Lángfények lobbannak a kandalló tüzében,
Talán a kelő nap színe lehet ilyen fényes.
S míg odahajtom öledbe bóbiskoló fejem,
Egy pattogó fahasáb, ölelésre késztet.


Hozzád simulok, mint álmodás az esthez,
Te megcsókolsz a fehér subaszőnyegen,
S míg ajkunk ívét becézi a felszakadó sóhaj,
Elő osont vágyaink a csendben megpihen.


Parázsszított szenvedélyünk magas égbe tör,
Mint a felkorbácsolt édesvizű, kéklő óceán,
Melynek nyomát utoléri a vad erejű tenger,
Ha háborgásra készül fel egy vad vihar után.


Alkonyba font éjszakánkon felizzik egy csillag,
Éji holdvilágnál csatangoló kóbor esti fény,
Melynek szikrázó tűzfonata olyan hévvel lobog,
mint egy napból lángolt tűzrózsa a világ tetején.