Hosszú úton porköpenyben szél bandukol csendesen,
hull a könnye, mint a zápor, de nem láthatja senki sem.

Egy kis batyu csügg a vállán, és benne minden holmija,
a Viharnak örömére, elköltözik. Távol lesz az otthona.

Csak betolakodónak nézték, koholt vádakkal elűznék.
A közelben már nincs helye. El kell menni messzire.

Zokogó lelkében, tengernyi bántás, égő fájdalom.
Szeretlek. Még az üresen csengő szó is, hatalom.

Csak a  jót látta belőle, csak  őt fújja körbe-körbe. 
De eláztatta, megtaposta,  örömében is dühöngve.

Rászakadt a sűrű csendje,  tovább kell élni életét.
Hiányozni biztos nem fog, de  vár reá a messzeség.

Hosszú úton porköpenyben szél bandukol csendesen,
hull a könnye, mint a zápor, de nem láthatja senki sem.