Benő, a kutya vallomása 
 
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a végén, ami most az eleje
lesz. Volt nekem egy gazdám és a társa, akit mindig Ilonkámnak
nevezett
 Régóta betegek voltak szegények, de ő különösen. Egy reggel
elvitték,  soha többé nem jött vissza. Helyette csak a gazdámat
láttam sírni, és nagyon szomorúnak.  Gyakran hajtottam a fejem
a térdére, és olyan, de olyan  jó volt, ahogy  megsimogatta a
buksimat. Annyi, de annyi szeretet volt benne.  Ő az utcán séta
közben lett rosszul, és azóta nem tudok róla semmit..  Én pedig
öregségemre ide kerültem. Ebbe a menhelynek nevezett, ellátó
  intézménybe.

Nem azt mondom, hogy rossz, vagy  egyedül vagyok. Dehogy,
inkább  sokan. Enni is kapok, bár sietnem kell vele, mert napi adag
van. Nekem  elég lenne, ha ez a sok zabagép nem akarná elenni
előlem.  Persze közben  fitymálják, szidják,

- de rossz ízű
- minek adnak ilyen vacakot,
-  nem ilyenhez vagyok szokva
 Aha akkor minek vagy itt? De azért két pofára tömik magukba
önző módon.  Én már teljesen lemondtam a szabad életről,
éreztem csak vegetálok. És ekkor megtörtént a csoda. Megjelent
egy - gazdi szeretnénk lenni -  kinézetű pár. Nem is figyeltem
rájuk, csak mikor meghallottam a nevemet.

- Uram atyám!  Nekem szólnak! Ez nem lehet igaz! Engem hívnak!
Engem, a kiöregedett ebet. Alig akartam hinni a szememnek, mit
is mondok, inkább a fülemnek. Na, azért nem rohantam, mert igen
féltem a csalódástól, de tetszettek. Mikor elmentek, reménykedtem,
jönnek még.

És varázslat történt, én kellettem nekik. Ma már velük élek. Mikor
beléptünk a lakásba, azonnal beleszerettem. Olyan illata volt, de
olyan, hogy a kutya ettől otthon érzi magát. Egy palotába
kerültem, ahol kényeztetnek, fürdetnek, fésülnek, és igazi külön
fekhelyem lett. A kosztom mennyei, mint a manna, és csak az enyém,
egyedül az enyém. Beilleszkedtem, a környék kutyái közé is.
Tátott szájjal, kihegyezett fülekkel hallgatják, mikor mesélek
nekik időnként a múltamról. Szeretem a gazdáékat,
és ők is szeretnek. Rátaláltunk a kincsre, ami bennünk van,
ez a kölcsönös szeretet.

De száz vaunak is egy vakkantás a vége, boldog vagyok, és
mindig jóllakott