig akartam hinni a szememnek, mit is mondok, inkább
a fülemnek. Na azért nem rohantam, mert igen féltem a csalódástól, de
tetszettek. Mikor elmentek
 reménykedtem, jönnek még.

És varázslat történt, én kellettem nekik. Ma már velük élek. Mikor beléptünk a
 lakásba, azonnal beleszerettem. Olyan illata volt, de olyan, hogy a kutya ettől
otthon érzi magát.
Egy palotába kerültem, ahol kényeztetnek, fürdetnek, fésülnek, és igazi külön
fekhelyem lett.
A kosztom mennyei, mint a manna, és csak az enyém, egyedül az enyém.
Beilleszkedtem, a környék kutyái közé is. Tátott szájjal, kihegyezett fülekkel
hallgatják, mikor mesélek nekik, időnként a múltamról.
Szeretem a gazdáékat, és ők is szeretnek. Rátaláltunk a kincsre, ami bennünk
van, és ez, a kölcsönös szeretet.
De száz vaunak is egy vakkantás a vége, boldog vagyok, és mindig jóllakott.